Guru Nanak 1469 április 15.-én született Punjab nyugati részén, Talwandiban. Egyszerű hindu családba született. Édesapja, Mehta Kalian Das, a helybéli mohamedán hatóság számvetője volt.

Nanak egy fénylő csillagként, egy isteni fényként, egy ritka drágakőként csillogott barátai között már kiskorában.
Már gyerekkorában voltak hindu és mohamedán barátai és nagyon érdeklődött az élet értelme felől. Hat éves korában szülei a falu tanítójával a hindi nyelv olvasására és írására, valamint matematikára taníttatták. Aztán muzulmán irodalommal folytatta, majd a perzsa és az arab nyelvet tanulta. Bölcs kérdései és a spiritualitás iránti vonzalma meglepődést okozott körében, otthonában és az iskolában egyaránt. Amikor iskolába küldték, a következő módon kérdezte tanárát: "Csak ezt az egy nagy leckét tartsd meg nekem az életről. Kérlek, beszélj a Teremtőről és e nagy világ csodáiról." A tanárait teljesen összezavarta ilyen jellegű kérdéseivel. Komolyan meglepte tanárait és iskolatársait szanszkrit, perzsa és más nyelvek ismeretével.

13 éves korában eljött az ideje, hogy részt vegyen a hagyományos hindu szent fonal ceremónián. Csalódást okozott jelenlevő családjának és barátainak azzal, hogy visszautasította a hindu paptól a gyapjúfonalat. A következőt énekelte:

"Kegyelem legyen a gyapjú, elégedettség a fonal,
Mértékletesség a bog és igazság a fodor.
Ó pap! Ha van neked ilyen fonalad, akaszd rám.
Nem fog elkopni, nem lesz foltos, nem ég el és nem veszik el.
Nanak ezt mondja, áldottak azok, akik ilyen fonalat viselnek."

Édesapja a kereskedelemre szerette volna őt oktatni. Adott neki néhány ezüstpénzt, hogy a közeli városból bizonyos termékeket vásároljon, aminek eladása Talwandiban nyereséggel jár. Útközben Nanak kéregető szentekkel találkozott és az apja pénzén megetette és felruházta őket, majd üres kézzel tért haza. Apja végighallgatván a történteket nagyon felmérgelődött.

Ifjú korában szülei marhacsordájára vigyázott, sok időt töltött meditációban, és vallásos beszélgetésekben vett részt mohamedán és hindu szentekkel, akik a falu melletti erdőben éltek. Apja úgy gondolta, ha feleséget kerít Nanaknak, elkezd normális, családi életet élni és dolgozni fog, mint mindenki más. Nanak nem tiltakozott a házasság ellen, hisz úgy érezte, a házas élet összefér a spirituális kereséssel. Így hát 16 éves korában feleségül vette Sulakhnit, egy jámbor kereskedő lányát. Szerette a feleségét és két fiuk született, Sri Chand és Lakhmi Chand.

Guru Nanak tanításait a Guru Granth Sahib nevezetű szikh szent írás tartalmazza.
A mester nem hitt a három istenségben, és abban sem, hogy Isten emberi formát ölthet. Egyszer eltűnt, majd három nap múlva ugyanazon a helyen megjelent. Más emberként tért vissza, teljesen megváltozott, isteni fényt sugároztak szemei és az arca ragyogott. Révületben maradt és egy szót sem szólt. Feladta munkáját, és az összes tulajdonát szétosztotta a szegények között. Első szavait rímbe foglalta, ezt Mool (múl) Mantraként jegyezték fel - ez az ősi mantra, mely a szikh szentírás fejezeteit nyitja. Isten egyik legátfogóbb leírása és egyben a világ egyik legerősebb mantrája: "Az Egy Igaz és az Igazság egyedüli mindenütt jelen levő, halhatatlan Lényege. A Teremtő, a Mindentudó és Mindenható, a Felfoghatatlan. Kezdetek előtti és a végek utáni. Időn, Téren és Formán túli. A születés és halál körforgásától szabad, Önmagát adó. A Szerető, Kegyelmes, Megvilágosodást adó (elérhető, ha valaki teljes mértékben az Ő akaratát követi)."

Majd a következőkkel törte meg némaságát: "Nem létezik hindu, sem muzulmán."
Daulat Khan, az egyik mohamedán, erre ezt felelte: "Lehet hogy a hinduk többé nem hinduk, de a muzulmánok megmaradnak a saját hitüknél."
Guru Nanak válasza ez volt: "Legyen Isten kegyelme a mecset és az áhítat az imaszőnyeg. Legyen a Korán az erény. Legyen a szerénység együttérzés, a jó magatartás böjtölés, ilyen muzulmán kellene, hogy legyél. Legyenek jó cselekedeteid a Kába és az igazság a vezetőd. A Kalma legyen a hitvallásod és az imád, Isten ekkor fogja megvédeni becsületed."

