a Mesterek ösvénye
(válasz egy tanítvány levelére)
A VALAMIT IS ÉRŐ KÖNYVEK, amelyek a kommersz irodalomból kiemelkednek, egyes személyek tapasztalatairól írásban lerövidített alakban számolnak be azért, hogy ezzel mások javát szolgálják. Ha mondjuk valaki kémiát szeretne tanulni, kémiáról szóló könyveket olvas. Így tud meg valamit a témáról. Ha viszont közvetlenül egy kémikustól kap iránymutatást, már nagyobb betekintésre tehet szert a tárgyban. És megint: ha saját laboratóriumot állít fel és kísérletezni kezd, még több ismeretet szerezhet. Végül pedig, ha egy kitűnő kémikus személyes irányítása mellett végzi a kísérleteit, számtalan tévutat elkerülhet, és a kellő időben lesz belőle vegyész.
Vagy: egy kémiáról szóló könyv szól az egyik tanulóhoz, míg a másikhoz nem, mivel kettejük elméjének sajátosságai esetleg nem ugyanolyanok. Talán egyikükben az analitikus, míg másikukban a szintetizáló észjárás fejlődött ki jobban. Egy könyv ilyenformán nem tud mindent átfogni. A szerző saját tulajdonságai szemszögéből írta, és csak a hasonló be állítottságú személyekhez fog szólni. Úgyszintén, ugyanaz a könyv az illetőt egyszer megragadja, máskor meg nem, mert az ember változó teremtmény, és intellektusa is változó tényező.
Vegyük figyelembe a pontos kifejezés és a helyes megértés nehézségeit is. A vonatnak vagy egy modern gépkocsinak a pontos leírását nem lehet átadni olyan személynek, aki szállítóeszközként csak az ökörfogatokat ismeri. A rádió ügynök mintadarab nélkül kevéssé képes a rádió csodáiról meggyőzni olyan embereket, akik még soha nem hallottak a rádióról. Még készülékkel a kezében is valószínűleg csalónak fogják tartani.
Így tehát, ha anyagi természetű tárgyakról sem lehet akár írott, akár mondott szavakkal pontos és helyes gondolatokat közvetíteni, akkor nem anyagi dolgokról - vagyis mentális és szellemi tapasztalatokról - a világosság és pontosság bármilyen szintjén sem lehetséges ezt megtenni, olyan személyek számára pedig végképp lehetetlen, akiknek még soha nem voltak ilyen élményeik. Pedig a mentális és szellemi síkok ugyanolyan valóságosak, mint bármelyikünk számára a fizikai síkon történő tapasztalás.
A gyermek az elemi iskola elvégzése után azt mondja: "a megismerés határtalan". Az érettségizett tanuló szintén azt mondja: "a megismerés határtalan". Az egyetemi diplomával rendelkező ugyancsak azt mondja: "a megismerés határtalan". Az egyetemi professzor, aki túljutott az összes egyetem által kínált tudás határain, hasonlóképpen azt mondja: "a megismerés határtalan". Nos, a gyermek, a gimnazista, a diplomás és a professzor mind ugyanazt a kifejezést használja, de nyilvánvalóan egyikük sem ugyanazt érti alatta. A gyermek elképzelése a tudásról nagyon felszínes, míg a professzoré mély - akárha a tengert hasonlítanánk az árok vizéhez.
Ennélfogva a könyvek legjobb esetben is csak keveset közvetítenek, s az a kevés is gyakran félreérthető. A kezdő, minél kritikusabban vizsgálja a könyveket, annál több összeegyeztethetetlen ellentmondást talál, és a végeredmény általában a gondolkodás összezavarodása. Ezért nagyon fontos a tanárral való közvetlen kapcsolat, ugyancsak szükséges az elmélet gyakorlatba való átültetésének tényleges tapasztalása vagyis a személyes megvalósítás. A könyvek tehát természetüknél fogva tökéletlenek, és csupán korlátozott célt szolgálnak.
A tökéletes könyv maga az ember, hiszen tőle származik az összes könyv is. ő az, akiben minden alkotásával jelen van a Teremtő. A könyvekből közvetett információt nyerhetünk, míg az ember - vagyis a mindnyájunkban jelenlevő dolgok - tanulmányozása közvetlen adatokkal szolgál. Miért nem lépünk be tehát önmagunkba, hogy lássuk, mit találunk ott?
