a Mesterek ösvénye
A Sant Mat tanítása természetes és éppen ezért észszerű. Híveitől elvárja, hogy normális életet éljenek, és kötelességeiket jobban teljesítsék, mint mások. A henyék sem itt, sem máshol nem érnek el eredményt. A Sant Mat lelki függetlenséget teremt a kötődések világában, a tanítvány a világban és mégsem csak e világ számára él. Az elme uralom alatt tartásával más és jobb világok személyes ismeretétől ösztönözve, a tanítvány szemlélete az életről, annak kötelezettségeiről és felelősségeiről megváltozik. A földi élet tulajdonképpen valószerűtlenné válik, értékei is eszerint módosulnak. Dolgok, amelyekre mások oly nagy hangsúlyt helyeznek, a tanítvány számára csekély értékűnek tűnnek. Viszont gyakran még az életénél is fontosabb lehet az, amit mások értéktelen haszontalanságnak, bolondságnak tartanak. Ennek az az oka, hogy a tanítvány magasabb nézőpontról tekint rá az életre, ami viszont nem jelenti azt, hogy bármelyikük elhanyagolhatná akár egyetlen igazi kötelességét is. A szemközpont fölötti világok életéhez viszonyítva, mostani állapotunk nem több, mint egy álom. Ha az emberek a szemközpontba behatolnának, és átlépnének a felső világokba, örökké boldogok lehetnének. Az üres beszéd megszűnne. A Hatalmas Valóságon elmélkednének. Így hát először urald az értelmedet, elmédet, majd emelkedj a szemközpontig magadban, s ugyanezt tegye a másik ember is. Immár a szemközpont belsejében mindkettőtök levetette az anyagi rétegeket, most az anyag már nem gátol benneteket a tanulásban és a további felfelé való haladásban. Még az egymás közti eszmecserében sem fog gátolni, miközben mindketten a szemközpont fölött vagytok. Hogy ezt megtehessétek, nem szükséges otthonról vagy a szülőhazából kimozdulni. Bárki, aki belép a fókuszba, időtől és tértől elszakad, és saját tapasztalatai révén a kevésbé előrehaladottnak is képes útmutatást nyújtani. Aki magasabbra emelkedett, és más, illetve magasabb világokba jutott el, másokat is oda tud vezetni. Mint a tanulás minden ágazatában, az a tanuló, aki tanárával időnként találkozhat és vele szabadon beszélgethet, különleges előnyt élvez a csak levelező tagozatot végzővel szemben. Ugyanez a helyzet a Sant Matnál és az ezen az ösvényen való előremenetelnél is. A szépsége az egésznek viszont az, hogy amikor a belső Fénnyel és e Fény világaival kapcsolatba kerülünk, az idő és távolság tényezői oly tökéletesen eltűnnek, hogy tanárunkkal és Mesterünkkel immár szemtől szemben állunk - ő pedig mindig velünk marad, hogy tanácsokat adjon, vezessen és erősítsen bennünket. Semmit sem szükséges elfogadnunk, ami a könyvekből vagy akár a Mester által írott levelekből nem hozzánk szól. Egy időre félre is tehetjük az élet végső céljával, annak hogyanjával és miértjével való foglalkozást. A kérdezősködést kezdhetjük arról az oldalról is, ahol azonnali célként a szem központba irányított figyelem összpontosítását tűzzük ki. Erőnk legjavának bevetésével érjük el ezt a pontot az említett vagy bármilyen más módszerrel. Saját tervet is készíthetünk, ha úgy tetszik. Tervezzünk, és hajtsuk végre tervünket, hogy a célt elérjük. Váltsuk cselekvéssé a tervet. Ez a fő dolog. S ha ezután úgy találjuk, módszerünk nem elég hatásos, térjünk vissza a Mester tervéhez. A legfontosabb, hogy elérjük a szemközpontot, ahol saját figyelmünk a vizsgálat tárgya. Ha sikerül a szemközponton belül tartanunk figyelmünket, megnyertük az élet csatáját. Azt írod, a beavatás óta eltelt nyolc hét alatt nem haladtál előre. A Sant Mat nem jelöl ki határidőket. Nos, mérjük fel a helyzetet! Azóta, hogy megszülettünk, amikor is kiléptünk a szemközpontból, elhagytuk azt, és ezzel a világgal alakítottuk ki kapcsolatainkat, oda egyszer sem tértünk vissza. Néha, amikor mély és szövevényes problémát kell megoldanunk, szemünket behunyjuk, és figyelmünket a szemköz