A nagy zarándoklás
Harminc éves korában életének egy új fejezete kezdődött. Széleskörű utazásaival terjesztette Isten üzenetét. Mardana, a muzulmán rabab zenész, kísérte útján, és zenés himnuszokban adták elő ezen üzeneteket. Ilyen formában az emberek fogékonyabbak voltak ezek befogadására, érthetőek voltak számukra. Bármerre jártak a helybéli nyelven továbbították az üzenetet, sátrakat állítottak fel, ahol követőivel összegyűltek, dicséreteket énekeltek és meditáltak. Bejárta az indiai félszigetet és határait.

Egyszer Guru Nanak nyugat Punjab Saidpur kis városába ért, ahol Lalonál, egy alacsony kasztú ácsnál szállt meg. Ugyanakkor a büszke és jómódú Malik Bhago, a város vezetője, lakomát rendezett, melyre meghívta a szent embereket. Amikor megtudta, hogy Guru Nanak nem vesz részt rajta, és inkább Lalo egyszerű ételét választotta, felmérgelődött és számonkérésre magához rendelte a Gurut. Amikor megkérdezte, miért nem csatlakozott asztalához, Nanak az egyik kezébe vett egy ételdarabot Bhago asztaláról és a másikba pedig a Lalotól hozottat. Megszorította mindkettőt, vér folyt Malik Bhago ételéből, míg tej Laloéból. Ekkor Bhago elszégyellte magát és megértette, hogy gazdag felhozatala a szegények kizsákmányolásából ered, míg Lalo teje kemény és igazságos munkából származik.

Ezen hosszú utazások során Guru Nanak Dev belátást nyert az emberekbe, a természetükbe, könnyebben és meghatóbban terjesztette isteni küldetésének üzenetét. Vonzó gondolkodásmódja csodálatos változásokat hozott azon emberek életében és természetében, aki vele kapcsolatba kerültek.

Lahoreban Duni Chand, egy gazdag, pénzsóvár Khatri, meglátogatta Guru Nanakot.
Nanak adott neki egy tűt, és ezt mondta "Duni Chand, ezt tarsd magadnál, és add vissza a következő világban.."
Duni Chand meglepődve ezt válaszolta "Mester, ezt a tűt nem vihetem magammal halálom után, hogyan juttathatnám vissza neked?"
A Guru visszakérdezett: "Akkor Duni Chand, mi értelme a sok milliódnak?"
Ekkor Duni Chand megváltozott, és Guru Nanak Dev követője lett. A Guru javaslatára szétosztotta vagyonát a rászorulóknak és a szegényeknek.

Szultánpurban a muzulmán bíró nem fogadta el Guru Dev azon kijelentését, hogy nincs különbség hindu és muzulmán között. Meghívta namazt felajánlani a közeli mecsetbe. Amikor Knob, Nawab Quasi és mások imádkoztak és meghajoltak, a Guru állva maradt. Ez mégjobban felzaklatta a bírót, de meglepődött, amikor a Guru megjegyezte neki, hogy amikor a bíró a namazt ajánlotta fel, a figyelme az újszülött csikóján volt, amit reggel ellett a kancája. Nawab pedig szívében Kabulban járt és lovakkal kereskedett. Nanak azt ajánlotta nekik, hogy az igaz imádat szívből ered és nem puszta formaságból áll. Guru Nanak szerint "Imádat nem létezik jótett nélkül."

Ellenezte az emberiségben a megkülönböztetéseket. Valakit naggyá nem a születése tesz, hanem nemes természete: "Mi jelentősege van a kasztnak? Az igazságosság a mérvadó. Aki mérget fogyaszt meghal, kaszttól függetlenül."
Guru Nanak hangját emelte a kisemmizettek, alacsony kasztúak és a nők egyenlőségének érdekében. Nagyon kedvelte az úgynevezett elnyomottakat. Felmagasztalta a nőket ezt mondván: "Az elítélt nőkben fogantunk és ők adtak nekünk életet. Nőknek köszönhetően házasodunk. A nő a mi életünk - igaz barátunk, és neki köszönhetjük az életben maradásunk. Ismét nőket keresünk, ha elveszítjük előző feleségünk. A társadalmi kötelékeket is a nőknek köszönhetjük. Miért kritizáljuk őket, kiktől királyok és nagy emberek születnek?"

