A Darshan dicsősége

Lábaikhoz borulva köszöntöm a Legmagasztosabb, Mindenható Atyákat, Sawant és Kirpalt, akik megkönyörültek szegény lelkünkön, és lehetőséget adtak nekünk arra, hogy dicséretüket énekelhessük.

Az egész világ története arról szól, hogy bármely korban, amikor egy Szent, Mahatma vagy Isten egy Szeretettje eljött erre a világra, nem szüntetett meg, nem ítélt el egyetlen fennálló vallást sem, és nem hozott létre egyetlen új hitet sem.

A Szentek írásai fennmaradtak. Ők ugyan testileg nincsenek már közöttünk, de tanításaikat és írásaikat ránk hagyták, és ezekben az írásokban egyetlen Mahatma, egyetlen Mester sem mondta azt soha, hogy a Mindenható Isten teremtette a vallásokat. Mind azt mondták: "A Mindenható Isten teremtette az embert, az ember pedig a továbbiakban létrehozta a vallásokat és a közösségeket. Hiedelmeket, vallások és kasztok adta megkülönböztetést hozott létre, amelyekben saját maga is elveszett." Minden Mester arra intett, hogy az emberi születés, vagy az emberi test (ben való megszületés) olyan értékes alkalom, amelyet a Mindenható Isten adott számunkra. A Mindenható Istent csak ekkor, ebben a születésben ismerhetjük fel.

Még a jelen nagy Mesterei sem arra tanítanak, hogy új vallásokat és közösségeket teremtsünk. Elmondják, ha nem megyünk el a tökéletes Mesterhez, nem tudjuk végezni a Mindenható Isten imádatát. Elmondják, ha nem járunk satsangra, nem ismerjük fel hiányosságainkat, és a Naam meditációja nélkül nem térhetünk vissza a Mindenható Istenhez.

Kedveseim, gyakran meséltem arról, milyen szerencsés voltam, hogy alkalmam nyílt két nagy Mester, Baba Sawan Singh és Kirpal Singh Mester lábai előtt ülni, s a lábuk elé telepedve hogyan volt képes arra a lelkem, hogy szeretetük nektárját igya.

Kedveseim, gyakran mondtam, hogy ez a két Mester a Szeretet Óceánja volt, én pedig a szeretet imádója. Csak szeretetet kaptam Tőlük, és csak azért jöttem el ide, hogy megosszam veletek szeretetüket.

A tökéletes Mesterek felülemelkedtek a kettősségeken, és az egész teremtést, az egész világot és minden vallást sajátjukként fognak fel. Ha a Mindenható Isten Egy, és az Ösvény, amely Hozzá vezet szintén Egy, van-e helye a kettősségnek, van-e helye egyáltalán bármilyen különbségnek?

A Mahatmák keményen dolgoztak, és okulásunkra írták a Védákat, a Shastrákat és más szentiratokat. Azért írták ezeket, mert arra gondoltak, ha elolvassuk őket, javunkra fordítjuk (tapasztalataikat), és képessé válunk az imádatot végezni. Azonban ahelyett, hogy hasznát vennénk a tökéletes Mesterek által írt szentírásoknak, nagyobb hangsúly helyezünk arra, hogy mindössze olvassuk azokat, ahogy a papagáj ismétel valamit. Ily módon nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy olvassuk a szentírásokat, ahelyett hogy megértenénk, elfogadnánk és követnénk azt, amit a Mesterek okulásunkra vetettek papírra.

Egyetlen Mahatma sem írta azt, hogy ha átfúrjuk a fülünket, megszabadulhatunk. Egyetlen Mahatma sem írta azt, hogy valamilyen különleges színű ruhát magunkra öltve megszabadulhatunk. Egyetlen Mahatma sem írta azt, hogy bármilyen Véda, Shastra vagy más szentírás olvasásával megszabadulhatunk.

Kabir Sahib mondja: "Ne tartsd hamisnak a Védákat, a Kitabokat*." A Mahatmák a javunkra jegyezték le ezeket a szentírásokat, amelyek valójában az Ő spirituális tapasztalataik tára. Ha a javunkra fordítanánk írásaikat, és úgy, ahogyan Ők adták át magukat Mestereiknek, mi is átadnánk magunkat az élő, tökéletes Mesternek, és pontosan azt tennénk, ami a tökéletes Mesterek szentírásaiban le van jegyezve, képesek lennénk hasznát venni ennek az értékes emberi születésnek, és sikeressé tehetnénk a jelenlegi megszületésünket.

