a Mesterek ösvénye
A Sant Mat alapvető tanítását néhány rövid szóban össze lehet foglalni: önvizsgálat, megtérés, beavatás, belső tapasztalás, rendszeres meditáció, kapcsolat a Mesterrel és a Hang folyammal, szeretet Isten és minden élő teremtménye iránt. Lényegében ez a tan tömör foglalata. Most nézzük meg a keresztény hit megalapozójának, Jézus Krisztusnak a tanításait az Újszövetségi Szentírás szerint, és vessük össze azzal, amit a Sant Mat hirdet.
Szent János evangéliuma a következő szavakkal kezdődik:
"Kezdetben volt az Ige (Logos)
És az Ige Istennél volt,
És Isten volt az Ige."
(Jn 1,1)
Párhuzamosan álljon itt egy idézet a Védákból, India ősi szent könyvéből, amiből a Sant Mat Mesterei oly szívesen idéznek:
"In the beginning was Prajapati (the Creator),
With Him was the Vak (the Word),
And the Vak (the Word) was verily the
Supreme Brahman (the Highest Divinity)."
Vagyis:
"Kezdetben volt Prajapati (a Teremtő),
Vele volt a Szó (az Ige),
És a Szó (az Ige) valóban a mindenható
Brahman (a legmagasztosabb Istenség) volt."
A hasonlóság, vagy mondhatnánk: azonosság megdöbbentő. De vajon valóban megdöbbentő-e? Nem inkább magától értetődő és természetes az, hogy az önmagába mélyedő ember időtől és tértől függetlenül azonos megállapításokra jut azonos belső tapasztalatok nyomán? Amint látjuk, Vak ugyanaz, mint az Ige, Logos vagy amit a Sant Mat Naamnak (Név) és Shabdnak (Hang) nevez. Ez valójában a testet öltött Szentlélek, az az isteni személy, akiben Isten a Földön emberként megszületik, hogy ezen áldozatával, életútjával, a beavatással és tanításaival, amit ajándékként ad, százezreket mentsen meg az örök haláltól - vagyis a léleknek a sors által a Teremtés alsó szféráiba való bebörtönzésétől - azzal, hogy visszavezeti a lelkeket a Mennyek Országába; vagy az Örök és Romolhatatlan Birodalomba, ahogy a Sant Mat Isten Országát nevezi.
Szent János tanúsága szerint, aki nyilván belül, lélekben megélte mindazt, amit ránk hagyományozott:
"Minden ő általa lett,
És nélküle semmi sem lett,
Ami lett.
Benne élet volt,
És az élet volt az emberek világossága."
(Jn 1,3-4)
Isten teremtő aspektusa Név, Ige, Hang, Hangfolyam formájában manifesztálódik; mint élet vagy világosság pedig Fény formájában tapasztalható:
"Az igazi világosság,
Mely minden embert megvilágít,
A világba jött.
A világban volt,
A világ ő általa lett,
Mégsem ismerte föl őt a világ.
Tulajdonába jött,
De övéi nem fogadták be.
Mindannak azonban, aki befogadta,
Hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen,
Annak, aki hisz őbenne."
(Jn 1,9-12)
Isten szava, a világosság és az élet megteremtette a világot és benne lakozott, de az emberek nem ismerték fel, holott mindenkiben jelen volt. Akik azonban befogadták az Igét, Isten fiaivá váltak, ők a szentek, a Mesterek.
"Az Ige testté lett,
És közöttünk lakott."
(Jn 1,14)
A Szentlélek Isten Jézus Krisztussá lett, hogy emberi alakot öltve részesítsen minket Isten irgalmában, vagyis megkeresztelje a benne hívőket tűzzel és Szentlélekkel, azaz saját lényegével. Szent János a továbbiakban evangéliumában a Szentlélekkel való keresztség lehetőségéről tudósít bennünket: Keresztelő szent János az Atya Egyszülöttének hatalmáról tanúságot tesz:
"Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön (és nagyobb nálam). Arra sem vagyok méltó, hogy saruszíját megoldjam."
(Jn 1,26-27)
Itt álljunk meg egy pillanatra! Mit is jelent a vízzel történő keresztelés? Szent Máté szerint bűnbánatot:
"Én a bűnbánat jeléül csak vízzel keresztellek titeket"
(Mt 3,11)
mondja a Keresztelő Máté evangéliumában. A bűnbánat önvizsgálat és önismeret nélkül viszont lehetetlen. Ezért szólít fel Kirpal Singh a könyv első részében mindannyiunkat: ismerd meg önmagad, mert az ember csak akkor ébred rá saját esendő voltára, ha szépítés, hazugság, öncsalás nélkül szembenéz magával; születésével, életével és halálával; a teremtésben elfoglalt helyével, élete értelmével és céljával; és nem utolsósorban Istenhez való viszonyával. Esendőségén túl itt csillan fel az első reménysugár a boldogság - az örök elérhetetlen - megragadására. Az ember ráébred, hogy elvesztegette idejét, s ahelyett, hogy egy középpont felé irányuló mozgásban Teremtője felé fordult és hozzá eljutni törekedett volna, egyre inkább eltávolodott tőle, és egy centrifugális mozgás áldozataként szinte jóvátehetetlenül belebonyolódott a világ dolgaiba, ahol is végül a halál várja. Ekkor megrendül a lélek, és az egyébként állandóan a világban kint bolyongó elme félelmében nem tudja megakadályozni a bűnbánatot és a megfordulást vagy metanoiát. Ez az a pont, ahol az ember megtér, és Isten felé fordítja eddig hűtlen arcát. A szív néma kiáltására megindul a kegyelem áradata, és az ember lassan elvezetődik a mindenkori, egyetlen és örök Istenemberhez, a krisztusi lelkületű Mesterhez. Keresztelő szent János szerint:
"Akire látod, hogy rászáll a Lélek és rajta marad, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam és tanúskodom róla: Ő az Isten Fia."
