Kezdjük a zöldségek tisztításával. Ha ez megvan, akkor lássunk neki a köret elkészítéséhez. Azért jó ha a köret készül el előbb, mert amíg az párolódik, illetve pirul a sütőben, addig a fasírthoz is meg tudjuk főzni a krumplit és összekeverve az alapanyagokat már mehet is a meleg sütőbe.
No, de vissza a körethez. Tehát, a burgonyákat felkarikázzuk, a hagymát nyolcadoljuk, a répát pedig hosszában felcsíkozzuk, majd keresztben is elvágjuk. Egy tepsibe szórjuk a zöldségeket, meglocsoljuk olajjal, de ki lehet próbálni a ghí-vel való sütést is. Meghintjük a fűszer keverékkel és sóval, majd befedjük alufóliával és már mehet is a 200 fokra előmelegített sütőbe. 25-30 percig pároljuk fólia alatt, ekkor ellenőrizzük, ha megpuhultak a zöldségek, még piríthatjuk kicsit fólia nélkül is.
Míg a köret sülődik, kockára vágjuk a másik hagymát is, beáztatjuk a zsemlyét és megfőzzük a maradék burgonyát enyhén sós vízben. Ezt én kézi krumplinyomóval szoktam áttörni, mert gyorsabban elmosogatható, mint az a két részből álló szörnyeteg, ami kukacokat gyárt :o).
A darált diót, keményítőt, sót, hagymát összekeverjük, majd hozzáadjuk a kinyomkodott zsemlyét és az áttört krumplit is. Alaposan elkeverjük az alapanyagokat!
Zsiradékkal kikent, zsemlyemorzsával meghintett tűzálló tálba tesszük a masszát. Szépen beleigazgatjuk, lenyomkodjuk, hogy ne maradjon benne levegő és már helyet is cserélhet a körettel, ami jó esetben már elkészült. 30-45 percig sütjük. Akkor jó, ha a teteje szép aranybarna. Érdemes megvárni, míg kihül egy kicsit, mert forró állapotban szelhetetlen, szétesik.