pontnál tartva gondolkozni próbálunk. Ezt rövid ideig tesszük, és hamarosan ismét gyorsan távozunk onnan, mert már elsajátítottuk a fókusztól való örökös távollét rossz szokását. Költők, festők és zenészek ettől a ponttól kapják ihletüket. Minden nagy gondolkodó itt önti gondolatait tiszta formába. A világ tudományos fejlődésének egésze ebből a forrásból ered. A szemek mögötti központ minden ihlet szökőkútja, mely a világ mesterműveit alkotta. És bármilyen fejlődés is történjék majd a jövőben, az adatok és az ihlet forrása mindig ez a pont marad. Ez az a hely, ahová az Istenség leereszkedik, hogy a küzdő emberrel találkozzon. És mi tart minket e fókuszon kívül? Miért nem igyekszik mindenki fejest ugrani az ihlet és bölcsesség e varázslatos szökőkútjába? Mert figyelmünk mind ez idáig állandóan, és jelenleg is a testünkhöz, közeli hozzátartozóinkhoz, otthonunkhoz, szülőhazánkhoz, örömeinkhez, néha bánatainkhoz és fájdalmainkhoz kapcsolódik. Ezekkel a dolgokkal olyannyira azonosítottuk magunkat, hogy elveszítettük azonosságunkat önmagunkkal. Hacsak nem kezdjük magunkat lefejteni ezekről a külső kötődéseinkről, és nem fejlesztjük ki figyelmünk akaratlagos ki- és bekapcsolásának képességét, az ösvényen nagyon csekély előremenetelt leszünk képesek elérni. Feladatunk, hogy újraalapozzuk önazonosságunkat, kialakítva uralmunkat elménk és testünk fölött. Értelmünket, elménket tudnunk kell bármikor munkára fogni, amikor nekünk úgy tetszik. Ha úgy kívánjuk, képeseknek kell lennünk belépni a testünkbe, hogy ebben a világban működjünk, s kilépni onnan, ha a másik világban szeretnénk működni. Az a figyelem feladata, hogy befelé menjen és lásson, de amíg kívül kalandozik, belül ki lát helyette? Ha a tulajdonos mindig a házán kívül tartózkodik, és arról panaszkodik, hogy nem látja, mi történik a házon belül, panasza megalapozatlan. A figyelem leválasztása a külső kapcsolatokról lassú ügy. A szokások második természetté válnak, új szokást formálni pedig időigényes. De aki lassú és állhatatos, az megnyeri a versenyt, mert a gyakorlás tökéletessé tesz. Kövesd egy percig az elmédet, és vedd észre, mi tartja távol a középpontjától! Kerüld, ami eltérít, és fogadd el, ami hozzásegít célodhoz! Már ismertettem előtted a szentek módszerét, mely hosszú, hosszú tapasztaláson alapszik. Amikor valaki biztos abban, hogy a helyes Ösvényen áll, akkor, ha csak egy lépést is halad naponta, mégis közeledik úti céljához, és biztos abban, hogy egy napon majd odaér bármily távol is van most tőle. Talán azt mondja valamelyikünk: "honnan tudjam, hogy a helyes Ösvényen állok?" Annak rendelkezésére bocsátom az eszközöket, hogy erről bizonyosságot szerezzen a maga számára. De amíg nem bizonyítottunk a magunk számára, szükségképpen el kell fogadnunk valamit hitből is. Ugyanezt kellene tennünk, ha például hidat építenénk.
Valóban szerencsés az, aki rövid életét a Mester társaságában tölti el. "Ha az ember igazi kereső, akkor át kell adnia magát a Satgurunak, és minden mást felejtenie kell." Már elhangzott, hogy az ember figyelme mennyire ragaszkodik a világi dolgokhoz és kapcsolatokhoz. Alig marad valami a figyelemből a magasztos én (self) tanulmányozására és Isten keresésére. Nézz magadba! Ki szán időt arra, hogy odafigyeljen saját lelke szükségleteire? Az embernek időt kellene szakítania, de azt gondolja, nem képes rá. Figyelmét annyira kisajátították a semmiségek, hogy életbevágó dolgaira nem marad szabadideje.
Az igazi kereső - aki osztatlan figyelmet szentel a szellemiségnek - fehér holló. Mert az emberek azt követik, amit a legjobban szeretnek. Viszont az igazi szerelmest nem lehet távol tartani szerelmétől, mert szerelmének teljesen odaadta magát. A szerelme az élete. Az előbbi sorok csak az eszményt írják körül. A szent szerencsés, ha élete során egy vagy két valódi keresővel találkozik.