(Jn 1,33)
Tehát az Istenember az, aki Szentlélekkel keresztel, s hogy ez milyen fontos, mert enélkül nincs élet, az Jézus Nikodémussal folytatott párbeszédéből tűnik ki a legvilágosabban:
"Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem látja meg Isten országát.
Hogyan születhetik valaki, mikor már öreg? - vágott szavába Nikodémus. Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?
Jézus megmagyarázta: Bizony, bizony mondom neked: Aki nem születik vízből és (Szent)lélekből, nem mehet be Isten országába. Ami testből születik, az test, de ami lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: Újra kell születnetek."
(Jn 3,4-7)
Láthatjuk: aki vízből és lélekből született, vagyis másodszorra megszületett bűnbánat és beavatás, azaz víz- és Szentlélekkeresztség (a kereszténység beavatása) által, az bemehet Isten Országába. A védikus Indiában a beavatottat kétszerszületettnek nevezték. A beavatás után az embert a Szentlélek immár belülről tanítja tovább, ily módon egyre inkább megérti a szent könyvekben leírt igazságokat, és életét azok szerint kezdi el átalakítani (Kirpal Singh emberré formálódásról beszél), illete az élő Mester tanítványai Mesterük utasításai szerint, akitől a beavatást kapták, mert a két tanítás között természetszerűleg nincs különbség. Az értés mélysége viszont jelentékenyen megváltozik.
Arra az esetleges ellenvetésre, hogy Jézus után nem lehet élő Mester, csak egészen röviden utalnánk; a választ Máté evangéliuma adja meg Jézus feltámadása után az apostolokhoz intézett utolsó szavai segítségével:
"Én kaptam minden hatalmat mennyben és földön. Menjetek tehát, tegyetek taítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig."
(Mt 28,18-20)
Kételkedhetünk-e ezen ígéret elhangzása után abban, hogy Isten, aki maga a könyörület és a szeretet, akár egy pillanatig is magunkra hagyna minket?
Tehát Jézus, mennybemenetele előtt, elküldte az apostolokat, hogy részesítsék a hívőket a Szentlélek keresztségében. Az Apostolok Cselekedeteiből később megtudjuk, hogy az apostolok kézrátétellel avatják be tanítványaikat, akik továbbadván a beavatást, hívek sokaságát részesítik ily módon a Szentlélek áldásában. Keleten szintén ősidők óta Mesterről tanítványra száll a Szentlélek a beavatás útján, ami kézrátétellel vagy érintéssel, tekintettel, szóval vagy gondolattal történhet meg.
Jézus Krisztus ígéretét, hogy velünk van a világ végéig, vegyük komolyan, belőle maga az igazság és a bölcsesség szólt. A Szentlélekkel történő keresztelés nem lehet egy kiváltságos kor egyszeri adománya, Isten ennél sokkal könyörületesebb. Ma is vannak és mindig lesznek tökéletes tanítványok, akik az örök Krisztus által átadott Szentlélekkel avatnak be. Ezeket a rendkívüli embereket mi, bűnösök és megtértek Mestereknek nevezzük, mióta világ a világ.
A Mesterekről és szentekről annyit meg kell jegyeznünk itt, hogy ők minden szempontból magasan a világ fölött állnak. Faj, nyelv, műveltség és vallás fölé emelkedtek. Aki szent, az tökéletesen megtisztult, és eljutott Isten közvetlen közelébe; tanítása voltaképpen Isten örök, a Szentlélek által közvetített üzenete az emberiség számára. Így hát ne keressünk keresztény, muszlini, buddhista vagy akár szikh Mestereket, mert jóllehet egy bizonyos vallás ismeretében indultak el a szentté válás útján, a vallás mindig tartalmaz valamilyen mértékben földi elemeket, tökéletesen megvalósított szentségük azonban a legkevésbé sem. A szent Mestereket soha ne mérjük földi mércével. Aki az örök élet forrásából ivott, és Isten mindenhatóságának, mindentudásának és mindent átható irgalmas szeretetének fényében megmártózott, az nem mérhető senkihez és semmihez.
