AJAIB SINGH
Kirpal Singh tanítványainak 1976. augusztus 21-én
küldte, a Mester testi eltávozásának második
évfordulóján
KEDVES TESTVÉREIM, akik Nyugaton
éltek, namastet és szeretetet küldök nektek.
Elõzõleg egy kazettán üzentem már: minden
fivér és nõvér legyenek egy, és meditáljanak.
Satgurunk, Maharaj Kirpal Singh Ji a szeretet üzenetével jött
közénk ebbe a világba, és szeretni tanított
minket. Továbbra is üzenetei és tanításai
szerint kell dolgoznunk.
Mindegyikõtök legyen szeretettel mindenki és
minden iránt, és meditáljatok. Láthatjuk és
fogadhatjuk az õ szeretetét még most is, ha belülre
pillantunk. Õ mindent áthat, és mindenkiben ott lakozik.
Hacsak nincs bennünk több szeretet iránta és forró
vágy, hogy találkozzunk vele, nem tudunk Felé fordulni,
hogy lássuk õt.
Szeretheti-e valaki Istent, ha nem szereti teremtményeit?
Egy szent egyszer ezt mondta errõl: "amikor egy tanítvány
egy másik tanítvánnyal találkozik, mindketten
boldogok, és leborulnak egymás lába elé". Egyedül
ez a bhakták vagy hívek útja, és ettõl
válik valaki igazi tanítvánnyá. Ám az
Ösvény nagyon keskeny, még egy hajszálnál
is vékonyabb.
Ahol a tanítványok nem tisztelik egymást,
ott a Mester nem fog megnyilvánulni. A szentek azt mondják,
a Mester sohasem lesz azokkal, akikben nincsen szeretet és tisztelet
egymás iránt. Ezért nekünk, gurubhaisoknak (Mesterünkben szeretett fivéreknek és nõvéreknek)
mindnyájunknak szeretnünk kell egymást, és amikor
csak találkozunk Kirpal Mesterünk egy beavatottjával,
legyünk boldogok, és fogadjuk saját testvérünkként
õt. Sutgurunk bennünket szeretni tanított, ezért
ha másokkal rosszul bánunk, a Mester sohasem fog megnyilvánulni
bennünk, és nem fog segíteni nekünk. A mi Mesterünk,
Kirpal Singh Ji, sok vallást és közösséget
gyûjtött azonos szintre és platformra. Nem gyûlhetünk-e
mi, testvérek is mind össze.
Ezek a tulajdonságok miért hiányoznak belõlünk?
Mert nem meditálunk, és mert a Mester üzenetérõl
megfeledkeztünk. Azok fogadták el a Mester akaratát
és üzenetét, akik most is meditálnak, s azok
látják is õt! Mi volt a Mester üzenete? Mindenekelõtt:
"ismerd meg önmagad". Erre azonban csak akkor vagyunk képések,
ha az elme és a világ káprázata, a maya
befolyása fölé emelkedünk; csak ekkor érthetjük
meg, kik vagyunk valójában. Lelkünk az Összlélek
lényegébõl való. S amikor valóban megtapasztaljuk
magunkban, hogy mindannyian lelkek és a Legfõbb Lélek
lényegébõl valók vagyunk, akkor bárkiben
észrevesszük a lelket, és nem testként, hanem
lélekként szeretjük õt. Nem számít,
jó vagy rossz természetû-e, szeretnünk kell; tudván,
hogy õ is az Összlélek lényegébõl
való lélek, és Kirpal Mester benne lakozik.
Az eddigiek folyamán megtapasztaltam, hogy Kirpal Mester
minden teremtményt birtokol és áthat. Földben
és vízben jelen van Kirpal. Õ itt volt, itt lesz,
és most is itt van.
Itt is Kirpal, ott úgyszintén Kirpal - az a Kirpal,
aki lelkünket üdvözítette; az a Kirpal, aki rég
elhagyott Istenünkel egyesített bennünket, és aki
most is mindent áthat.
Akik meditálnak, azok még ma is elindulhatnak,
hogy talákozzanak vele. Azzal a Kirpallal, aki sohasem született
és sohasem halt meg, aki születés és halál
körforgásába sohasem szállt alá. Amíg
e testében tartózkodott, a Hukamban (Isten akaratában)
mûködött, és testét is csak a Hukamban hagyta
el. Hukamban válik testté és Hukamban hagyja el azt.