A könyvekkel kapcsolatos feladat mindig az, hogy a könyv központi vagy alapvető gondolatát, melyre épült, megértsük. Ha ebben a szellemben vizsgáljuk meg a könyveket, azt fogjuk látni, hogy a Sant Mat központi gondolata - mint ahogy a vallásoké is - a Hangfolyam gyakorlása. Sokféle nevet használnak e gondolat kifejezésére. Krisztus, Mohamed és a védikus rishik ugyanezt gyakorolták és prédikálták. Azt lehet mondani, hogy a Hangfolyam tanulmányozásában és a megvalósításban különböző magasságokig jutottak, de összes tanításaik alapvető gondolata ez - nevezetesen a Hangfolyam - maradt.
A nyelv típusa vagy a környezet, amelyben ezt az alapgondolatot előadják a Mesterek, annak a helynek és azoknak az embereknek a függvénye, ahol és akik között működnek, követve szokásaikat, fogalomkészletük tárházát és intellektuális fejlettségüket. És ahogy e szokások, módok és szintek változnak az idővel, úgy könyveik is sorra elavulnak. Ezért szükséges, hogy a Hangfolyam változatlan alapelvét új formában adjuk elő. Az üzenetet frissen kell tartani, hogy megfeleljen az alkalomnak és az embereknek, akikhez szól.
A Hangfolyam jelen van az emberben - minden emberben. Jelenléte bennünk természetes, nem mesterséges. Nem lehet megváltoztatni vagy módosítani, sem hozzáadni vagy elvenni belőle. E világon minden változékony és változik is állandóan, kivéve a Folyamot, amely a Mindenség Magasztos Eredőjének a kiáradása vagy hulláma - a Legfőbb Teremtőnek, vagy nevezzük őt bármely nevén. Minden egyén ugyanennek a Végtelen Forrásnak egy szikrája vagy cseppje.
A Teremtő e Folyam eredőjén, az egyén a végpontján helyezkedik el, s a Folyam mint összekötő kapocs működik közöttük. A Folyam tartja fenn az egyén életét, sőt a teljes létét. Az egyén ezen a végponton nem talál kapcsolatot vele, mert az elme és az anyag vastag függönyei elfedik előle. Pedig az emberben és minden teremtett lényben a szemközpont (eye focus vagy Tisra Til) az a hely, ahol a Folyam jelen van, s ahonnan áthatja az egész testet a szemektől lefelé, majd a különböző érzékszerveken keresztül távozik a testből. Hogy megragad juk és ne enged jük eltávozni, a szétszórt és szét szóródó figyelmet befolyásunk alá kell vonnunk és a szem központban tartanunk, ahol az asztrális, mentális és szellemi síkokkal megteremtődik a kapcsolat, míg végül a figyelem önnön forrásához el nem jut, s fel nem oldódik benne az eredő ponton.
Az első alapvető dolog tehát belépni ebbe a belső laboratóriumunkba, szétszóródott figyelmünknek a szemközpontba való visszahozása és összpontosítása által. Ez lassú folyamat. De nincs jogunk azt mondani, hogy erre nem vagyunk képesek, hogy ez lehetetlen vagy haszontalan. Íme, egy valamirevaló időtöltés, amiben kiélhetjük kritikai és egyéb képességeinket. Ha a bennünk felmerülő gondolatokat nem tudjuk ellenőrzésünk alá vonni, ki más fogja megtenni helyettünk? Ez a feladatunk, amit el kell végeznünk, mégpedig most, ezen élettartam alatt, amikor emberként létezünk, mert az ember a teremtés legmagasabb rendű lénye.
Hogy ezt megtegyük, arra sok út kínálkozik, de a szentek tapasztalatból úgy találják, hogy a Simranként hívott "ismétlés", a beavatás alkalmával kifejtett módon gyakorolva, a legjobb, a leghatékonyabb és ráadásul a legegyszerűbb út. Az anyagi világ gondolatai kivisznek minket a középpontból, a belső világok gondolatai viszont a fókuszba irányítanak bennünket. Amikor a középpont belsejében vagyunk, feladjuk az anyagi világgal való kapcsolatunkat, és az asztrális világ küszöbére érkezünk. El is kell hagynunk materiális kereteinket, s minthogy ugyanabból az anyagból vagyunk, mint az asztrális világ, itt abba a helyzetbe kerülünk, hogy megfelelően működhetünk tovább. Ugyanaz a figyelem, ami működött az anyagi világban, most képes működni az asztrális világban is. És ahogy most ezt az alsó világot valóságosnak nevezzük, később úgy fogjuk találni, hogy az asztrális világ legalább olyan vagy még valóságosabb, mint az itteni.
Az asztrális sík elérése után ugyanaz a figyelem függ a Hangfolyamon - immár megtisztulva anyagi hordalékaitól - s tisztul és emelkedik tovább, hogy elérje a szellemi síkokat. A befelé, illetve felfelé való emelkedés során a lélek sorra leveti az elme és anyag takaróit, miközben korszakok mély álmából ébred fel. Szükségtelen mondani, hogy a lélek nem gyámoltalanul és véletlenszerűen, hanem tetszése szerint kapcsolódik rá a Hangfolyamra, marad benne és távozik belőle a meditáció során.
