Minden gondolat, szó, tett elszámolást vonz és viszonzást szül a Természetben. Minden ok okozattal, minden cselekedet következménnyel jár. Szüntesd meg az okot, és az okozat is megszűnik. A Mesterek ezt megtették és felül is emelkedtek e törvényeken - de mindenki mást kötnek a karma láncai, melyek a fizikai létezés eredő okát képezik, és amelyek ésszerű eszközei a Természetnek, hogy e létet fenntartsák. A karma törvénye gondoskodik arról, hogy szemet szemért, fogat fogért fizessen nekünk öröm vagy szenvedés formájában. Ez a törvény a terelő korbács a Természet rejtett kezében. Az emberben az értelem köt egyezséget a karmával, képez burkot a lelken és kormányozza - a szerveken és érzekeken keresztül - a testet. S habár a tudatnak a lélek szolgáltatja az energiát, a lelket mégis a tudat uralja. Uralmának megszüntetése ennélfogva az első lépés a szellemiséghez. A tudat fölötti uralom tehát győzelmet jelent a világ fölött. Még felkészült yogik és misztikusok, akik viszonylag magas szellemi régiókba képesek felemelkedni, sem érintetlenek teljesen a karma hatásától.
A szentek a karmát három külön csoportra osztják. Úgy mint:

1. sanchit (raktározott) karma:

az életnek e Földön történt megjelenése első pillanatától számított összes előző megtestesülés alkalmával összegyűjtött, és számlánkra írott jó és rossz cselekedeteink. Milyen kár, hogy az ember semmit sem tud róluk és terjedelmükről!

2. prarabdha vagy pralabdha (sors vagy végzet) karma:

ezek okaként és eredményeként jöttünk jelen testünkbe, s ebben az életben ezeket kell kiegyenlítenünk. E karmák visszahatásai számunkra észrevétlenül és váratlanul jönnek, és felettük semmiféle ellenőrzéssel nem rendelkezünk. Ezt a karmát, akár jó, akár rossz - nevetve vagy sírva, ahogy tetszik - viselnünk és hordoznunk kell.

3. kriyaman (a jelen testben elkövetett tettekből következő) karma:

ez különbözik a fent említett két csoporttól, mivel itt az ember - bizonyos határok között - szabadon teheti, ami neki tetszik. Az e csoport alá tartozó cselekedetek tudva vagy öntudatlanul termik gyümölcseiket. Eredményeik egy részét még ebben az életünkben learathatjuk, míg a maradék sanchit raktárába kerül.