A Mesterek kegyelme folytán lehetőségünk nyílik a beavatásra. Ez mindegyikünk számára elérhető mindig, ha valóban szívből vágyódunk rá. Lukács evangéliumában olvashatjuk Jézus alábbi szavait:
"Ha tehát ti, bár rosszak vagytok, tudtok jót adni fiaitoknak, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle."
(Lk 11,13)
A beavatás után a beavatott megtapasztalja a lélek testből való kilépésének Kirpal Singh által leírt módját. A keresztény irodalomban erről a befelé és felfelé tartó útról többek között Avilai szent Teréz ad pontos tudósítást Belső vár kastély c. könyvében. A tanítvány továbbá érzékeli, hogy a meditáció kitartó gyakorlása révén belső szeme immár lát, belső füle hall, kinyílnak a lelki érzékszervek, amelyekkel a szellemi világokban tájékozódni tud. Ismét Jézust idézzük Máté evangéliuma szerint:
"A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos lesz. De ha szemed rossz, sötét lesz egész tested. Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?"
(Mt 6,22-23)
Nyilvánvaló, hogy Jézus nem a testi szemről beszél, hanem a lelki szemről, mely szintén testünk templomában helyezkedik el, ahogy ezt Kirpal Singh és Sawan Singh is állítják.
Mit kér, vagy inkább mit parancsol Jézus a testi és lelki értelemben vett gyógyítások, életmentések, vagyis a beavatás után? Az első parancs, amivel a meggyógyítottakat és megmentetteket útjukra bocsátja:
"Menj, de többé ne vétkezzél!"
(Jn 8,11)
Vagyis felszólítja a beavatottakat arra, hogy életvezetésük morális és etikus legyen ugyanúgy, ahogy ezt Kirpal Mester kéri tőlünk. A második utasítás a tanítványok számára:
"Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is. Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."
(Jn 13,34-35)
Továbbá:
"Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is, és kinyilatkoztatom magamat neki."
(Jn 14,21)
Ajaib Singh "A szeretet üzenete" c. beszédében a tanítványok egymás és a Mester iránti szeretetének fontosságáról beszél.
A szeretet főparancsán kívül a másik lényeges feladatunk:
"Virrasszatok tehát szüntelenül és imádkozzatok; Így lesztek méltók arra, hogy megmeneküljetek mindattól, ami következik és hogy megálljatok az Emberfia előtt."
(Lk 21,36)
És:
"De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ilyen imádókat kíván. Lélek az Isten: akik imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk."
(Jn 4,23-24)
Vagyis: legyünk éberek, és szüntelenül imádkozzunk - de imánk lélekben és igazságban történő imádás legyen.
Hogyan lehet szüntelenül lélekben és igazságban imádni Istent? Csak egyféleképpen: a Lélek és az Igazság segítségével, vagyis magával a Szentlélekkel, ő általa imádkozzunk. Ez tehát nyilvánvalóan nem ajakima vagy értelmi ima, ha nem belső ima, elmélyedés, azaz meditáció útján történik, amely a beavatás során átadott Szentlélek segítségével megtanulható, tökéletesíthető, és valóban, később szüntelenül gyakorolható (ld.: Lk 11,13). Ezért hangsúlyozza Ajaib Singh újra és újra: a meditáció mindennél fontosabb, a meditáció életbe vágóan fontos a szó szoros értelmében. Meditációnkban a Szentlélek működik bennünk, megtisztít minket, és alkalmassá tesz arra, hogy magasabb világokba lépjünk. Hit, bizalom, igyekezet, saját erőfeszítés nélkül a beavatás önmagában nem elegendő. A meditáció napi gyakorlása által léphetünk csak tovább, így leszünk képesek átadni magunkat a Szentléleknek, aki fizikai lényből lelkivé, szellemivé formál minket, s végig kísér és óv bennünket az Istenhez hazavezető hosszú úton.
Ez az út mérhetetlen csodákkal van tele, de veszélyei is óriásiak. Avatott misztikus vezető, azaz a tökéletesség szintjét elért szent Mester segítsége nélkül nem járható végig. A Mesterben testet öltött Szentlélek-erő és a Simran (a szent nevek ismétlése) a köpenyünk, pajzsunk és fegyverünk a belsőösvényen. A Mester átvisz az asztrális, a mentális, a szupramentális és az ezek fölötti régiókon egészen az Atya Örök Birodalmáig. Itt irántunk való felelőssége véget ér, mert átad minket Sat Purushának, a Teremtőnek, aki önnön lényegébe, az Isteni Kútfőbe emel vissza bennünket.
Hogy fogalmunk legyen erről a fantasztikus utazásról, vessünk egy pillantást a Sant Mat "teremtéstörténetére", azokra a régiókra, térségekre, amelyeken keresztül a lélek végighalad, hogy önnön forrását és a teremtés eredőjét, Istent elérje. A leírás alapját elsősorban Kirpal Singh The Mystery of Death és Sawan Singh Philosophy of the Masters c. könyvei, valamint Sawan Singh egyes leveleiből származó részletek képezik.