(válasz egy tanítvány levelére)
A VALAMIT IS ÉRÕ KÖNYVEK, amelyek a kommersz
irodalomból kiemelkednek, egyes személyek tapasztalatairól
írásban lerövidített alakban számolnak
be azért, hogy ezzel mások javát szolgálják.
Ha mondjuk valaki kémiát szeretne tanulni, kémiáról
szóló könyveket olvas. Így tud meg valamit a
témáról. Ha viszont közvetlenül egy kémikustól
kap iránymutatást, már nagyobb betekintésre
tehet szert a tárgyban. És megint: ha saját laboratóriumot
állít fel és kísérletezni kezd, még
több ismeretet szerezhet. Végül pedig, ha egy kitûnõ
kémikus személyes irányítása mellett
végzi a kísérleteit, számtalan tévutat
elkerülhet, és a kellõ idõben lesz belõle
vegyész.
Vagy: egy kémiáról szóló könyv
szól az egyik tanulóhoz, míg a másikhoz nem,
mivel kettejük elméjének sajátosságai
esetleg nem ugyanolyanok. Talán egyikükben az analitikus, míg
másikukban a szintetizáló észjárás
fejlõdött ki jobban. Egy könyv ilyenformán nem
tud mindent átfogni. A szerzõ saját tulajdonságai
szemszögébõl írta, és csak a hasonló
be állítottságú személyekhez fog szólni.
Úgyszintén, ugyanaz a könyv az illetõt egyszer
megragadja, máskor meg nem, mert az ember változó
teremtmény, és intellektusa is változó tényezõ.
Vegyük figyelembe a pontos kifejezés és a
helyes megértés nehézségeit is. A vonatnak
vagy egy modern gépkocsinak a pontos leírását
nem lehet átadni olyan személynek, aki szállítóeszközként
csak az ökörfogatokat ismeri. A rádió ügynök
mintadarab nélkül kevéssé képes a rádió
csodáiról meggyõzni olyan embereket, akik még
soha nem hallottak a rádióról. Még készülékkel
a kezében is valószínûleg csalónak fogják
tartani.
Így tehát, ha anyagi természetû tárgyakról
sem lehet akár írott, akár mondott szavakkal pontos
és helyes gondolatokat közvetíteni, akkor nem anyagi
dolgokról - vagyis mentális és szellemi tapasztalatokról
- a világosság és pontosság bármilyen
szintjén sem lehetséges ezt megtenni, olyan személyek
számára pedig végképp lehetetlen, akiknek még
soha nem voltak ilyen élményeik. Pedig a mentális
és szellemi síkok ugyanolyan valóságosak, mint
bármelyikünk számára a fizikai síkon történõ
tapasztalás
A gyermek az elemi iskola elvégzése után
azt mondja: "a megismerés határtalan". Az érettségizett
tanuló szintén azt mondja: "a megismerés határtalan".
Az egyetemi diplomával rendelkezõ ugyancsak azt mondja: "a
megismerés határtalan". Az egyetemi professzor, aki túljutott
az összes egyetem által kínált tudás határain,
hasonlóképpen azt mondja: "a megismerés határtalan".
Nos, a gyermek, a gimnazista, a diplomás és a professzor
mind ugyanazt a kifejezést használja, de nyilvánvalóan
egyikük sem ugyanazt érti alatta. A gyermek elképzelése
a tudásról nagyon felszínes, míg a professzoré
mély - akárha a tengert hasonlítanánk az árok
vizéhez.
Ennélfogva a könyvek legjobb esetben is csak keveset
közvetítenek, s az a kevés is gyakran félreérthetõ.
A kezdõ, minél kritikusabban vizsgálja a könyveket,
annál több összeegyeztethetetlen ellentmondást
talál, és a végeredmény általában
a gondolkodás összezavarodása. Ezért nagyon fontos
a tanárral való közvetlen kapcsolat, ugyancsak szükséges
az elmélet gyakorlatba való átültetésének
tényleges tapasztalása vagyis a személyes megvalósítás.
A könyvek tehát természetüknél fogva tökéletlenek,
és csupán korlátozott célt szolgálnak.
A tökéletes könyv maga az ember, hiszen tõle
származik az összes könyv is. Õ az, akiben minden
alkotásával jelen van a Teremtõ. A könyvekbõl
közvetett információt nyerhetünk, míg az
ember - vagyis a mindnyájunkban jelenlevõ dolgok - tanulmányozása
közvetlen adatokkal szolgál. Miért nem lépünk
be tehát önmagunkba, hogy lássuk, mit találunk
ott?
A könyvekkel kapcsolatos feladat mindig az, hogy a könyv
központi vagy alapvetõ gondolatát, melyre épült,
megértsük. Ha ebben a szellemben vizsgáljuk meg a könyveket,
azt fogjuk látni, hogy a Sant Mat központi gondolata - mint
ahogy a vallásoké is - a Hangfolyam gyakorlása. Sokféle
nevet használnak e gondolat kifejezésére. Krisztus,
Mohamed és a védikus rishik ugyanezt gyakorolták és
prédikálták. Azt lehet mondani, hogy a Hangfolyam
tanulmányozásában és a megvalósításban
különbözõ magasságokig jutottak, de összes
tanításaik alapvetõ gondolata ez - nevezetesen a Hangfolyam
- maradt.
