Reggeli beszédek
A természetes étrend
A természetes étrend friss gyümölcsökbõl,
zöldségekbõl, csonthéjas magvakból, gabonafélékbõl és tejtermékekbõl
áll. Az állati eredetû ételek, mint a hús, hal, szárnyas, tojás vagy az
ezekbõl származó termékek, az erõs fûszerek, valamint a részegítõ,
mámort okozó anyagok feltétlenül elkerülendõk. Tartsuk be a szigorú
vegetáriánus étrendet! Hagyjuk gyomrunkat részben üresen! A gyomor
felét töltsük meg étellel, egynegyedét vízzel, egynegyede pedig
maradjon üresen azért, hogy az emésztés ne essen nehezünkre. Minél
üresebb a gyomrunk, annál jobban tudunk koncentrálni. Ha elrontjátok a
gyomrotokat, akkor természetszerûleg nem tudtok nyugodtan ülni és
összpontosítani. Tehát segítsétek a meditációtokat azzal, hogy a
gyomrotokat rendben tartjátok. Ne egyétek túl magatokat! Akkor egyetek,
ha valóban éhesnek érzitek magatokat, ne nassoljatok. Elegendõ napi két
étkezés, ezen kívül fogyaszthattok még egy kis reggelit. Néha a
Mesterek azt mondják, hogy aki jobban akar haladni, csak egyszer
étkezzen naponta.
Tehát, hagyjuk a gyomrunkat részben üresen. Ha
többet eszünk, mint amennyit meg tudunk emészteni, a megemésztetlen
étel betegségeket okoz. Annyit egyetek, amennyit képesek vagytok
megemészteni. Biztosítsatok egy kis nyugalmat annak a szegény
gyomornak, mert legalább négy vagy öt órába telik, amíg bármit is
megemészt. Ha túl gyakran és túl sokat esztek, gyomrotok fellázad.
Egyetek egyszerû vegetáriánus ételeket, és csak annyit, amennyire
valóban szükségetek van. A szolga, akit napi huszonnégy órában
dolgoztatunk, fellázad. Éjjel és nappal egyaránt szüksége van
nyugalomra. A gyomrunknak is fontos a pihenés, ez pedig csak a
táplálkozás után négy-öt órával következik be. Ha reggel nyolckor
esztek, aztán délben, majd négy órakor és este nyolckor ismét, akkor
gyomrotoknak nem marad ideje megnyugodni. Amit elvárok tõletek, az az
egyszerû étrend, az egyszerû életmód és a kifinomult szellemiség. Minél
többet esztek, annál kevesebbet tudtok megemészteni, és annál több
betegség támad majd meg benneteket. Hagyjatok a gyomrotoknak egy kis
nyugalmat! Az emberek halálát néha éhezés, de fõként túltápláltság
idézi elõ, mert ez a betegségek egyik oka. Tehát annyit egyetek,
amennyire valóban szükségetek van, amikor éhesek vagytok. Soha ne
mondjatok pusztán a forma kedvéért olyasmit, hogy most ennünk kellene
valamit. Sajnos, ez gyerekeknek és felnõtteknek egyaránt szokásává vált.
Minél szabályozottabb életet éltek, annál
egészségesebbek lesztek. Életetek minden szakaszát megérinti a Mester
segítõ keze. Ha étrendetek egyszerû, és csak annyit esztek, amennyit
meg tudtok emészteni, akkor egészségesek maradtok. Ha ennél többet
esztek, annak az lesz a következménye, hogy nem tudtok meditálni, nem
tudtok világosan gondolkodni, nem tudtok bánni az áhítatra szánt
idõvel, és ellustultok. Tehát az egyszerû élet, az egyszerû étrend és a
magas szintû gondolkodás az, amit kívánunk. Csak azt egyétek, ami
valóban szükséges. Ne tápláljátok túl magatokat! A túltápláltság
lustává és tunyává tesz. Mindig halogatjátok majd a dolgaitokat. Azt
mondjátok: Ó, ráérek késõbb megtenni, hagyjatok békén. Ez azért van,
mert a gyomrotok nincs rendben.
Abban az idõben, amikor Mohamed prófétának negyven
követõje volt, egy orvos csatlakozott hozzájuk, hogy elláthassa
gyógyszerrel azt, aki megbetegszik. Hat hónapig maradt velük, de ez
alatt az idõ alatt senki sem betegedett meg. Akkor az orvos odament a
prófétához: Senki nem betegedett meg, úgy tûnik, ittlétemnek semmi
haszna. Mohamed próféta így válaszolt: Figyelj ide! Ameddig a
parancsolataimat követik, addig nem betegszenek meg. Azt mondtam nekik,
hogy egy falat étellel kevesebbet egyenek, mint amennyire valóban
szükségük van, vagy amennyit valóban szeretnének. Tehát ne lakjanak
teljesen jól, hanem egy kicsivel kevesebbet egyenek, hogy amikor
felkelnek az asztaltól, még egy kis éhséget érezzenek. Azt mondtam
nekik, naponta kétszer egyenek, napközben keményen dolgozzanak, és
végezzék el a meditációjukat is. Ha ezeket a parancsokat követik, senki
nem betegszik meg közülük.
Apró dolgok ezek, de nagyon komoly következményekkel
járnak. Tartsuk magunkat az egyszerû étrendhez, az erõs, csípõs
fûszerek nélküli, szigorú vegetáriánus ételekhez. Csak annyit egyetek,
amennyire valóban szükségetek van, és úgy hagyjátok el az asztalt, hogy
egy kicsit még éhesek vagytok. Ha követitek ezeket az elveket, aktívak
maradtok minden tevékenységetekben, akár meditációról, akár fizikai
munkáról vagy bármi másról legyen szó.