Kabir Sahib azt mondja: "Ne tartsd hamisnak a Védákat és a Kitabokat. Hamis vagy igaztalan az az ember, aki nem gondolja végig, és nem meditál azon, amit a szentírásokban olvas. Aki nem végzi komolyan és teljes szívvel azt, ami a szentírásokban van, az a hamis."

A Mester azt szokta mondani, a tény az, hogy az egyik kertész elülteti a növényeket, a másik pedig megöntözi azokat. Az egyik Mester eljön ebbe a világba, és átadja a tudást, s miután elmegy, eljön egy másik Mester, hogy emlékeztessen azokra a tanításokra, amelyeket az előző Mester átadott. A szentírásokban leírják tapasztalataikat, és mi, feledékeny elménkkel elfelejtjük, mit tanítottak a Mesterek. Ezért jön el egy idő után egy másik Mester, hogy emlékeztessen bennünket ugyanarra a tanításra, amit az előző Mesterek leírtak szentírásaikban. Ily módon újra arra késztet, végezzük el azokat a dolgokat, amelyeket az előző Mester kért tőlünk.

Nekünk, világi embereknek nagyon kisszerű gondolataink és szűk látókörű felfogásunk van, és nem hiszünk olyasmiben, amit nem értünk meg. Ezért mondják szeretettel a Szentek és Mahatmák: "Kedveseim, a Mindenható Istent, Akit kerestek, nem találjátok meg kívül sehol sem. Ha felismeritek, az mindig belül valósul meg."

Mit teszünk rendszerint, amikor a Mesterek elhagyják ezt a világot? Ritka az a lélek, aki azt teszi, amit kértek tőle a Mesterek, amíg Ők a testükben vannak. Kevés az a lélek ebben a világban, aki a Mesterek lábánál ül, és miközben még élnek a Mesterek, befelé megy, és engedi, hogy lelke élvezze a nektárt, amit a Mesterek adnak neki.

Másfelől mit cselekszik a legtöbb ember? Mindig ellenzik a jelen Mestereit. Ahogy gyakran említettem, a tolvajok kezdettől fogva gazdagsággal ámítják az embereket. Ugyanígy, az ellenzők mindig szembehelyezkednek a tökéletes Mesterekkel. Mit tesz Kal? Kal mindig arra késztette az embereket, hogy ellenezzék és kritizálják a tökéletes Mestereket azért, hogy ne végezhessék munkájukat, azért hogy ne adhassák át az embereknek az Igazság üzenetét.

A Mesterek belső tapasztalásait és írásait kívül, külsődlegesen mindig megmagyarázzuk saját elménkkel és intellektusunkkal, és azt mondjuk: "A Mester látást adott a vaknak, a béna lábra állt általa." De csak a satsangik tudják, milyen szemet adtak a Mesterek az embereknek, és milyen lábat adtak nekik. Azt a szemet adták, amellyel a Belső Fényt láthatjuk, és azt a lábat, amellyel képesek vagyunk felfelé haladni.

Guru Nanak Sahib mondja: "Azok, akik Isten Akaratában veszítették el látásukat, nem vakok. Valójában azok a vakok, akik, bár van szemük, a Mindenható Istent mégsem látják belül. Ők az igazi vakok."

Guru Arjan Dev Ji Maharaj rövid himnuszáról lesz szó. Az összes tökéletes Mester írásában mindig megemlítenek négy dolgot: a satsang dicsőségét, a Naam dicsőségét, a tökéletes Mester dicsőségét és azt a környezetet, amelyben a Mindenható Isten imádatát végezhetjük.

Elménkre nagyon könnyen hat az a társaság, amelyben éppen tartózkodunk. Ha jó emberek között vagyunk, jó tulajdonságaink, jó szokásaink lesznek. Ha rossz emberek közé megyünk, elménk nagyon gyorsan átveszi tőlük a rossz tulajdonságokat.

A Szentek és Mahatmák tehát szeretettel mondják: "A Sat vagy Igazság a Mindenható Isten, és ennek az Igazságnak a társaságában lenni azt jelenti, satsangot tartani. A satsang tehát azt jelenti, hogy a Mindenható Isten társaságában vagyunk, vagy azoknak a társaságában, akik Eggyé váltak ezzel az Igazsággal, és ehhez kötötték magukat. Ez a Satsang."