Láthatatlan azok számára, akik nem meditálnak,
de soha nem tûnik el azoknak, akik kapcsolatban maradnak vele, és
nem mondanak le a meditációról.
Miért dicsérem mindig Kirpal Mestert? Miért
vagyok neki olyan hálás? Gondoljuk csak meg: ha egy ember
elveszti aranyát, amit egyébként hasznos dolgokba
fektethetne, s valaki segít neki, hogy visszakapja, kinek fogja
megköszönni? Vajon az aranynak mond köszönetet, vagy
annak, aki segített az aranyat visszaszerezni? Ugyanígy,
rég elhagyott Istenünkkel Kirpal Singh Ji Mester egyesített
újra; ezért állandóan hálás vagyok
neki, hogy engem és titeket rég elhagyott Istenünkkel,
aki bennünk lakozik, egyesített. Ez az, amiért nindig
hálás vagyok neki. Õ a Királyok Királya:
az adakozó, könyörülettel teljes, aki azért
szállott alá, hogy jóságos legyen hozzánk,
és szeressen minket. Még most is, amikor fenn, Sach Khandban
lakozik, könyörületet, kegyelmet és áldást
záporoz ránk. Õ mindenkihez könyörületes.
Nem tesz különbséget - õ ellentétpárok
fölött áll.
Próbáljunk könyörületének,
áldásainak koldusaivá, és könyörületének,
áldásainak kérelmezõivé válni.
Ezt hogyan tehetjük meg? Úgy, hogy engedelmeskedünk neki.
Ha üzenetei és tanításai szerint cselekszünk,
s rendszeresen végezzük a gyakorlatokat, amiket a beavatáskor
tanított nekünk.
Hazur azt szokta mondani: satsangért száz sürgõs
munkát hagyjunk ott, meditációért ezret. Azt
is mondta: ahogy testünknek táplálékra van szüksége
a rendszeres mûködéshez, ugyanúgy lelkünknek
is, amely korszakok és korszakok óta éhes. Lelkünk
tápláléka a meditáció. Így szólt
Hazur: inkább ne adjál ételt a testednek, ha nem adtál
ételt elõbb a lelkednek. Meditáció mindenek
elõtt. Szalaszd el a világi dolgokat, de a meditációt
soha! Tehát a meditáció szükséges, a legelsõ,
a legfontosabb dolog. Ha nem meditálunk, el fogjuk felejteni Mesterünk
üzenetét és tanítását, pártokra
szakadunk, s akkor végleg elfelejtjük a meditációt
és a Mestert is. S akkor a vágy, a harag, a mohóság,
a kötõdés és az egoizmus legyõz minket.
Swami Ji szerint akik nem meditálnak, azok szenvednek.
Alvással és lustasággal bajlódnak, illúziók
ejtik rabul õket. Akik nem meditálnak, lustává
és szellemi koldussá válnak, és a nagy illúziót
kergetik. Mi a nagy illúzió? Az, hogy amit saját szintünk
szerint látunk - vagyis: ez az én közösségem,
ez az én vallásom, tanult vagyok és értelmes
stb. -, az a valóság. Ám a szentek ezt a világot
a másik szintrõl látják, s arra figyelmeztetnek,
hogy semmi sem kísér el téged innen, ha meghalsz.
Sem a vagyon, sem az egészség, sem a fiad vagy a lányod,
sem mesterséged, sem az értelmed semmi sem megy veled. Az
egyetlen, aki elkísér és segít téged,
az az Isten-Satguru. Aki beavatott, aki felelõsséget vállalt
érted - és akit ma nem szeretünk.
Ezért mondják a szentek, ha nem meditálsz,
a bajok rád nehezednek. Mert a vágy, a harag, a kapzsiság,
a kötõdés, az önzés mind bennünk vannak.
Semmi sem jön kívülrõl. Ha a Naamot kinyilvánítjuk
magunkban, akkor: "ahol Naam van, ott nem lesz kam." Kam vágyat
jelent, és ha vágy van benned, a Naamot nem nyilváníthatod
ki magadban. Mert ahogy nappal és éjszaka nem létezhet
egyszerre ugyanazon a helyen, úgy Naam és kam sem. Amikor
a szeretet sasként leszáll, a bûnök apró
madarai szétrebbennek. Ezért kell meditálni mindenkinek,
a meditáció legyen az elsõ dolgunk. Amikor elkezdünk
meditálni, a szeretet önkéntelenül kinyilvánul
majd bennünk. És ha ez megtörténik, Isten is kinyilvánul
bennünk, mivel Isten formája a szeretet. Guru Gobind Singh
mondta: "Igaz dolgot, igaz szabályt mondok nektek. Hallgassátok
figyelemmel: csak aki szeret, ismerheti meg Istent.