A nyelv típusa vagy a környezet, amelyben ezt az alapgondolatot
elõadják a Mesterek, annak a helynek és azoknak az
embereknek a függvénye, ahol és akik között
mûködnek, követve szokásaikat, fogalomkészletük
tárházát és intellektuális fejlettségüket.
És ahogy e szokások, módok és szintek változnak
az idõvel, úgy könyveik is sorra elavulnak. Ezért
szükséges, hogy a Hangfolyam változatlan alapelvét
új formában adjuk elõ. Az üzenetet frissen kell
tartani, hogy megfeleljen az alkalomnak és az embereknek, akikhez
szól.
A Hangfolyam jelen van az emberben - minden emberben.
Jelenléte bennünk természetes, nem mesterséges.
Nem lehet megváltoztatni vagy módosítani, sem hozzáadni
vagy elvenni belõle. E világon minden változékony
és változik is állandóan, kivéve a Folyamot,
amely a Mindenség Magasztos Eredõjének a kiáradása
vagy hulláma - a Legfõbb Teremtõnek, vagy nevezzük
õt bármely nevén. Minden egyén ugyanennek a
Végtelen Forrásnak egy szikrája vagy cseppje.
A Teremtõ e Folyam eredõjén, az egyén
a végpontján helyezkedik el, s a Folyam mint összekötõ
kapocs mûködik közöttük. A Folyam tartja fenn
az egyén életét, sõt a teljes létét.
Az egyén ezen a végponton nem talál kapcsolatot vele,
mert a tudat és az anyag vastag függönyei elfedik elõle.
Pedig az emberben és minden teremtett lényben a szemközpont
(eye focus vagy Tisra Til) az a hely, ahol a Folyam jelen van,
s ahonnan áthatja az egész testet a szemektõl lefelé,
majd a különbözõ érzékszerveken keresztül
távozik a testbõl. Hogy megragad juk és ne enged jük
eltávozni, a szétszórt és szét szóródó
figyelmet befolyásunk alá kell vonnunk és a szem központban
tartanunk, ahol az asztrális, mentális és szellemi
síkokkal megteremtõdik a kapcsolat, míg végül
a figyelem önnön forrásához el nem jut, s fel nem
oldódik benne az eredõ ponton.
Az elsõ alapvetõ dolog tehát belépni
ebbe a belsõ laboratóriumunkba, szétszóródott
figyelmünknek a szemközpontba való visszahozása
és összpontosítása által. Ez lassú
folyamat. De nincs jogunk azt mondani, hogy erre nem vagyunk képesek,
hogy ez lehetetlen vagy haszontalan. Íme, egy valamirevaló
idõtöltés, amiben kiélhetjük kritikai és
egyéb képességeinket. Ha a bennünk felmerülõ
gondolatokat nem tudjuk ellenõrzésünk alá vonni,
ki más fogja megtenni helyettünk? Ez a feladatunk, amit el
kell végeznünk, mégpedig most, ezen élettartam
alatt, amikor emberként létezünk, mert az ember a teremtés
legmagasabb rendû lénye.
Hogy ezt megtegyük, arra sok út kínálkozik,
de a szentek tapasztalatból úgy találják, hogy
a Simranként hívott "ismétlés", a beavatás
alkalmával kifejtett módon gyakorolva, a legjobb, a leghatékonyabb
és ráadásul a legegyszerûbb út. Az anyagi
világ gondolatai kivisznek minket a középpontból,
a belsõ világok gondolatai viszont a fókuszba irányítanak
bennünket. Amikor a középpont belsejében vagyunk,
feladjuk az anyagi világgal való kapcsolatunkat, és
az asztrális világ küszöbére érkezünk.
El is kell hagynunk materiális kereteinket, s minthogy ugyanabból
az anyagból vagyunk, mint az asztrális világ, itt
abba a helyzetbe kerülünk, hogy megfelelõen mûködhetünk
tovább. Ugyanaz a figyelem, ami mûködött az anyagi
világban, most képes mûködni az asztrális
világban is. És ahogy most ezt az alsó világot
valóságosnak nevezzük, késõbb úgy
fogjuk találni, hogy az asztrális világ legalább
olyan vagy még valóságosabb, mint az itteni.
Az asztrális sík elérése után
ugyanaz a figyelem függ a Hangfolyamon - immár megtisztulva
anyagi hordalékaitól - s tisztul és emelkedik tovább,
hogy elérje a szellemi síkokat. A befelé, illetve
felfelé való emelkedés során a lélek
sorra leveti a tudat és anyag takaróit, miközben korszakok
mély álmából ébred fel. Szükségtelen
mondani, hogy a lélek nem gyámoltalanul és véletlenszerûen,
hanem tetszése szerint kapcsolódik rá a Hangfolyamra,
marad benne és távozik belõle a meditáció
során.