A Gurbaniban kétféle satsangról van szó. Az egyik a belső satsang, a másik a külső. Amikor a lelkünk megszabadul az elme béklyóitól, és befelé megy, amikor a belül lévő Mester társaságához csatlakozik, az a belső satsang. Kívül pedig, amikor el tudunk menni, és letelepszünk az élő Mester lábai elé, hogy részt vegyünk a satsangon, az a külső satsang.

Azt az összejövetelt is satsangnak hívjuk, amely a Mester utasításai és parancsai szerint zajlik, és amelyen az Ő parancsai szerint veszünk részt. Tehát, bármilyen satsangot végzünk, bármilyen satsangra nyílik alkalmunk, mindig vegyük hasznát.

"A sánta hegyen juthat át,

A bolond okos lehet."

Guru Arjan Dev Ji Maharaj mondja: "Nyomorék a lábunk, sántítunk, és abba a magasságba, ahová el kell jutnunk, nagyon meredek (út visz), nagyon magasra kell másznunk. Nincs lábunk ehhez (az úthoz), és nem tudjuk, hogyan juthatnánk oda." Kívül nem olyan nehéz megmászni a Himaláját, mert ha megmásszuk ezt a hegyet, hírnevet és dicsőséget szerzünk. A belső hegymászás sokkal nehezebb, mert itt az elmével van dolgunk, az elmével kell szembenéznünk és vele kell megküzdenünk. Ha képesek leszünk megszabadulni a külső elmétől, megszabadulni a fizikai elmétől, utána az asztrál elmével kell megküzdenünk. Csak ezután leszünk képesek megmászni azt az utat Sach Khandig.

Amikor a fizikai síkon vagyunk, a fizikai testben létezünk, testi kezünk és lábunk van. Amikor a fizikai sík fölé emelkedünk, az asztrál síkra megyünk át, és az asztrál testben asztrál kezünk és lábunk van. Amikor innen áthaladunk a szellemi síkra, ahol minden csupa Fény, csak akkor ismerjük fel, mennyire rokkantak voltunk, és hogy az egész utazást megtenni, abba a magasságba feljutni csak a Mester kegyelméből voltunk képesek. A Mester adott szellemi lábakat, Ő tanított, és Ő repített fel arra a helyre, amit elértünk.

Nincs szükségünk tanulmányokra vagy olvasásra ahhoz, hogy befelé menjünk. A Mesterek elmondják, hogy nem tudunk befelé menni, ha csak a szentírásokat vagy más könyveket olvasunk. Nagyon ártatlannak kell lennünk ehhez, annyira ártatlannak, mint egy gyermek. Csak akkor tudunk befelé menni, miután nagyon ártatlanná váltunk.

Ezért mondja tehát Guru Sahib: "Nyomorékok vagyunk, de a Mesterünk lábakat adott, hogy a (Mester) segítségével átmásszunk azon a hegyen, amelyet nagyon nehéz megmászni. Egyedül a Mester kegyelmének köszönhető, hogy szellemi lábakat kaptunk, amelyeknek segítségével Ő juttatott át bennünket a hegyen. Bolondok voltunk, ostobák voltunk, mert látszólag belebocsátkoztunk a szellemiség írásai, a szentírások fölötti vitákba és szócsatákba, s azt gondoltuk, mindenkinél okosabbak vagyunk. Most azonban felismertük, hogy bolondok voltunk, és a Mester záporozott ránk kegyelmet. Most a vitákkal és eszmecserékkel felhagyva váltunk okossá és értelmessé."

"Még a vak is képes látni a három világot,

Amikor a Mesterrel találkozik, megtisztul."

Guru Arjan Dev Ji Maharaj mondja: "Vakok voltunk." Ám ahogyan a virágban ott az illat, ugyanúgy van bennünk a Mindenható Isten. Mégis arra gondoltunk, valahol máshol ül, egy arannyal díszített templomban, vagy valami más helyen. Mindenütt kerestük Őt kívül, de Szeretett Mesterünk kegyelmet záporozott ránk, és Ő mutatta meg: a Mindenható Isten bennünk van. Az Ő kegyelméből lett szemünk, amellyel mindent láthatunk, ami a három világban történik. Kedveseim, gyakran mondtam, hogy a belső világban, itt belül sokkal tisztábban látjuk a dolgokat, sokkal jobban és tisztábban, mint ahogyan kívül látunk.

