(válasz egy tanítvány levelére)

A VALAMIT IS ÉRÕ KÖNYVEK, amelyek a kommersz irodalomból kiemelkednek, egyes személyek tapasztalatairól írásban lerövidített alakban számolnak be azért, hogy ezzel mások javát szolgálják. Ha mondjuk valaki kémiát szeretne tanulni, kémiáról szóló könyveket olvas. Így tud meg valamit a témáról. Ha viszont közvetlenül egy kémikustól kap iránymutatást, már nagyobb betekintésre tehet szert a tárgyban. És megint: ha saját laboratóriumot állít fel és kísérletezni kezd, még több ismeretet szerezhet. Végül pedig, ha egy kitûnõ kémikus személyes irányítása mellett végzi a kísérleteit, számtalan tévutat elkerülhet, és a kellõ idõben lesz belõle vegyész.
 Vagy: egy kémiáról szóló könyv szól az egyik tanulóhoz, míg a másikhoz nem, mivel kettejük elméjének sajátosságai esetleg nem ugyanolyanok. Talán egyikükben az analitikus, míg másikukban a szintetizáló észjárás fejlõdött ki jobban. Egy könyv ilyenformán nem tud mindent átfogni. A szerzõ saját tulajdonságai szemszögébõl írta, és csak a hasonló be állítottságú személyekhez fog szólni. Úgyszintén, ugyanaz a könyv az illetõt egyszer megragadja, máskor meg nem, mert az ember változó teremtmény, és intellektusa is változó tényezõ.
 Vegyük figyelembe a pontos kifejezés és a helyes megértés nehézségeit is. A vonatnak vagy egy modern gépkocsinak a pontos leírását nem lehet átadni olyan személynek, aki szállítóeszközként csak az ökörfogatokat ismeri. A rádió ügynök mintadarab nélkül kevéssé képes a rádió csodáiról meggyõzni olyan embereket, akik még soha nem hallottak a rádióról. Még készülékkel a kezében is valószínûleg csalónak fogják tartani.
Így tehát, ha anyagi természetû tárgyakról sem lehet akár írott, akár mondott szavakkal pontos és helyes gondolatokat közvetíteni, akkor nem anyagi dolgokról - vagyis mentális és szellemi tapasztalatokról - a világosság és pontosság bármilyen szintjén sem lehetséges ezt megtenni, olyan személyek számára pedig végképp lehetetlen, akiknek még soha nem voltak ilyen élményeik. Pedig a mentális és szellemi síkok ugyanolyan valóságosak, mint bármelyikünk számára a fizikai síkon történõ tapasztalás
 A gyermek az elemi iskola elvégzése után azt mondja: "a megismerés határtalan". Az érettségizett tanuló szintén azt mondja: "a megismerés határtalan". Az egyetemi diplomával rendelkezõ ugyancsak azt mondja: "a megismerés határtalan". Az egyetemi professzor, aki túljutott az összes egyetem által kínált tudás határain, hasonlóképpen azt mondja: "a megismerés határtalan". Nos, a gyermek, a gimnazista, a diplomás és a professzor mind ugyanazt a kifejezést használja, de nyilvánvalóan egyikük sem ugyanazt érti alatta. A gyermek elképzelése a tudásról nagyon felszínes, míg a professzoré mély - akárha a tengert hasonlítanánk az árok vizéhez.
 Ennélfogva a könyvek legjobb esetben is csak keveset közvetítenek, s az a kevés is gyakran félreérthetõ. A kezdõ, minél kritikusabban vizsgálja a könyveket, annál több összeegyeztethetetlen ellentmondást talál, és a végeredmény általában a gondolkodás összezavarodása. Ezért nagyon fontos a tanárral való közvetlen kapcsolat, ugyancsak szükséges az elmélet gyakorlatba való átültetésének tényleges tapasztalása vagyis a személyes megvalósítás. A könyvek tehát természetüknél fogva tökéletlenek, és csupán korlátozott célt szolgálnak.
 A tökéletes könyv maga az ember, hiszen tõle származik az összes könyv is. Õ az, akiben minden alkotásával jelen van a Teremtõ. A könyvekbõl közvetett információt nyerhetünk, míg az ember - vagyis a mindnyájunkban jelenlevõ dolgok - tanulmányozása közvetlen adatokkal szolgál. Miért nem lépünk be tehát önmagunkba, hogy lássuk, mit találunk ott?
 A könyvekkel kapcsolatos feladat mindig az, hogy a könyv központi vagy alapvetõ gondolatát, melyre épült, megértsük. Ha ebben a szellemben vizsgáljuk meg a könyveket, azt fogjuk látni, hogy a Sant Mat központi gondolata - mint ahogy a vallásoké is - a Hangfolyam gyakorlása. Sokféle nevet használnak e gondolat kifejezésére. Krisztus, Mohamed és a védikus rishik ugyanezt gyakorolták és prédikálták. Azt lehet mondani, hogy a Hangfolyam tanulmányozásában és a megvalósításban különbözõ magasságokig jutottak, de összes tanításaik alapvetõ gondolata ez - nevezetesen a Hangfolyam - maradt.