" Tehát a meditáció az elsõ és a
minden iránti szeretet a második dolog. Ha meditálunk,
a szeretet elkezd majd kinyilvánulni bennünk. Meditáció
és szeretet egymás mellett haladnak. Ahogy elõször
mondtam nektek: amikor egy tanítvány egy másikkal
találkozik, legyenek mindketten boldogok, tisztelet- és szeretetteljesek.
Egymást önmagunknál is jobban kell értenünk.
Csak ez a bhakti vagy áhítatos szeretet. De az áhítat
ösvénye élesebb, mint a borotva pengéje, fel
kell készülnünk, ha rajta akarunk járni. Sõt
ez az ösvény keskenyebb egy hajszálnál is. Mégis
ezen kell járnunk, kötelességünk, hogy rajta járjunk,
és fel kell készülnünk arra, hogy járhassunk
ezen az ösvényen. Ahol a tanítványokban nincsen
tisztelet és szeretet egymás iránt, oda nem látogat
el a Mester.
Ám ahol a Mester szeretete él, ott az öt
ellenség nem talál helyet magának. Ott nem lesz pártpropaganda
és más gonosz dolgok. Ezért kell meditálnunk,
ahogy Mesterünk tanított minket. Felelõsnek kell lennünk
saját magunkért, és emlékeznünk kell arra,
hogy Satgurunk azt mondta: meditáljunk, és meditálnunk
kell. Mit teszünk általában? Meditáció
helyett elkezdünk hibákat keresni másokban, bíráljuk
és sértegetjük embertársainkat. Miközben
másoknak vizet hordunk, saját házunkat nem kímélve
porig égetjük a vágy, a düh, a mohóság,
a ragaszkodás és az egoizmus tüzével.
Ezért mondja Kabir: homokkal lesz tele a szájuk
azoknak, akik ahelyett, hogy meditálnának, másokat
oktatnak. Mert mi történik azzal, aki saját föld
jével nem törõdik, csak a más udvarával
foglalkozik? Elpusztul a gazdasága.
Mit kell tennünk tehát? Eszünk azon járjon,
vajon meg tudjuk-e óvni magunkat ezektõl a rossz tettektõl,
vagy sem. Kifosztanak-e minket, vagy megóvjuk magunkat tõlük?
Mert a rombolás ereje bennünk lakozik csakúgy, mint
a túlélésé. A rossz bennünk van, a jóság
nemkülönben. Ki kell választanunk az ösvényt,
a jót vagy a rosszat. Ha találkozni akarunk magunkban a Satguruval,
a jó ösvényt kell választanunk.
Amikor Hazur Maharaj Baba Sawan Singh Ji elhagyta testét,
az emberek "halálának" évfordulóját
ünnepelték április 2-án. De Mastana Ji - Baba
Sawan Singh Ji igen jó tanítványa (gyakran voltunk
együtt, és hallgattam satsangjait) mit tett? Baba Sawan Singh
Ji születésnapját ünnepelte, és mindig azt
mondta; a Mester sohasem hal meg. Guru Nanak is hasonlóan szólt:
"Satgurum örök, örök. Sohasem jön, sohasem megy.
Halhatatlan, mindent áthat, sohasem hal meg." Mastana Ji kinyilvánította
Sawan Singhet magában, ezért mondhatta, hogy a Mester soha
nem hal meg. Az igazságot nyilvánította ki magában.
És amikor az emberek halálának évfordulójára
emlékeztek, õ a születésnapot ünnepelte.
"Miért legyen olyan mesterem, aki születik és meghal?"
- kérdezte. Ezért most azoknak, akik azt állítják,
Satguru Kirpal Singh eltávozott, komolyan azt mondom, hogy sohasem
érezték lényének illatát, és
soha nem voltak tudatában a Mester erejének.