Más úton is megközelíthetjük az elõbbiekben
kifejtetteket: a Teremtõ maga a Létezés, a Tudás
és az Üdv vagy az Erõ, a Bölcsesség és
a Szeretet. A lélek a Létezés lényegének
egy atomja vagy szikrája, amely a tudat és anyag takaróitól
körülvéve formálja ki az egyéni embert.
Ha ezeket a burkokat a lélekrõl eltávolítják,
mezítelenné válik, és alkalmassá arra,
hogy megismerhesse Teremtõjét. Az egyén meg fogja
ismerni önmagát - eléri az "önmegvalósítást"
-, és ezután képes megismerni Teremtõjét
is. A takaróiba burkolózott lélek önnön
forrásáról csupán másoktól hallott,
vagy könyvekben olvasott a Teremtõrõl, találgatott
vagy képzeletbeli képeket festett, hogy intellektuális
kíváncsiságát kielégítse. Világnézeteket,
hitvallásokat is alkotott magának
Ha egy lámpást vékony muszlinruhával
fedünk le, fénye elhomályosul. Ha a muszlin fölé
vastag, durva szövésû anyagot is teszünk, a fény
egészen eltûnik, és a lámpás megszûnik
mûködni mint lámpás. Az ember ehhez a letakart
lámpáshoz hasonlít. Fény lakozik lényében,
a Tiszta Létezés, a Tudás és Üdv egy szikrája,
de a tudat és az anyag takarói elhomályosítják
fényét, és sötétben tapogatózik.
A Valódi Létezés visszafejlõdött, és
úgy jelenik meg benne mint értelem, intellektus és
ösztön. Az Üdv pedig öröm és fájdalom
gomolygó tapasztalásává sorvadt.
Sötét takaróinkba burkolva képtelenek
vagyunk eredetünk megértésére. A fok, amennyire
meg tudunk szabadulni a lényünket fedõ rétegektõl,
jelzi, milyen szinten vagyunk képesek felfogni eredetünk forrását.
Ezek a megjegyzések a könyvekrõl, a Teremtõrõl,
az egyénrõl és a Hangfolyamról segítenek
majd megválaszolni az alábbi három kérdést
az Eredeti Otthonnal kapcsolatban, mely utóbbira oly gyakran hivatkoztunk
már:
-
Honnan jöttünk?
-
Miért hagytuk el ezt az Otthont?
-
Elhagyjuk-e azt majd újra?
Az egyén jelenlegi állapotában képtelen
annak megértésére, hogy mi történt vagy
mi történik az eredetnél. A szentek, akik onnan jöttek,
és akik tetszésük szerint bármikor megtérhetnek
oda, mindig tudják, hogy ott éppen mi történik,
de a dolog természeténél fogva nehézségekbe
ütköznek, amikor megpróbálnak felvilágosításokat
adni az ittlevõknek. Hallgatóságukat különbözõ
módokon kísérlik meg kielégíteni. Néhányat
meggyõznek, másokat nem. Az sem számít, milyen
válaszokat adnak az elõzõ kérdésekre,
az emberek azokban is mindig találhatnak valami hibát, és
még ha az ész és az intellektus ideiglenesen kielégíttetnek
is, az elmélet átalakítása tapasztalássá
és személyes megvalósítássá még
mindig nem történt meg.
A lényeg végül is az, hogy a szentek nem kívánják
üres szavakkal meggyõzni hallgatóságukat. Az
érdeklõdõknek felajánlják, hogy átviszik
õket a "másik oldalra", így adnak nekik közvetlen
tudást. A másik oldal egyik szépsége, hogy
ott ezek a kérdések fel sem merülnek. Így ha
a kíváncsi kérdezõ gyakorolná a türelem
erényét és lenne egy kis hite, legtöbb kérdésére
választ kapna belsõ tapasztalatai gyarapodása során.
Tegyük fel, hogy egy ember egyszerre csak egy mély
kút aljára kerül, ahol magányosan és kényelmetlenül
érzi magát. Egy másik ember véletlenül
arra jár, s hosszú kötél is van nála.
Emberünket a kútban találva leengedi a kötelet,
és felajánlja, hogy felhúzza, ha az megfogja a kötél
másik végét. De a kútban levõ a fentivel
vitába bocsátkozik, vajon hogyan volt lehetséges az,
hogy õ a kútba esett, és mi a garancia arra, hogy
ha kihúzzák, nem fog megint beleesni. A legtöbb, amit
a kötelet tartó ember tehet: kisegíti a kútból,
és aztán rábízza, hogy maga vizsgálja
meg a helyzetet odakint. De ha a kútban levõ végül
is nem ragadja meg a lehetõséget, az annyit jelent, hogy
a rabságból való kiszabadulásának ideje
még nem jött el.