Hardwari pihenőjekor a Gangesz mellett egy zarándokhelyen sok hívő gyűlt össze. A szent folyóban szertartásosan fürödtek és a Napnak vizet ajánlottak fel.
A Guru megérdeklődte "Miért szórjátok így a vizet?"
A zarándokok azt felelték, hogy az elődjeiknek ajánlják fel.
Guru Nanak ezt hallván az ellenkező irányba, nyugat fele szórt vizet.
A zarándokok megkérdezték, mit tesz, mire ő ezt felelte: "Vizet küldök a száraz földjeimre."
Erre újból megkérdezték "Hogy fog így víz kerülni a veteményesedre?"
Guru Nanak így válaszolt "Ha a ti vizetek elér elődeitekhez a Nap vidékén, az enyém miért nem érhetné el közelebbi földjeimet?"
A zarándokok rájöttek butaságukra és meghajoltak a Guru előtt.

Keleti utazásánál Guru Nanak Gorakhmatába látogatott, ahol néhény jóginak az aszkétizmusról beszélt:
"Az aszkétizmus nem a viselt rongyokból, járóbotból, és nem is a hamuból áll. Sem a fülbevalóból vagy a borotvált fejből, de még a kagylófújásból sem. Az aszkétizmus abban rejlik, hogy tisztának maradsz a tisztátalanságban. Nem szavakban nyilvánul meg. Aszkéta az, aki mindenkire egyenlőként tekint. Az aszkétizmus nem a temetők és sírhelyek látogatásából áll, sem a vándorlásból, de még a szent fürdőkből sem. Az aszkétizmus annyi, mint tisztának maradni a tisztátalanságban."

Nyugat felé vette az irányt, mégpedig Mekkába, Medinába és Bagdadba. Mekkába érkezése után elaludt, lábai pedig a szent Kába irányába voltak. Amikor az éjjeliőr ezt észrevette, a Guruba rúgott, és ezt mondta "Hogyan merészeled lábaidat Isten háza felé tartani?"
Erre Guru Nanak felébredt és ezt válaszolta "Jóember, elfáradtam a nagy utazásban. Kérlek, tedd lábaimat olyan irányba, ahol nincs Isten."

Hazautazása közben pihenőt tartott Saidpurban, nyugat Punjabban, az első mogul császár, Babár inváziója idején. Mardana látván a megszállók mészárlását megkérdezte Guru Nanaktól, hogy miért ölnek meg annyi ártatlan embert néhány bűnös miatt? Erre a mester azt felelte, hogy üljön le egy banyan fa alá és maradjon ott egy kis ideig, majd válaszolni fog kérdésére. Miközben Mardana a fa alatt ült megcsípte egy hangya. Erre dühében annyi hangyát taposott össze, amennyit csak tudott. Guru csak ennyit mondott neki "Most már láthatod Mardana, miért szenvednek az ártatlanok a bűnösökkel."
A mogulok fogságba ejtették mindkettőjüket. Guru Nanak a börtönben egy mennyei dicsőítést énekelt az ártatlanok értelmetlen lemészárlásáról. A börtönőr ezt hallván jelentette királyának. Babar magához hívatta a Gurut, miközben őt hallgatta rájött, hogy ő egy híres vallásos alak. Bocsánatát kérte a történtekért, majd szabadon engedte őket.

Több évnyi utazás után az idős Guru Nanak hazatért Punjabba. Kartharpurban telepedtek le feleségével és gyerekeivel. Zarándokok érkeztek házához különböző helyekről és érdeklődve hallgatták énekeit és tanításait.

Érezte, hogy közeledik az idő számára, követői pedig vitatkoztak egymással, a hinduk azt mondták, hogy elhamvasztják, a muzulmánok pedig azt, hogy eltemetik.
"Tegyetek virágokat mindkét oldalamra, a hinduk a jobboldalamra, a muzulmánok a balra. Akiknek a virágai megmaradnak épségben, és nem hervadnak el, azoknak a szándéka szerint történjen."
Elérkezett a rendeltetés napja. A Guru felkészült a távozásra a halandók világából, és az örök otthonába készült. Arra kérte őket, hogy imádkozzanak és takarják be egy lepellel. 1539. szeptember 22.-e hajnalán Guru Nanak a Teremtő örök fényével egyesült. Amikor a követők felemelték a leplet nem találtak egyebet, mint virágokat, mindegyik üde és friss volt. A hinduk fogták sajátjaikat és elhamvasztották, a mohamedánok pedig elásták az övéiket.