(Guru Arjan Dev Ji) tehát Mesterét, Guru Ramdast dicséri. Azt kérdezi: "Kinek a kegyelméből váltam arra képessé, hogy mindent lássak a három világban, és Kinek a kegyelméből voltam képes bejutni mind a három világba?" A kérdésre így válaszol: "(Mindez) csak Mesterem, Guru Ramdas kegyelmének köszönhető."

"Hallgattam a Szentek társaságának

dicsőségét."

Guru Arjan Dev Ji Maharaj nagy szeretettel mondja: "Kedveseim, mit mondhatnék nektek a Sadhu társaságának dicsőségéről, hogyan zenghetném a Sadhu társaságának dicséretét és fontosságát? Mert csak azok tudják, milyen értékes a tökéletes Sadhu társaságában lenni, akik Vele voltak."

Kabir Sahib mondja: egy pillanatot vagy fél pillanatot, de akár a fél pillanat felét, bárki, aki akár csak ennyi időt tölt Isten Szeretettjének társaságában, átjut a túlsó oldalra.

Kabir Sahib mondja: "Ó, Kabir, ha a Sadhu vagy a Mester társaságába jutsz, tovább javulsz, sokat fejlődsz, de ha világi emberek társaságába mégy, visszafejlődsz."

Kabir Sahib mondja: "A Sadhu társaságában kell maradnunk, Aki segít a végső órán."

Szeretettel mondja, hogy a Sadhu társaságában legyünk, mert csak a Sadhuval való kapcsolat segít meg a végső időben, míg a világi emberek társasága romlásba dönt. Ne menjetek tehát soha világi ember társaságába, maradjatok mindig a Sadhunál.

Az isteni Kirpal beszélt nekem a Satsangról. Azt mondta: "Amíg meg tudom mozdítani a tagjaimat az ágyban, nem hagyhatom abba a Satsangot, meg kell tartanom a Satsangot." Ezért szokta azt mondani, hogy fontos munkát százait hagyjunk ott, és vegyünk részt a Satsangon.

"Karmák millióinak szennyétől szabadulva

Az ember megtisztul, és bensője tiszta lesz."

Amikor a Satsangon a Szentek és a Mahatmák szeretettel beszélnek hiányosságainkról, akkor ismerjük fel, és akkor ismerjük el, hogy ezek a hibák és hiányosságok bennünk vannak, és az elménk is azt mondja: "Igen, valóban ezt csináljuk, de nem tesszük többé." Még a kezünket is a szívünkre tesszük, és megígérjük, hogy nem ismételjük meg ezeket a hibákat újra, megígérjük, hogy felhagyunk hiányosságainkkal. Amikor valóban képessé válunk arra, hogy ezt megtegyük, akkor tisztul ki lelkünkből az összes salak, és akkor leszünk képesek Isten imádatát végezni.

"Az Úr imádatával még a hangya

is győzedelmeskedhet az elefánt fölött."

Most azt mondja: "Végeztem a Mindenható Isten imádatát, végeztem a Mester imádatát, nézd mennyi erőt nyertem a Mester imádatának végzésével! A lelkem nagyon legyengültté vált. A karmák nehéz súlyától összeroppant. Olyan gyenge és kicsiny lett, mint a hangya, az elme pedig hatalmassá, olyan erőssé vált, akár az elefánt. Amerre akarta, arra erőltette az elme a lelkemet, ahogyan az elefánt kényszerítheti a hangyát, merre menjen. Ugyanígy, az elmém kényszerítette a lelkemet, hogy bármit megtegyen. A Mester imádatát végezve azonban olyan erős lett a lelkem, hogy most a hangya hatalmasabbá vált az elefántnál."

"A halhatatlanság ajándékát adta annak,

Akit Magához fogadott."

Annak a jivának, legyen az jó vagy bűnös, aki elmegy a Mesterhez, és a Mester elfogadja őt, miután megkapta a Beavatást, nem szabad azokat a hibákat elkövetnie vagy megismételnie, amiket azelőtt tett, mielőtt a Mesterhez ment volna. Amikor valaki elmegy a Mesterhez, és Ő elfogadja őt, csak azután teszi ezt, miután a jiva minden korábbi vétségét, minden korábbi rossz cselekedetét megbocsátotta.

Azt mondja: "Kedvesem, az Ösvényre helyeztek, és mostantól nem nézhetsz vissza, nem követheted el ugyanazokat a tetteket, amiket megcselekedtél, mielőtt eljöttél volna hozzám. Minden, amit a múltban tettél, meg van bocsátva, nem szabad tehát újra elkövetned őket."