A nyelv típusa vagy a környezet, amelyben ezt az alapgondolatot elõadják a Mesterek, annak a helynek és azoknak az embereknek a függvénye, ahol és akik között mûködnek, követve szokásaikat, fogalomkészletük tárházát és intellektuális fejlettségüket. És ahogy e szokások, módok és szintek változnak az idõvel, úgy könyveik is sorra elavulnak. Ezért szükséges, hogy a Hangfolyam változatlan alapelvét új formában adjuk elõ. Az üzenetet frissen kell tartani, hogy megfeleljen az alkalomnak és az embereknek, akikhez szól.
 A Hangfolyam jelen van az emberben - minden emberben. Jelenléte bennünk természetes, nem mesterséges. Nem lehet megváltoztatni vagy módosítani, sem hozzáadni vagy elvenni belõle. E világon minden változékony és változik is állandóan, kivéve a Folyamot, amely a Mindenség Magasztos Eredõjének a kiáradása vagy hulláma - a Legfõbb Teremtõnek, vagy nevezzük õt bármely nevén. Minden egyén ugyanennek a Végtelen Forrásnak egy szikrája vagy cseppje.
 A Teremtõ e Folyam eredõjén, az egyén a végpontján helyezkedik el, s a Folyam mint összekötõ kapocs mûködik közöttük. A Folyam tartja fenn az egyén életét, sõt a teljes létét. Az egyén ezen a végponton nem talál kapcsolatot vele, mert a tudat és az anyag vastag függönyei elfedik elõle. Pedig az emberben és minden teremtett lényben a szemközpont (eye focus vagy Tisra Til) az a hely, ahol a Folyam jelen van, s ahonnan áthatja az egész testet a szemektõl lefelé, majd a különbözõ érzékszerveken keresztül távozik a testbõl. Hogy megragad juk és ne enged jük eltávozni, a szétszórt és szét szóródó figyelmet befolyásunk alá kell vonnunk és a szem központban tartanunk, ahol az asztrális, mentális és szellemi síkokkal megteremtõdik a kapcsolat, míg végül a figyelem önnön forrásához el nem jut, s fel nem oldódik benne az eredõ ponton.
 Az elsõ alapvetõ dolog tehát belépni ebbe a belsõ laboratóriumunkba, szétszóródott figyelmünknek a szemközpontba való visszahozása és összpontosítása által. Ez lassú folyamat. De nincs jogunk azt mondani, hogy erre nem vagyunk képesek, hogy ez lehetetlen vagy haszontalan. Íme, egy valamirevaló idõtöltés, amiben kiélhetjük kritikai és egyéb képességeinket. Ha a bennünk felmerülõ gondolatokat nem tudjuk ellenõrzésünk alá vonni, ki más fogja megtenni helyettünk? Ez a feladatunk, amit el kell végeznünk, mégpedig most, ezen élettartam alatt, amikor emberként létezünk, mert az ember a teremtés legmagasabb rendû lénye.
 Hogy ezt megtegyük, arra sok út kínálkozik, de a szentek tapasztalatból úgy találják, hogy a Simranként hívott "ismétlés", a beavatás alkalmával kifejtett módon gyakorolva, a legjobb, a leghatékonyabb és ráadásul a legegyszerûbb út. Az anyagi világ gondolatai kivisznek minket a középpontból, a belsõ világok gondolatai viszont a fókuszba irányítanak bennünket. Amikor a középpont belsejében vagyunk, feladjuk az anyagi világgal való kapcsolatunkat, és az asztrális világ küszöbére érkezünk. El is kell hagynunk materiális kereteinket, s minthogy ugyanabból az anyagból vagyunk, mint az asztrális világ, itt abba a helyzetbe kerülünk, hogy megfelelõen mûködhetünk tovább. Ugyanaz a figyelem, ami mûködött az anyagi világban, most képes mûködni az asztrális világban is. És ahogy most ezt az alsó világot valóságosnak nevezzük, késõbb úgy fogjuk találni, hogy az asztrális világ legalább olyan vagy még valóságosabb, mint az itteni.
 Az asztrális sík elérése után ugyanaz a figyelem függ a Hangfolyamon - immár megtisztulva anyagi hordalékaitól - s tisztul és emelkedik tovább, hogy elérje a szellemi síkokat. A befelé, illetve felfelé való emelkedés során a lélek sorra leveti a tudat és anyag takaróit, miközben korszakok mély álmából ébred fel. Szükségtelen mondani, hogy a lélek nem gyámoltalanul és véletlenszerûen, hanem tetszése szerint kapcsolódik rá a Hangfolyamra, marad benne és távozik belõle a meditáció során.
