Élet a halál után

A Természet úgy tervezte az embert, hogy akarata szerint kiléphessen fizikai testéből, magasabb régiókba emelkedhessen, és testébe visszatérhessen - mondják a szentek. Minden keresőt személyesen segítenek, mindenkinek gyakorlati tapasztalást adva - bármily kicsiny legyen is az mindjárt az első meditáció folyamán a beavatás alkalmával. A valódi Mester, szent vagy Satguru az a személy, aki képes arra, hogy a lélek testből való kilépése és időleges elválasztása személyes tapasztalatát nyújtsa az embernek, és ezzel őt az Istenhez visszavezető útra helyezze. A különböző vallásos szervezetek vezetői eredetileg ugyanerre a feladatra rendeltettek, de hatékonyságuk manapság nem kielégítő. Az első kézből való tapasztalat, amit egy igazi szent szívességéből kapunk, már önmagában választ ad a halál problémájára. A Biblia szerint: "aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten Országát". Tehát az újjászületés az ember testének elhagyása, és a belépés a túlvilágba: ami az átlépést jelenti a fizikaiból az asztrális síkba. Egy nap el kell hagynunk ezt az időleges szerkezetet (testünket), amely mint a téglából és habarcsból készült épület, idővel elenyészik. A Természet törvényeihez nincs fellebbezés a "halálos ítélet"-tel szemben. Félünk a haláltól, mert fájdalommal és agóniával jár, és mert bizonytalanság vár ránk a túlvilágon. Félünk a betegségtől, mert közel visz minket a halál kapujához; ezért harcolunk életünkért, noha tudjuk, hogy a vég biztos. Doktorok, barátok, rokonok vagy papok egyetlen nyugtató szava sem tud elménknek békét és megnyugvást nyújtani, mikor a Természet romboló folyamata elkezdődik. Ez a dolgok természetes folyása, és a Természetet nem tudjuk becsapni. Van erre valami orvosság? A kétségbeesés szakadékából csak egy út van kifelé: ha még életünkben felkészítjük és hozzászoktatjuk magunkat a szellemi áramlat testből való kivonásának természetes folyamatához, amíg még tudatos állapotban vagyunk. Ezt a Mester segítségével lehet véghezvinni minden szenvedés vagy különösebb bonyodalom nélkül. Nem puszta lehetőség ez, hanem figyelemre méltó tény. Örömünk nem ismer majd határokat, amikor birtokába kerülünk a titoknak, amely oly sok évszázada elképesztette az embert. Magasabb szellemiség tölt el bennünket a béke és Mennyország kulcsának és egy olyan életnek birtokába jutva, amiről eddig még csak a szent iratokban olvashattunk. Ébredjetek hát, és keljetek fel, mielőtt még túl késő lesz, hogy e tudományt gyakorlatra váltsátok! Ha egy haldoklónál közelebbről megvizsgáljuk a halál folyamatát, látjuk, hogy a halált megelőző pillanatokban a szem kissé fölfelé fordul, (utána még esetleg visszatérhet eredeti állapotába) s hamarosan érzéketlenné válik. Amikor pedig még jobban fölfelé fordul, az illető meghal. Az élet a szemek mögötti ponton keresztül apad és válik el a fizikai test kötelékétől és az érzékszervektől. E folyamat és módszer ismerete - melynek segítségével még életünk folyamán bejárhatjuk ezt az utat - jelenti a megoldást a halál problémájára. Ehhez nincs szükség fizikai gyakorlásra, nem kell gyógyszereket nyelni egy vakhitet kifejleszteni magunkban. Élet és halál gondját kőnnyű megoldani a Mesterszent segítségével, aki e folyamat tapasztalását fogja adni, és a belső birodalmak útjára helyez minket. Még ha egy megbízottja útján teszi is ezt, ő marad a felelős erő. A távolság nem gátolja a Mestereket. Hogy mit lehet e folyamat által nyerni, azt szavakkal kifejezni lehetetlen. Általában a belső szemet a sötétség vastag függönye takarja, míg a beavatás alkalmával a kereső meglátja belül az igazi Fényt. Ekkor felismeri, hogy a templomokban égő gyertyák hagyományának célja, hogy emlékeztessen a belül látható Mennyország isteni fényére. Ez a Fény jó néhány Nap sugárzásának erejére növekszik, ahogy a beavatott előrehalad az úton. Megérti, hogy a nem szűnő belső Hang, amellyel kapcsolatba kerül, az a mennyei kapocs, amit Krisztus Igének; a Korán Kalmának és Nida-i Asmaninak; a Védák Nadnak; az Upanishadok Udgitnak, a zoroasztriánusok Sraoshanak; a szentek és Mesterek pedig Naamnak és Shabdnak neveznek. Idővel, meditációja során, a kereső szemtől szembe találkozik a Mesterrel, s beszélhet vele, akár ha a világ másik végén tartózkodik is, és biztos lehet az ő kegyelméről, irányításáról és gondoskodásáról. Ilyen nyilvánvaló bizonyítékokkal ellátva, már megbízik lelki vezetőjében és a tudományban. Csak ekkor nevezheti magát a szó szoros értelmében istenhívőnek, és mosolyoghat azokon, akik a vallásról mint a bolondok paradicsomáról vagy mint valami fantomról beszélnek, melyet ügyes papok idéznek fel, és amely a "tömegek ópiuma". Ebben az életében megtalálta a biztos átjárót a Mennybe, s a külső és belső látás, a Természet titkának küszöbén áll. Most már valóban a "Mennyek kapuján zörget", illetve "kopogtat belülre". A világ támadásai sem ingathatják meg a tudományba vetett hitét, mialatt a Mester mind előbbre viszi őt. A halál számára önkéntes folyamattá válik. Múlt, jelen, jövő eggyé mosódik, ahogy a támadhatatlan igazságot, a lét lényegét a tenyerébe veszi. A testből kiszabadulván - mely immár csak mag nélküli héjnak tűnik -, felismeri, hogy ő maga lélek, az Örök Szellem elkülöníthetetlen része, és tovább törekszik eredeti forrásához. Számára a világ álomnak tűnik, de a Mester útmutatása nyomán bölcsen és félelem nélkül visszatér világi életéhez, hogy elvégezze hátralevő kötelességeit.