Kirpal Mester - aki a teljes teremtés Mestere, és
aki sohasem szállott alá születés és halál
köreibe - még most is a magasabb síkokon lakozik. Akik
közelednek hozzá, üzenetét megkapják és
látják õt. De akik nem ezt teszik, összevissza
vándorolnak, és másokat kérdezgetnek. Ez nem
kérdezgetés dolga, hanem a tapasztalásé. Akik
magasabb síkokig jutottak, tudatában vannak minden satsangi
meditációs helyzetének. Aki magasan áll,
mindent lát. Egy birkózó nem kérdezi meg társát,
"erõsebb vagy nálam?" A birkózók ismerik a
birkózókat, a szentek ismerik a szenteket. Az, aki Sach Khandot
elérte, tudja, meddig jutott a másik, de aki nem lépett
be oda, annak lehet-e fogalma a többiek helyzetérõl?
Ha a válaszok alapján hisz is egy ideig valakinek, néhány
nap múlva elméje tevékenykedése miatt már
el is veszti hitét. Az értelem azért van, hogy becsapjon.
Ezért mondják a szentek: lépj befelé, és
nézz magadba; nyilvánítsd ki önnön Tényedben
a Shabd Naamot, azt a Shabdot, amit nem tudsz szavakba foglalni. Ez tapasztalás
és látás dolga, tehát lépj befelé!
Kabír mondja, hogy a Shabd nem test; testetlen és
szavakkal leírhatatlan. Lépj belülre, és lásd
a testedben mûködõ Shabdot. Ezért adnak nekünk
Simrant a Mesterek és a szentek, hogy testünk fölé
emelkedhessünk, és fönt elérhessük a testetlen
Shabdot. Sosem juthat elõre az, aki nem emelkedik saját és
a Mester teste fölé, mert sem a Mester, sem a tanítvány
teste nem él örökké.
Mi valójában a tanítvány alakja?
A lélek az igazi tanítvány - nem a test - és
a Shabd az egyetlen Mester. A Mester nem a test, s a tanítvány
sem az. Lelkünk a Shabd tanítványa, mely a szentekben
mûködik, és ez a mi igazi Mesterünk. Amikor Guru
Nanakot megkérdezték a mágusok és a bölcsek:
"Ki a te Mestered?", Nanak azt felelte: "A Shabd az én Mesterem.
Lelkem a Dhun (Hang) tanítványa, amely Sach Khandból
száll alá." Amikor lelkünk felébred és
a Shabd kinyilvánul - attól fogva minden kételyünk
eloszlik, a kérdezgetés megszûnik, vajon a Shabd vagy
a Naam-e a mi Mesterünk, vajon a testünk vagy a születésekbe
és a halálokba alá sosem szálló erõ-e
a Mesterünk.
Kabir mondja: látjuk a test szerint való Mestert,
de nem ismerjük fel a valódi Shabd Gurut. A testéhez
kötõdünk, és amíg e testet látjuk
magunk elõtt, azt mondjuk, "igen Uram, igen Uram - Mesterünk,
Mesterünk", de amint teste eltûnik elõlünk, céltalanul
kószálunk összevissza. Mit kellett volna tennünk
a maga idején? Amíg a teste velünk volt, el kellett
volna fogadnunk a segítségét, hogy javítsunk
magunkon és felszámoljuk hiányosságainkat;
de akkor sohasem aggódtunk a meditáció és az
elõremenetelünk miatt. S most, amikor a teste elhagyott minket
- eltávozott tõlünk - elkóborlunk az Ösvénytõl,
amit õ mutatott. Még most sem keressük senki segítségét,
aki jótéteményeivel eláraszthatna minket. Pedig
azok, akik kinyilvánították magukban Kirpalt, azt
tanácsolják, hogy szeressük egymást, és
nyilvánítsuk ki az igazságot magunkban. Még
most is elõbbre juthatnánk a Mesterünk mutatta ösvényen,
nincs késõ, hogy elérjük a célt, ha olyasvalaki
segítségét keressük, aki tökéletes.
A tökéletes szentek, kik azt meditációjukkal
kiérdemelték, sohasem fogják mondani: "Én vagyok
a te Mestered" ellenkezõleg; Kirpal Mester szeretetével töltenek
fel minket. Õk csak azért vannak itt, hogy segítsenek
nekünk emlékezni és töltekezni Kirpal Mester szeretetével.