Tudjátok, hogy az iskolában a tanárnak megvannak a maga kötelességei. Ugyanakkor a diáknak is, aki elmegy a tanárhoz, vannak bizonyos kötelességei és feladatai, amiket el kell látnia. Azok a diákok, akik a tanárokra hagyatkoznak, azok a diákok, akik törődnek a kötelességeikkel és elvégzik azokat, azok bevégzik tanulmányaikat, és sikerrel fejezik be az iskolát. Ha azonban a diák nem azt teszi, amit elvár, és mond neki a tanítója, mi hibája lenne a tanárnak? Pontosan úgy, ahogyan a tanárnak vannak kötelességei - az ő dolga az, hogy tanítson -, ugyanúgy a diák feladata az, hogy tanuljon, és ha nem végzi el a dolgát, hogyan okolhatnánk a tanárt? Kabir Sahib mondja. "Mit tehet a szegény Mester, ha a tanítványai hibáznak? Ha a diák olyanná válik, mint a lyukas cső, amiben nem marad meg semmi, mit tehet a tanár? Bármilyen tökéletes a tanár, a diák semmit nem tanul tőle, semmit nem nyer, ha nem végzi el a saját dolgát."

Mindenféle adományozásnak vagy jótékonyságnak megvan a maga jelentősége. Van, aki a szegényeket és éhezőket táplálja, van, aki házat épít a hajléktalanoknak, és vannak mások, akik másféle jótékonyságot cselekszenek. Mindenki tehát, aki adományoz vagy jótékonykodik, (megkapja) annak értékét, de az az adomány vagy jótékonyság, amelyet a Mesterek tesznek értünk, mindezek között a legmagasabb, mert Ők saját életimpulzusuk adományát adják nekünk. Saját Énjük adományát adják át, amelyet nem lehet semmilyen más adományhoz hasonlítani.

A Mester által adott adomány olyan, amelyet szél el nem fújhat, attól tolvaj meg nem foszthat, azt tűz el nem égetheti. Az az adomány, amelyet a Mestertől kapunk, olyan, ami megvéd ebben a világban, és akkor is elkísér, amikor átlépünk a túlvilágra. A Mester adománya, olyan, hogy még ha olyan sokat is adtak Ők, akkor sem éreztetik velünk, tettek értünk bármit is. Ahogyan a természet ingyen adja a levegőt és a vizet, ugyanúgy adják a Mesterek is adományukat, saját életimpulzusukat minden ellenszolgáltatás nélkül. Nem kérnek semmit azért, amit értünk tesznek.

Guru Sahib mondja: "A Naam értékes drágakő, amely a Mesternél van. Akik a Mesternek szentelik magukat, megkapják a Mestertől ezt az ékkövet."

"A macska oroszlánná válhat,

és szalmaszálból az ember olyan naggyá nőhet,

akár a Sumeru hegy."

Itt azt mondja: "Az elme, aki tigrissé válva nem engedett bennünket befelé lépni, a Mester kegyelméből macskává szelídült, és befelé mehettünk. Korábban felnéztünk arra a nagy hegyre, és azon gondolkodtunk, hogyan leszünk képesek megmászni azt, hogyan leszünk képesek átjutni rajta. A Mester kegyelmével azonban ez a hegy egy kis darab fának tűnik csupán, és úgy érezzük, könnyedén feljuthatunk rá, és átjutunk rajta."

Paltu Sahib mondja: "Amikor egy imádó végzi áhítatát, állandó tulajdonságot fejleszt ki magában, és az imádat olyan folyamatossá válik benne, mint az olaj vagy valamilyen folyadék áramlása. Amikor csak becsukja a szemét, belül van, és akkor is, ha kinyitja a szemét, mindig belül marad. Imádata folytonossá válik."

"A szegény, aki kimerült a kemény munkától,

gazdaggá és tanulttá válhat."

Most arról beszél: "A koldusok, akik fillérekért könyörögtek, gazdaggá váltak a Mester kegyelméből." Korábban, mielőtt a Mesterhez jöttünk volna, ajtóról ajtóra vándoroltunk, szertartásokon és rituálékon vettünk részt, Őt keresve egyik helyről a másikra mentünk, önmegtartóztatásokat végeztünk, de most a Mester kegyelméből Ő tett gazdaggá bennünket saját otthonunkban ülve. Gazdaggá tett minket, átadva az imádat határtalan gazdagságát.

