Álmatlan éjszakák

Kérdés: Amikor a Mesterről álmodunk, az a Negatív Erő vajon?

A Mester válasza: Ami a Mesterről való álmokat illeti, sokat beszéltem erről, ami talán már meg is jelent a Sant Bani magazinban. Nagyon sok mindent mondtam róla a múltban, de újra elismétlem Nektek ezeket.

Tudjátok, hogy a lelkünk három különböző szinten működik: az egyik az éber állapot, a másik az álmok állapota, a harmadik a mélyalvás állapota, amelyet úgy is nevezhetnénk, hogy a tudattalanság állapota, amikor a lelkünk nincs tudatában annak, hogy mi történik.

Éber állapotban a lélek a szemközpontban van, ebből a központból működik, és teljesen tudatában van annak, hogy mi történik. De amikor a lelkünk lehullik a szemközpontból és elkezd a torokközpontban működni, akkor a lélek lefelé halad az álom állapotába. Ilyenkor vannak világi álmaink. Azokkal az emberekről álmodunk, akikkel dolgunk van a mindennapi életünkben, és alvás közben álomként látunk olyan dolgokat, amilyeneket általában napközben látunk a külvilágban. Rendszerint a napi gondolataink és a rutin munkánk változtatja meg a formáját és jelenik meg az álom formájában, amikor a lelkünk lehullik a szemközpontból és elkezd dolgozni a torokközponton keresztül.

Amikor a lelkünk a torokközpontból is lejjebb zuhan és a mély tudatlanság állapotába esik, akkor mind az elme, mind pedig a lélek elkezdik játszani a kis játékaikat. Mivel ez egy alacsonyabb elme szintje, ezért az álmoknak, amiket ilyenkor tapasztalunk, nincs semmiféle kerek jelentése. Előfordulhat az, hogy formákat, alakokat látunk, amik nem teljesednek ki, esetleg csak fejet látunk az egyéb tagok nélkül, esetleg láthatunk egy lábat a másik nélkül. Ily módon ezek nem teljesek és nem tudjuk igazán megragadni az érzékeinkkel, mert ez a mély tudattalanság állapota, amikor sem a lelkünk, sem az elménk nem tudja tudatosan befogadni azt, amit tapasztal, illetve amit lát.

Amikor a kegyes Mester az Ő megtapasztalását nyújtja nekünk, amit az emberek általában úgy neveznek, hogy álmodtak a Mesterről, valójában mi is történik ebben az időben? A Mester nem megy soha a szemközpont alá, mert Ő nagyon tiszta, és az összes szemközpont alatti centrum tele van tisztátalansággal. Ezek mind meg vannak töltve tisztátalansággal és emiatt a Mester nem megy az alsó központokba. Ott marad a szemközpontban, vagy fölötte, és amikor ki akarja árasztani ránk a kegyelmét, akkor kegyesen felemeli a lelkünket. Ekkor láthatjuk az Alakját és ezt a tapasztalást hívjuk álomnak. Mivel nem rendelkezünk a belső síkok ismeretével és nem láttuk a Mester Sugárzó Alakját belül, ezért nem tudjuk megbecsülni a tapasztalást, amit úgy nevezünk, hogy a Mesterrel való álom. Nem tudjuk nagyra becsülni a Mesterről való tapasztalást, amelyet ezen állapot által Ő ad nekünk.

Ha koncentráltunk, befelé léptünk, és ha láttuk a belső síkokat, akkor nagyon könnyen megkülönböztetnénk a világi álmokat és a Mesterről szóló álmokat. Amikor a Mestert megtapasztaljuk, a Mester akkor nem megy a Szemközpont alá. A Szemközpontban marad, vagy azokon a belső síkokon, amelyek feljebb és magasabban vannak, mint a Szemközpont, és ezekre a síkokra viszi fel akkor kegyesen a lelkünket a Mester. Lehetőséget ad arra, hogy belépjünk a benső síkokra. Nem mindenkivel történik meg, hogy nem tudják megérteni azt, hogy ilyenkor mit tesz a Mester velük, amikor van egy tapasztalásuk a Mesterről. De sok ember van, aki megérti a Mester ilyen jellegű megtapasztalásának értékét, amit az álom állapotban kapnak. Ebben a csoportban is sok ember van, aki meditál, befelé lép, és aki pontosan tudja, hogy a Mester hogyan emeli fel az álom idején a lelküket.