Az újraszületéseknek és az azokat követő haláloknak a karma az oka. A születéssel és halállal együtt járó élvezetek szenvedések ciklusai ily módon állandóan egymásra következnek. A Természet változtathatatlan törvénye: "amiképpen gondolkodol olyanná leszel", melynek köszönhetően ez a világegyetem létezik. Egyéni tisztaságnak és tehetségnek nem lehetséges olyan magas foka, ami - mindaddig, amíg a karma leghalványabb nyomával is rendelkezik megszabadíthatná az illetőt. A törvény figyelembe nem vétele sem ad kivételt; s bár az ember által alkotott törvények speciális körülmények között adnak lehetőséget engedményekre és enyhítésekre, a Természet törvénye ilyen engedményeket nem ismer. Ima, gyónás, jóvátétel és vezeklés adhatnak az elmének ideiglenes könnyebbülést, de a karmát nem győzhetik le. Minden karmát tökéletesen ki kell egyenlíteni, mielőtt az állandó üdvösségre lehetőség nyílhatna.
Ezektől a tényektől megijedve az ember mély, ájtatos doktrínákban keres vigasztalást; vagy amikor felismeri, hogy számára mind a jó, mind a rossz cselekedetek - akár aranyból, akár vasból való - bilincsek, akkor a teljes lemondáshoz fordul. A különféle hitek feloldozást ígérnek, de az ember hamar rájön, mindez időleges. Nézzük most, miképpen közelíti meg ezt a kérdést a Mester? Ő a beavatás idején kezdi meg a beavatott összes karmájának felgöngyölítését, illetve eltüntetését. Ráköti a beavatottat a Hangfolyamra, amelynek gyakorlásával a sanchit-számla elég. Olyan ez, mint amikor egy marék magot edénybe helyezünk, s tűz fölé rakunk. A magok rövidesen felpuffadnak, és elvesztvén csírázóképességüket, növény nem nőhet belőlük többé. Ezután a kriyaman-számla kerül sorra. A Mester, miután óvta tanítványait, hogy ne nyissanak negatív tetteikből új számlát, általános feloldozást ad rossz cselekedeteik alól - melyek egy részét a tanítvány ebben az életében, a beavatásig már kiegyenlített. Lelkükre köti, hogy tiszta életet éljenek, s ön magukat analizálva, naponta gyomláljanak ki magukból minden tökéletlenséget. A prarabdha-karmához nem nyúlnak a szentek, hisz ez a test fizikai létének oka, s az okok megszűnésével a test is megszűnne létezni, ha így avatkoznának be a Természet törvényeibe. Ezek után a karmának csak kis mennyisége marad vissza, amit a tanítványnak élete hátralevő részében fizikai testében kell elviselnie, de a Mester kegyelme még ezt is megkönnyíti. A kegyelem törvénye csodákat tesz, és az a hívő, aki szerető áhítattal minden reményét a Mesterbe helyezi, múltja karmáinak bántó hatásain sértetlenül juthat túl. A vigasztalanság, az aggódás és a baj pillanataiban a Mester a mi reménységünk. Fizikai szemmel nem láthatóan cselekszik bármely távolságból is. Miképpen az anya biztonságosan tartja ölében gyermekét, hogy az nem érez semmi fájdalmat az operáció alatt, ügy tart minket is a Mester szerető karjaiban. Együttérzésük, szeretetük és jóságuk bőségéből - az együttérzés törvénye szerint - a szentek időnként saját vállukra veszik tanítványaik karmikus szenvedéseit. A hívő tanítvány részére halála után nincsen bírósági tárgyalás. Számára a Mester a mindent jelenti.
Miért veszi a Mester mindezt magára? Mert odaföntről, Istentől örökli könyörületes természetét, és onnan kapja személyre szóló parancsait is, hogy a könyörület kincseit szétossza. Így a Mestert tanítványai Istenként tisztelik. A Mesterek dicséretéről írott könyveket kötetszámra találhatunk a Sant Mat könyvtárában, de még ha kétszer ennyi könyvünk is lenne, szeretetük és jóságuk nagyságával az sem lenne összemérhető.
Az idő az emberre veti nyomasztó árnyékát, s hogy lépést tartson a változásokkal, keményen kell dolgoznia. Ám külső szükségleteiben és vágyaiban annyira elmerül, hogy az elégedettségről; az együttérzésről és a szeretetről teljesen megfeledkezik. Körülvette és behálózta a "halálos öt" - vágy, harag, mohóság, kötődés és hiúság -, olyannyira, hogy botladozva kiált a Láthatatlan segítségéért. Ha nehéz idők járnak, a Mennyek könyörülete megindul, és segítségét a Mindenható a Mestereken keresztül még bőkezűbben árasztja. Így van ez mostanság a Kali Yugában, a Vaskorban.
Valóban nagyon nehéz elhinni, hogy bárki is fölülemelkedhet a fent említett öt szenvedélyen, és hogy még életében beléphet a Mennyek Országába. Ezen "öt" befolyása alatt áll az egész emberiség, és bilincseiktől csak egy Mester szabadíthatja meg az embereket. Mindannyian megbízható biztosítékokat követelünk, mielőtt elköteleznénk magunkat - ezeket a Mester az életimpulzus: a Naam (az Ige), illetve a belső látás tapasztalatának alakjában adja meg. A Mesterrel való kapcsolat nagyon lényeges. Akik nem közelednek, és inkább önmagukra vagy a tradíciókra, illetve az e téren hasonlóan tudatlan papokra támaszkodnak, azok éppen ezzel az erővel való kapcsolattól fosztják meg magukat; és ahogy szólás mondja: "ha vak vezet világtalant, mindketten az árokba esnek".
Közömbösség, visszautasítás és hitetlenség nem válik javunkra, amikor a Természet ránk kényszeríti egyetemes rendelkezését - a halált. Helyzetünk a galambéhoz lesz hasonló, amely közeledni látván a macskát, szemét lehunyja, és azt hiszi, az nem fogja bántani így; de a szegény madár pár pillanat múlva a macska fogai közt lesz. Akkor már túl késő a menekülésre gondolni. Ezért hát légy éber, amíg még van rá időd!