Kedveseim, a Mesterek kegyesek a szegényekhez. A Mester azt szokta mondani: "A Szentek mindig könyörületesek a szegények iránt, de csak akkor részesülünk a Mester kegyelmében, ha szegénnyé válunk."

Az én Guru Dev Kirpalom nagyon megbecsült engem, ez volt az Ő Akarata, nem volt ebbe beleszólásom. Az Ő Akarata volt, hogy annyira megbecsült, mégis mindig a szeretett Kirpal Úr otthona kutyájának tartottam magam. Tudjátok, milyen a kutya: akkor is visszajön, ha megütik. Ha szeretik, és hívják, azonnal ott terem, lábhoz fekszik, és megcsókolja azt. Még akkor is, ha megütik, csak odébb megy és a háttérben marad, de ha hívják, előjön. Ugyanígy fogtam fel tehát én is mindig magam, mintha a Szeretett Kirpal Úr otthonában kutya lettem volna.

Alázatosan, mint egy gyermek, úgy sírtam Szeretett Uram előtt, és azt mondtam neki: "Mester, a világ téged sem kímél. Nagy vagy, és ők mégsem kímélnek, mert ilyen a világ. Mi lesz hát velem? Azt mondod, át kell adnom az Igazság üzenetét. Csak gondold át a helyzetemet, képzeld csak el, mi történne velem!" Ez az igazság: akkor Ő átölelt engem, és azt mondta: "Ha egy rossz ember nem hagy fel a rossz cselekedetekkel, miért kéne egy jó embernek felhagynia a jó cselekedeteivel? Folytatnod kell tehát az Igazság üzenetének átadását az embereknek".

Sok Mester beszélt a kutya példájáról, arról, hogy olyanokká kell válnunk, mintha a Mester kutyája lennénk. A Mesterek azt mondják, ha olyanok leszünk, mint a kutya, ha a kutya tulajdonságait sajátítjuk el, akkor válunk imádóvá. Guru Sahib mondja: "Ahogyan a kutya nem hagyja el gazdája ajtaját, és még akkor is visszatér, ha elutasítják, ugyanígy, ha osztatlan figyelemmel és elmével végezzük a Mindenható Isten imádatát, sikert érünk el (a mediációban)."

Kabir Sahib mondta: "Az Úr kutyája lettem, Motinak hívnak. Amerre rántja a pórázt, én arra tartok. A Mesterem kutyája lettem, az Ő kezében van a sorsom. Bármerre húz, én csak arra megyek."

"Hogyan dicsérhetnénk Téged,

Akinek tulajdonságai határtalanok?"

"Mit mondhatnék annak a Mesternek a dicsőségéről, Aki otthonába hozott engem, a tudatlant, és helyet adott nekem ott? Csak annyit mondhatok, hogy Te vagy a Végtelen, és nagyon nehéz, lehetetlen Téged utolérni. Összeülhet bármennyi író, mégsem tud eléggé dicsérni Téged. Akár az egész világ vizét, óceánjainak cseppjeit összegyűjthetnénk, hogy abból tintát készítsünk, akkor sem írhatnánk le dicséretedet. Ha az egész világot papírrá változtatnánk, az sem lenne elég dicséretedre, mert oly végtelen vagy."

"Kegyelmet záporozva rám,

Add a Naamot nekem.

Nanak rabszolga csupán ajtódnál."

Guru Arjan Dev Ji Maharaj így könyörög Szeretett Mestere Lábánál. Azt mondja: "Amikor rájövünk, hogy nincs társunk, nincs más barátunk a Naamon kívül, mindenek előtt kérlek, add nekem a Naamodat, atután pedig ne hagyd, hogy nélkülözzem Darshanodat. Add kegyesen Darshanodat, záporozz rám kegyelmet, hogy mindig részesüljek Darshanodban."

Kedveseim, amikor megismerjük a darshan dicsőségét, mindent elnyertünk. A darshan dicsőségének megértésében minden benne van, benne van a meditációnk is. Mert ha nem értékeljük, ha nem ismerjük fel a darshan dicsőségét kívül, hogy mehetnénk befelé? Amikor befelé megyünk, ott belül ugyanazt a darshant kell elnyernünk.

Gyakran mondtam, ahogyan Kirpal Mester is szokta mondani, hogy az Igazságot soha nem lehet teljesen elpusztítani: mindig megmarad egy magja. Ugyanígy, a sangatban sok olyan kedves van, aki ismeri a darshan értékét és dicsőségét. Jobban értékelik és megbecsülik a darshant, mint a szavakat.