A világi álmok, amelyeket akkor kapunk, amikor a lelkünk a Szemközpontból kezd el működni, nem ad nekünk semmiféle boldogságot, mert ezek nem mély és nem szubtilis történések. De azokból a tapasztalásokból, azokból az álmokból, amelyeket a Mestertől kapunk, mivel ezek a Mester kegyelméből történnek, és ilyenkor a lelkünket magasabb síkokra viszi fel, ezekből a tapasztalásokból sok békét és boldogságot nyerünk. Néha ez a béke és boldogság napokon keresztül velünk marad és aztán, amikor meglátjuk a Mester Sugárzó Fényalakját belül, nehéz elfelejtenünk ezt a bizonyos álomban tapasztalt Alakot. Sok kedves tanítvány, akik megáldattak ilyen tapasztalással, nagyon komoly előrehaladásokat tesznek a meditációjukban, és bizonyos tekintetben sikerre viszik a meditációjukat.

Mivel nem lépünk befelé és nem láttuk a Mester Sugárzó Fényalakját, ezért nem becsüljük meg a kegyet, amelyet ad a Mester ezekben a tapasztalásokban, amelyeket álomnak nevezünk. Ha befelé lépnénk és látnánk és ismernénk a belső síkokat, könnyedén láthatnánk a Mester kegyelmét, amit e tapasztalások által adna nekünk.

A satsangiknak meg kellene próbálni hasznát venni a Mester megtapasztalásának. Sok esetben éppen azért, mert a tanítvány nem képes a magasabb síkokra feljutni, a Mester emeli fel a lelkét, az összes kegyelmét használva, de Ő maga nem megy a szemközpont alá. Mindig vagy a Szemközpontban vagy a magasabb síkokon marad, és kegyesen felemeli a lelket.

Bármikor, amikor ilyesmi történik, a satsangiknak nagyon igyekezniük kellene, és meg kellene próbálniuk élni ezzel a kegyelemmel.

Amikor alszunk, akkor azoknak a lelke, akik nem meditálnak, a testükkel együtt alszik, a lélek ilyenkor leesik a szemközpontból és az alsóbb központokon keresztül működik, aminek az eredményez, hogy álmaik vannak. A meditátor lelke nem megy a Szemközpont alá. Ahelyett, hogy az alacsonyabb központokba menne, inkább felfelé száll a magasabb síkok felé. Még akkor is, amikor a meditátor alszik, csak a teste alszik és pihen, de nem a lelke, mert a lelke működik és tovább halad a magasabb síkokon.

Kabír Sahib azt mondja: akár alszom, akár ébren vagyok, ugyanazon a helyen maradok.

A Szent Satguruk nem alszanak, amikor úgy látszik, hogy alszanak. A testük ugyan pihen, de ilyenkor vagy gondot viselnek valamelyik lélekre, vagy megszabadítják azt, vagy kegyelmet és áldásokat záporoznak valamelyik lélekre.

Szeretném ezt a pontot még egyszer megvilágítani, elismételve azt, amit nagyon sokszor elmondtam már. "A Szentnek nem nehéz, hogy a tanítvány nyelvén beszéljen." Sok esetben, amikor a tanítványok beszámolnak arról, hogy befelé léptek és beszéltek a Mesterrel, akkor a Mester az ő saját nyelvükön beszélt, és nem említenek semmiféle közvetítőt. Sok esetben elmondtam ezt is: "Ahol a Shabdnak vagyis a Logosznak kell beszélni a lélekkel, ebben az időben nincs szükség fordítóra, itt nincs nyelvi korlát. Bármilyen nyelvet is beszél a tanítvány, a Mester azon a nyelven válaszol."

Egy levél jött ezzel a csoporttal, amelyről egy kedves leírta, hogyan beszélt velem a saját nyelvén (angolul) , és hogy tökéletesen tiszta volt neki, amit mondtam.