Más úton is megközelíthetjük az elõbbiekben kifejtetteket: a Teremtõ maga a Létezés, a Tudás és az Üdv vagy az Erõ, a Bölcsesség és a Szeretet. A lélek a Létezés lényegének egy atomja vagy szikrája, amely a tudat és anyag takaróitól körülvéve formálja ki az egyéni embert. Ha ezeket a burkokat a lélekrõl eltávolítják, mezítelenné válik, és alkalmassá arra, hogy megismerhesse Teremtõjét. Az egyén meg fogja ismerni önmagát - eléri az "önmegvalósítást" -, és ezután képes megismerni Teremtõjét is. A takaróiba burkolózott lélek önnön forrásáról csupán másoktól hallott, vagy könyvekben olvasott a Teremtõrõl, találgatott vagy képzeletbeli képeket festett, hogy intellektuális kíváncsiságát kielégítse. Világnézeteket, hitvallásokat is alkotott magának
 Ha egy lámpást vékony muszlinruhával fedünk le, fénye elhomályosul. Ha a muszlin fölé vastag, durva szövésû anyagot is teszünk, a fény egészen eltûnik, és a lámpás megszûnik mûködni mint lámpás. Az ember ehhez a letakart lámpáshoz hasonlít. Fény lakozik lényében, a Tiszta Létezés, a Tudás és Üdv egy szikrája, de a tudat és az anyag takarói elhomályosítják fényét, és sötétben tapogatózik. A Valódi Létezés visszafejlõdött, és úgy jelenik meg benne mint értelem, intellektus és ösztön. Az Üdv pedig öröm és fájdalom gomolygó tapasztalásává sorvadt.
 Sötét takaróinkba burkolva képtelenek vagyunk eredetünk megértésére. A fok, amennyire meg tudunk szabadulni a lényünket fedõ rétegektõl, jelzi, milyen szinten vagyunk képesek felfogni eredetünk forrását. Ezek a megjegyzések a könyvekrõl, a Teremtõrõl, az egyénrõl és a Hangfolyamról segítenek majd megválaszolni az alábbi három kérdést az Eredeti Otthonnal kapcsolatban, mely utóbbira oly gyakran hivatkoztunk már:

1. Honnan jöttünk?
2. Miért hagytuk el ezt az Otthont?
3. Elhagyjuk-e azt majd újra?

Az egyén jelenlegi állapotában képtelen annak megértésére, hogy mi történt vagy mi történik az eredetnél. A szentek, akik onnan jöttek, és akik tetszésük szerint bármikor megtérhetnek oda, mindig tudják, hogy ott éppen mi történik, de a dolog természeténél fogva nehézségekbe ütköznek, amikor megpróbálnak felvilágosításokat adni az ittlevõknek. Hallgatóságukat különbözõ módokon kísérlik meg kielégíteni. Néhányat meggyõznek, másokat nem. Az sem számít, milyen válaszokat adnak az elõzõ kérdésekre, az emberek azokban is mindig találhatnak valami hibát, és még ha az ész és az intellektus ideiglenesen kielégíttetnek is, az elmélet átalakítása tapasztalássá és személyes megvalósítássá még mindig nem történt meg.
 A lényeg végül is az, hogy a szentek nem kívánják üres szavakkal meggyõzni hallgatóságukat. Az érdeklõdõknek felajánlják, hogy átviszik õket a "másik oldalra", így adnak nekik közvetlen tudást. A másik oldal egyik szépsége, hogy ott ezek a kérdések fel sem merülnek. Így ha a kíváncsi kérdezõ gyakorolná a türelem erényét és lenne egy kis hite, legtöbb kérdésére választ kapna belsõ tapasztalatai gyarapodása során.
 Tegyük fel, hogy egy ember egyszerre csak egy mély kút aljára kerül, ahol magányosan és kényelmetlenül érzi magát. Egy másik ember véletlenül arra jár, s hosszú kötél is van nála. Emberünket a kútban találva leengedi a kötelet, és felajánlja, hogy felhúzza, ha az megfogja a kötél másik végét. De a kútban levõ a fentivel vitába bocsátkozik, vajon hogyan volt lehetséges az, hogy õ a kútba esett, és mi a garancia arra, hogy ha kihúzzák, nem fog megint beleesni. A legtöbb, amit a kötelet tartó ember tehet: kisegíti a kútból, és aztán rábízza, hogy maga vizsgálja meg a helyzetet odakint. De ha a kútban levõ végül is nem ragadja meg a lehetõséget, az annyit jelent, hogy a rabságból való kiszabadulásának ideje még nem jött el.