A Beavatáskor azt mondják a Mesterek: "Tiszteld jobban a szavaimat", de csak az, aki megérti és megbecsüli a darshan dicsőségét, fogja tisztelni a Mester szavait.

Egyszer néhány nyugati kedves Ahmedabadba látogatott. Tudjátok, hogy az Indiába jövő csoportokban egyik nap bhajanokat énekelünk, a másik nap satsangot tartunk, a harmadik napon pedig kérdések és feleletek hangzanak el. Tehát, abban a csoportban a kérdések és feleletek napján, amikor Pappu szólt a kedveseknek, ha van kérdésük, most feltehetik, mindannyian összegyűltek, és azt mondták: "Nincs több kérdésünk. Hadd részesüljünk a darshanban. Hadd üljünk itt csendben, és fogadjuk a Mester darshanját." Láthatjátok tehát, mennyire szerették a darshant, mennyire kívánták, hogy a darshan nektárját ihassák.

Ezért mondja Guru Arjan Dev Ji Maharaj: "Ó, Kegyes, Szeretett Mester, ha kegyelmet záporozol rám, először Naamodat add nekem, s aztán részesíts darshanodban engem."

"Amióta a Sadhu társaságában lehetek,

a mások iránti féltékenységem szertefoszlott."

A satsang kezdetén azt mondtam, hogy a Szentek és a Mahatmák nem azért jönnek ebbe a világba, hogy új vallásokat hozzanak létre, sem azért, hogy megszüntessék bármelyik létező vallást, mert az egész világot úgy fogják fel, mint az otthonukat, minden vallást és közösséget Sajátjuknak tartanak.

Tudjátok, ez mindenkivel megtörténik. Mielőtt az emberek megkapnák a Beavatást, amikor megjönnek, azt mondják, szikh vagyok, brahmin vagyok, vagy muzulmán vagyok, más valaki azt mondja, katolikus. És mind azt hiszik, saját vallásuk magasabb rendű a többi vallásnál, utálják és nem méltányolják mások vallását.

Valaki azt mondja magáról, hogy amerikai, valaki azt, hogy indiai, kolumbiai vagy kanadai. De amikor a Mester társaságába jutunk, amikor a Mester sangatjába megyünk el, és a Naammal kötjük össze a lelkünket, ezek után csak a lelket nézzük, és nem mondjuk azt, hogy indiaiak, amerikaiak vagy kolumbiaiak vagyunk, mert miután összekapcsolódtunk a Naammal, mindig a lélekre tekintünk.

Ha a tökéletes Mesterek társaságába jutunk, és végezzük a meditációt a Mester által meghatározott utasítások szerint, amikor a test kilenc nyílásából visszavonjuk a figyelmünket a Szemközpontba, boldogságot érzünk. Ott lecsendesedünk, és érezzük az mennyei boldogságot. A továbbiakban pedig, amikor képessé válunk arra, hogy a fizikai testből is visszavonuljunk és az asztrál síkra jussunk, ott még nagyobb üdvösségben részesülünk. És azok után, hogy már az asztrál síkról is képesek leszünk visszavonulni és Par Brahmba jutni, csak akkor részesülünk majd a tökéletes mennyei boldogságban, üdvösségben. Akkor jövünk rá, hogy mindannyian lelkek vagyunk. Az a lélek, aki Par Brahmba jutott, az a lélek, aki az első és a második sík fölé emelkedett, amikor lehullt róla a harmadik lepel is, látni fogja, hogy senki nem amerikai, indiai vagy kolumbiai, csak lélek. A lélek a Mindenható Isten lényegéből való, és ha a Mindenható Istennek nincs külön vallása vagy kasztja, akkor a léleknek sincs semmilyen vallása vagy kasztja, mindössze lélek, éppen olyan, mint a másik. Ahogyan a Mindenható Isten nem táplál ellenséges érzést senki iránt, nem féltékeny senkire vagy nem gyűlöl senkit, a lélek, amelyik eltávolította a harmadik leplet, és Par Brahmba jutott, ugyanilyenné válik.

Guru Sahib tehát azt mondja: "Hogy múlhatott el bennem a féltékenység érzése? Csak a Mester társaságának hatására szűnt meg bennem a féltékenység."

"Senki nem az ellenségem, senki

sem idegen.

Mindenkivel barátságban vagyok."