Más úton is megközelíthetjük az előbbiekben kifejtetteket: a Teremtő maga a Létezés, a Tudás és az Üdv vagy az Erő, a Bölcsesség és a Szeretet. A lélek a Létezés lényegének egy atomja vagy szikrája, amely az elme és anyag takaróitól körülvéve formálja ki az egyéni embert. Ha ezeket a burkokat a lélekről eltávolítják, mezítelenné válik, és alkalmassá arra, hogy megismerhesse Teremtőjét. Az egyén meg fogja ismerni önmagát - eléri az "önmegvalósítást" -, és ezután képes megismerni Teremtőjét is. A takaróiba burkolózott lélek önnön forrásáról csupán másoktól hallott, vagy könyvekben olvasott a Teremtőről, találgatott vagy képzeletbeli képeket festett, hogy intellektuális kíváncsiságát kielégítse. Világnézeteket, hitvallásokat is alkotott magának.
Ha egy lámpást vékony muszlinruhával fedünk le, fénye elhomályosul. Ha a muszlin fölé vastag, durva szövésű anyagot is teszünk, a fény egészen eltűnik, és a lámpás megszűnik működni mint lámpás. Az ember ehhez a letakart lámpáshoz hasonlít. Fény lakozik lényében, a Tiszta Létezés, a Tudás és Üdv egy szikrája, de az elme és az anyag takarói elhomályosítják fényét, és sötétben tapogatózik. A Valódi Létezés visszafejlődött, és úgy jelenik meg benne mint értelem, intellektus és ösztön. Az Üdv pedig öröm és fájdalom gomolygó tapasztalásává sorvadt.
Sötét takaróinkba burkolva képtelenek vagyunk eredetünk megértésére. A fok, amennyire meg tudunk szabadulni a lényünket fedő rétegektől, jelzi, milyen szinten vagyunk képesek felfogni eredetünk forrását. Ezek a megjegyzések a könyvekről, a Teremtőről, az egyénről és a Hangfolyamról segítenek majd megválaszolni az alábbi három kérdést az Eredeti Otthonnal kapcsolatban, mely utóbbira oly gyakran hivatkoztunk már:
1. Honnan jöttünk?
2. Miért hagytuk el ezt az Otthont?
3. Elhagyjuk-e azt majd újra?
Az egyén jelenlegi állapotában képtelen annak megértésére, hogy mi történt vagy mi történik az eredetnél. A szentek, akik onnan jöttek, és akik tetszésük szerint bármikor megtérhetnek oda, mindig tudják, hogy ott éppen mi történik, de a dolog természeténél fogva nehézségekbe ütköznek, amikor megpróbálnak felvilágosításokat adni az ittlevőknek. Hallgatóságukat különböző módokon kísérlik meg kielégíteni. Néhányat meggyőznek, másokat nem. Az sem számít, milyen válaszokat adnak az előző kérdésekre, az emberek azokban is mindig találhatnak valami hibát, és még ha az ész és az intellektus ideiglenesen kielégíttetnek is, az elmélet átalakítása tapasztalássá és személyes megvalósítássá még mindig nem történt meg. A lényeg végül is az, hogy a szentek nem kívánják üres szavakkal meggyőzni hallgatóságukat. Az érdeklődőknek felajánlják, hogy átviszik őket a "másik oldalra", így adnak nekik közvetlen tudást. A másik oldal egyik szépsége, hogy ott ezek a kérdések fel sem merülnek. Így ha a kíváncsi kérdező gyakorolná a türelem erényét és lenne egy kis hite, legtöbb kérdésére választ kapna belső tapasztalatai gyarapodása során. Tegyük fel, hogy egy ember egyszerre csak egy mély kút aljára kerül, ahol magányosan és kényelmetlenül érzi magát. Egy másik ember véletlenül arra jár, s hosszú kötél is van nála. Emberünket a kútban találva leengedi a kötelet, és felajánlja, hogy felhúzza, ha az megfogja a kötél másik végét. De a kútban levő a fentivel vitába bocsátkozik, vajon hogyan volt lehetséges az, hogy ő a kútba esett, és mi a garancia arra, hogy ha kihúzzák, nem fog megint beleesni. A legtöbb, amit a kötelet tartó ember tehet: kisegíti a kútból, és aztán rábízza, hogy maga vizsgálja meg a helyzetet odakint. De ha a kútban levő végül is nem ragadja meg a lehetőséget, az annyit jelent, hogy a rabságból való kiszabadulásának ideje még nem jött el.