Amikor az álmok állapotában vagyunk, nem emlékszünk arra, ami az álomban történt, még arra sem tudunk teljesen visszaemlékezni, amit a Mester mondott. De azok a tanítványok, aki belülre léptek, akiknek ilyen álom élményük volt a Mester kegyelméből, arról számolnak be, hogy minden tökéletesen tiszta volt számukra és mindent tökéletesen megértettek. Soha nem említenek olyasmit, hogy Pappu ott lett volna fordítani, mert hallották a Mestert, ahogy a saját nyelvükön beszélt velük.

A Mester számára nem nehéz ilyesmit megtenni, ugyanakkor semmiféle csodákat nem akarnak véghez vinni, és nem akarják dicsérni a képességeiket, (azaz nem akarnak dicsekedni), mert nagyon alázatosak.

A következő kérdés: Néhány különböző alkalommal azt olvastam, hogyan meditáltál Te l7 éven át egy barlangban aztán miután találkoztál Kirpallal, akkor újabb 5 évig és azt szeretném tudni, hogy egyáltalán aludtál-e közben vagy csináltál valami mást?

(Nagy nevetés.) A nevetés után a Sant Ji válasza: A testünk igényli táplálékot, azt is hogy könnyen tartsuk, igénye van pihenésre, egy kevés alvásra. De a meditátor alvása, ugyanúgy, ahogy az étrendje magától kezd el csökkenni.

Mivel én egy eléggé sajátságos módon meditáltam, azért mindnyájatokat arra inspirállak, hogy ti is meditáljatok. Sok ember panaszkodik, hogy nincs elég idejük a meditációra. Azt mondom nekik: "Figyeljetek ide, miért nem csináltok a napi életetekhez egy életrendet, amelyben tudjátok, hogy mikor kell felkelnetek, mikor kell elmennetek dolgozni, mikor kell ennetek és mikor kell ágyba mennetek. Ebbe az életrendbe illesszetek bele időt a meditációra is. Teljes szívvel kövessétek ezt az életrendet, és akkor nem kell panaszkodnotok, hogy nincs időtök. A Mester kegyesen nekünk adta a naplót, hogy vezessük, és a napló segítségével megtarthatjuk a napi meditációnkat. Ha követjük ezt a napirendet, amiről épp most beszéltem, nem lesz nehézségünk a meditációval és elérjük a célunkat."

Kezdetben rendkívül nehéz az alvás mennyiséget csökkenteni. Kezdetben amikor az ember elkezdi csökkenteni az alvás mennyiséget, azt érzi, hogy nehéz a szemhéja, a feje nehéz, és nagyon nehéz ébernek megmaradnia. De hogyha megszokja a kevesebb alvást, akkor végül is az válik nehézzé számára, hogy sokat aludjon.

Az étvággyal ugyanaz a helyzet. Eleinte nagyon nehéz redukálni az étrendeteket, mert úgy érzitek, kedvetek van hozzá, hogy túl sokat egyetek, de aztán később, ha megszokjátok, hogy kevesebbet esztek, akkor egy idő után már nem tudtok sokat enni, mert a gyomrotok hozzászokik ahhoz, hogy kevesebbet egyetek.

A személyes tapasztalatom az, hogy azok a szenvedélyek, amik után fut az ember, és amiket nem akar feladni, - amiknek elsődleges fontosságot ad -, kezdetben azokat a legnehezebb feladni. Ám amikor feladjuk ezeket, akkor eljön az az idő, hogy a bensőnkből (a szívünk legmélyéből) elkezdjük megutálni ezeket az élvezetes kedvteléseket. Onnantól kezdve ezek soha többé nem fognak zavarni bennünket, és soha nem érezzük úgy, hogy ilyenfajta kedvteléseket tudnánk élvezni.

Minden Szent, akik megkapták a Mindenható Isten áldását, hogy hazavezessék a lelkeket, életében sok éven át meditált, mielőtt elkezdte volna a munkát. Sok éven át meditáltak, olyan hosszú ideig, mert amíg nem tökéletesítették magukat a meditációban, nem kaptak az engedélyt a Mindenható Istentől arra, hogy folytassák ezt a missziót.