Kedveseim, ez nem puszta beszéd, olvasás vagy tanulás tárgya. Ez a gyakorlásról szól. Amikor befelé megyünk, akkor ismerjük fel, hogy ugyanahhoz az Istenhez tartozunk, a többi lelket nem valaki más teremtette, ugyanaz az Atya teremtette őket is, ugyanaz a Mindenható Isten teremtett bennünket.

"Amit Isten alkotott, jónak fogadom el,

E helyes felfogást a Sadhutól kaptam."

Korábban milyen volt az állapotunk? Ha munkanélküliséggel kellett szembenéznünk, vagy meghalt valaki a családunkban, vagy nem ment jól valami, mindig a Mestert hibáztattuk érte. Amint azonban képesek vagyunk a test kilenc nyílásából visszavonulni, és amikor képesek vagyunk befelé menni, és látjuk ott a Mester dicsőségét, ezek után, még ha mindenünket fel kellene áldoznunk, ha mindenünket el kéne veszítenünk a Mesterért, akkor sem találnánk egyetlen hibát sem Benne. Ehelyett elégedettek lennénk, és azt mondanánk, hogy mindaz, ami történik, Isten akaratából történik, mert akkor rájönnénk , hogy még egy falevél sem hullhat le a Mester akarata nélkül.

"Amit Isten alkotott, azt jónak fogadom el. Ezt a helyes felfogást csak annak köszönhetem, hogy a Sadhu társaságába jöttem."

Kedveseim, mondani nagyon könnyű ezt, de követni és gyakorolni nagyon nehéz a meditáció végzése nélkül. Mert ha tudjuk is, hogy (annak következményeit) kapjuk, amit (az előző életeinkben) tettünk, nagyon nehéz elfogadni ezt. Amikor valamilyen nehézséggel vagy gonddal kell szembenéznünk életünk során, bármi is történjék az életünkben, nagyon nehéz megérteni és elfogadni azt. Noha tudjuk, hogy a karma, természete szerint nincs ránk hatással (cselekedetek) nélkül, ugyanakkor viszont, ha karmát hoztunk létre, nem szabadulhatunk meg az adósságtól, amíg meg nem fizettünk érte.

"Egyetlen Isten lakozik mindenben.

Látva ezt, Nanak eltelt csodálattal."

Most azt mondja: "Amikor az elme és az érzékszervek fölé emelkedünk, és amikor eltávolítjuk mind a három leplet a lelkünkről, és elérjük Par Brahmot, akkor fogjuk fel és értjük meg azt, hogy a Mindenható Isten mindenütt jelen van. Ahogyan jelen van a szín a levelekben, az illat a virágokban, vagy az izzás a kőben, ugyanúgy van jelen mindenütt a Mindenható Isten, és van jelen bennem is. Ezt látva elámultam, meglepődtem, és nagyon boldog lettem. Csodálatos ez, és azon gondolkodom, hogyan van jelen mindannyiunkban a Mindenható Isten."

Guru Teg Bahadur szintén mondja: "Minden Mester elmondta, hogy a Mindenható Isten mindannyiukban ott lakozik." A Mesterek azt is mondják: "Ó, drága barátom, a szeretett Úr mindannyiunkban jelen van, nincs olyan belső, ahol ne lenne jelen."

"Nincs olyan belső, amelyik nélkülözné a Mindenható Isten jelenlétét, de feláldozom magam azért, aki a Mindenható Istent kinyilvánította magában, aki eltávolított minden mást magából, és aki megvalósította Őt magában."

A mai satsangon tehát Guru Arjan Dev Ji Maharaj szeretettel elmagyarázta, miért is vagyunk rokkantak, hogyan lettünk vakok, se lábunk nincs, se szemünk - de Szeretett Mesterünk lábakat, szemet adott, így váltunk képessé arra, hogy azt a hegyet megmásszuk, és így lettünk képesek elérni Sach Khandot. A Mester kegyelméből kaptuk a szellemi látást, és láttunk mindent, ami a három világban történik.

A továbbiakban azt mondta Guru Arjan Dev Ji Maharaj: "Hogyan vált lehetségessé mindez? Kinek a kegyelméből vált mindez lehetségessé? Mindez egyedül Szeretett Mesterem kegyelmének köszönhető: láttam mi történik a három világban, képes voltam megmászni Sach Khandnak azt a hegyét."

*Kirpal Mester Az élet koronája c. könyvében utal a muzulmán vallás bizonyos követőire, akiket a "könyv népének" említ. Itt a Kitabok szó egységesen utal a muzulmán szent könyvekre, ahogyan a Védák a hindu szentírásokra.