Mikor Baba Sawan Singh Ji elhagyta testét - talán
ismeritek a történetet -, abban az idõben, akik szerették
õt, elmentek Kirpal Singhhez, s tõle hasonló szeretetet
és jótéteményeket kaptak, mert õ igaz
tanítvány, tökéletes szent volt. Szerette és
mindig imádkozott Mesteréhez, Baba Sawan Singhhez. S akik
Mastana Jihez mentek, szintén hasonló szeretetet és
jótéteményeket kaptak. Ezért hagyta ránk
Kabir: "A Mester azt mondja, tiszteld a szenteket, a szentek azt mondják,
imádd a Mestert. A szentek társaságában élve
fel juthatsz Agamig" (a Sach Khand fölötti sík,
a "megközelíthetetlen" régió). Egy szent azért
mondja ezt, mert már megtapasztalta és kinyilvánította
önmagában a Mestert. Ez az õ személyes tapasztalata,
s ennek alapján int arra, hogy nekünk is meg kell próbálnunk
elindulni. Õ késztet minket erre. Tekinthetjük õt
fivérnek, barátnak vagy bármi más kapcsolatnak,
ahogy nekünk tetszik - de Mesterünkké sosem fog válni.
Nem jött még szent ebbe a világba, aki azt
mondta volna, õ Mester. Tökéletes szentek soha nem mondják:
"Én vagyok a te Gurud, Mestered vagy Pired." A mi Hazurunk,
Kirpal Singh Ji mindig így beszélt: "Tekints engem fivérednek
vagy barátodnak", de sohasem mondta magáról: "Én
vagyok a Mester.
Ezért most egy tökéletes szent jótéteményére
lenne szükségünk, aki meditációjával
kiérdemelte, hogy abban minket részesítsen, és
aki elmerült Kirpal szeretetében. A szeretet egy cseppjét
nyerhetjük tõle, ki Kirpal szeretetétõl ittas.
Ne tartsuk õt Mesternek, mert sohasem lesz Mestered, csupán
igaz szolgád. Õ a sangat szolgája. Hazur mondta nekem:
"magadat a sangat szolgájának kell tekintened - a sangat
cipõtisztítójának". Elmondta nekem, ha alázatosabbá
válunk, akkor a Mester több kegyelmet záporoz ránk,
mert a víz is az alacsonyabb szintre folyik - magas helyen sosem
marad meg. Guru Nanak is mondta: "Azok, akik alázatosabbá
válnak, többet kapnak és hordoznak majd. A faág,
amely a legtöbb gyümölcsöt hordozza, meghajol." Ugyanígy
a tökéletes szent sohasem tekinti magát nagynak, csak
szolgának - és nem kétséges, hogy õ
az igazi sevadar. S mint igazi sevadar segít nekünk emlékezni
a szeretetre, amirõl megfeledkeztünk.
Ezért hozzá kell fordulnunk, hogy jótéteményeiben
részesülhessünk. Mindnyájunknak le kell ülnünk
együtt, szeretnünk kell egymást, és emlékeznünk
kell Satguru Kirpal Mesterre, aki még e pillanatban is vár,
hogy fogadjon minket Sach Khandban. És bizony mondom nektek, még
most is, még ma is, ha akármelyik tanítvány
kiüresítvén a test kilenc nyílását
a külsõ érzékei fölé emelkedik, s
a két szemöldök közötti-mögötti pontig
ér, látni fogja, Hazur hogyan mûködik, és
hogyan van ott jelen.
Ha azt mondjuk, nem megyünk iskolába, és
hogy végezze el a tanár a munkánkat: lehetséges
ez? A tanuló dolga iskolába járni, a tanítóé
pedig tanítani õt. A Mester soha nem fog a kilenc nyíláson
(a külsõ érzékszervek; a szerk.) keresztül
hozzád jönni, ezért neked kell kivonulnod a kilenc nyílásból
és elérned a helyet, amit a Mester mutat: a két szemöldök
között és mögött. A tanítvány
dolga, hogy elérje ezt a pontot, ha úrrá lett a kilenc
külsõ érzék fölött. Ott látni
fogod, hogyan mûködik a Mester.
Ezért minden tanítványnak meditálni
kell, a meditációban megtalálni a Shabd Naamot, és
mindig érezni Kirpal Mester jelenlétét minden létezõ
helyen. Lássátok õt mindenben; jelen van mindenben.
Köszönöm.