Ha tudtam volna, hogy a meditációm után és önmagamnak a meditációban való tökéletesítése után ilyen nagy felelősség adatik nekem, hogy gondját viseljem a lelkeknek, hogy Satsangokat tartsak a kedvesek számára, hogy repülőgéppel repüljek, hogy pihenés nélküli éjszakáim és nappalaim legyenek azáltal, hogy ide-oda utazom, hogy találkozzak emberekkel és mindezt megtegyem, (ha ezt tudtam volna előre), akkor így, ezen a módon soha nem meditáltam volna. Mert a Mester beavatott és amikor a Mester megadja nektek a beavatást, onnan kezdve biztosak vagytok benne, hogy elvisz benneteket az Igazi Otthonotokba, akkor tulajdonképpen mi értelme a meditációnak? Ha tudtam volna, hogy ilyen felelősség adatik nekem, soha nem meditáltam volna, az igazat mondom Nektek. De más szándékom volt vele. Azt gondoltam, ha végzem a meditációt és tökéletesítem magamat benne, akkor Istennel fogok találkozni és az nagy boldogság lesz. Az szép dolog lesz és utána nem kell aggódnom semmiért, onnantól kezdve, hogy tudatában leszek Istennek.

De amikor elvégeztem a meditációmat és a Mester nekem adta ezt a engedélyt, amikor megparancsolta nekem, hgy folytassam az Ő munkáját, csak akkor jöttem rá, hogy mi történt és hogy mit éreztem. Úgy éreztem magamat, mint egy tolvaj, akit rajtakaptak. Aki nem tud elszaladni, és aki nem tud leülni sem. Aki össze van zavarva, aki nem tudja, kicsoda; aki semmit sem tud tenni, csak arra vár, hogy megítéltessék.

Hasonlóképpen éreztem magam, miután sok évig meditáltam az első Két Szó fölött. Amikor az első két síkon tökéletesítettem magam, Kirpal Mester kegyesen beavatott, és ugyanakkor azt mondta nekem: "Most neked kell ezt a munkát végezned. Légy nagyon elővigyázatos és ne hagyd, hogy a tanításomat lerombolják a világban. Neked kell folytatnod ezen a világon a tanításaim elterjesztését."

Csak én tudom, hogy mit éreztem akkor, mert nem azért végeztem a meditációt, hogy Mester legyek. Amikor az első Két Szó fölött meditáltam és az első két síkon tökéletesítettem magam, akkor nem volt kérdés, hogy Mester legyen az ember és végezze ezt a munkát, mert aki az első Két Szón tökéletesítette, az nem kaphatja meg ezt a munkát, mert még nem tökéletes. Azután, amikor Kirpal Mester kegyesen beavatott, és ugyanakkor rendelkezett, hogy végezzem ezt a munkát, nagyon elszomorodtam és sírtam, de nem hallotta a sírásomat. Azt mondtam neki: "Mester, nem ezért meditáltam, azért meditáltam, mert a Lábad áhítatos híve voltam és az öledben akartam ülni. A Lábad méhecskéje és a szeretettje akartam lenni, érzem a gyönyörűségét, az örömét, ha ezt teszem és nem akarom ezt a munkát végezni." De nem hallgatott rám, mert azt akarta, hogy csináljam mindazt a munkát, amit most végeztet velem.

Tehát még egyszer mondom, hogy ha kezdetben tudtam volna, hogy mindezt megtéteti velem, miután hosszú időn át meditáltat, soha nem meditáltam volna így.

Akik nem meditálnak, csak azok az emberek alakítanak pártokat, és csak azok az emberek vágynak arra, hogy Mesterré váljanak. Nem tudják, hogy nekik kell majd rendezni a lelkek számláit a Negatív Erővel és hogy a saját testükre kell venniük a lelkek karmáját. Mivel nem tudják, milyen munkát kell végezniük, nagyon szeretnének Mesterré válni, ezért hoznak létre pártokat és ezért kritizálnak más embereket.

Akik meditálnak és akik ismerik a Valóságot, nem vágynak arra, hogy Mesterré váljanak, nem vágynak arra, hogy végezzék ezt a munkát. Nem akarnak Mesterek lenni, mert tudják, milyen kötelességet kell teljesíteniük és mennyi terhet kell a vállaikra venni, ha Mesterré válnak.