A karma földje

Kérdés: Tegnap Sant Ji említette, hogy amikor megkapjuk a beavatást, minden raktározott karmánk - a sanchit karma - számláját eltépi a Mester, és a tanítványnak nem kell aggódnia, mert ezek a karmák mind eltöröltetnek. Kíváncsi lettem, mert eszembe jutott, van olyan karma is, amelyet később meditációval kell megsemmisítenünk, amikor a magasabb síkokon haladunk előre. Azt szeretném megtudni, hogy ha ezek a karmák nem a sanchit karmához tartoznak, akkor más karmák? Arra is kíváncsi lettem, mit kell tennie a Mesternek azért, hogy eltörölje a számlát. Ismerem Janak király történetét, aki a pokolban egy pillanatnyi Simrannal az összes lelket megszabadította. Azon gondolkodtam, vajon a Mester is ily módon szabadít meg, vagy nagyobb árat kell fizetnie?

A Mester válasza: Nagyon örülök, hogy ilyen komoly kérdést tettél fel, mert erre érdemes odafigyelni. Lehetséges, hogy sok más kedvesben is felmerült ilyenfajta kérdés, tehát nagyon jó, hogy megkérdezted.

Mindenek előtt azt szeretném elmondani, azok a kedvesek, akik befelé mennek, tudják, hogyan működnek ezek a dolgok. Gyakran idéztem Sawan Singh Ji Mestert, aki azt mondta: "Ha nem megyünk befelé, nem tudjuk, ki az, aki mindent végez. Amíg nem megyünk befelé, azt hihetjük, mi vagyunk azok, akik satsangra járunk, vagy mi jöttünk el a Mesterhez, hogy megkapjuk a beavatást, mi teszünk erőfeszítéseket, hogy a Mester Ösvényét kövessük. Amint azonban befelé lépünk, és ott találkozunk szeretett Mesterünkkel, akkor jövünk rá, nem a mi erőfeszítésünknek köszönhető, hogy elmentünk a satsangra, nem a saját erőfeszítésünk miatt kaptuk a beavatást, hanem valójában a Mester kegyelme vitt el a satsangra és tette lehetővé, hogy megkapjuk a beavatást." Ugyanígy, miután megkaptuk a beavatást, és bizonyos haladást értünk el a meditációban, addig, míg nem mentünk befelé, és nem láttuk a saját szemünkkel szeretett Mesterünket, azt mondhatjuk, mi végezzük a meditációt, mi teszünk erőfeszítéseket, hogy haladást érjünk el. De amikor a bensőnkbe jutunk, rájövünk, hogy erőfeszítéseinknek semmi haszna nem volt. Egyedül a Mester kegyelme tette lehetővé számunkra, hogy végezzük a meditációt. Valójában ő maga az, aki felkelt bennünket a meditációhoz, ő maga ösztönöz és bátorít arra, hogy leüljünk meditálni, és ő maga húz felfelé bennünket és teszi lehetővé, hogy haladást érjünk el.

Gyakran mondtam, hogy a beavatás alkalmával a Sant Satguruk olyan különleges módon rendezik el a dolgokat bennünk, hogy a pralabdh vagy sors karmánk következményeit, amelyeket el kellene szenvednünk, kiegyenlítjük. És fokozatosan, a karmák kiegyenlítésének folyamán, haladást érünk el a meditációban. Amikor meditálunk, a lelkünket készítjük fel arra a időre, amikor a sors karmánk következményeivel kell szembenéznünk vagy elviselnünk a szenvedést, amely a saját sors karmánk miatt bekövetkezik. Ezért ösztönöznek a Mesterek annyira, hogy meditáljunk, mert amikor meditálunk, a lelkünket készítjük fel arra, hogy azzal a nehéz pillanattal szembenézzen.

Gyakran mondtam azt is, hogy amikor vihar támad, még az erős fák is gyökerestől dőlnek ki a szélben, hát még a gyenge fák vagy kisebb növények! Ugyanígy, amikor a karma hulláma felcsap az életünkben, sok kedves elveszti a hitét: hitük megrendül, és még az Ösvényt is elhagyhatják. Azok azonban, akik meditálnak, és befelé mennek, tudják, miért következett be az a fájdalom és szenvedés, de tudatában vannak annak a segítségnek is, amelyet szeretett Mesterüktől kapnak. Csak ők tudják, miért kapják az egyik oldalról a fájdalmat és szenvedést, és hogyan nyerik el a másik oldalról a Mester segítségét. Azok a kedvesek, akik haladnak belül, és végzik a meditációt, ugyanúgy elszenvedik a fájdalmakat és a szenvedést, amikor a karma hulláma átcsap rajtuk, de nem panaszkodnak. Boldogok maradnak a Mester akaratában, mert tudják, mennyi mindent tett értük a Mesterük, és milyen karmát szenvednek el éppen. Azok a kedvesek, akik nem végzik a meditációt, és akik nem mentek befelé, nem ismerik fel, mit tett értük a Mester, és amikor ilyen helyzetekkel kell szembenézniük, azonnal terméketlenné válnak (mint a sivatag): vagy elhagyják a Mestert, vagy a hitük rendül meg. Swami Ji Maharaj leírta azoknak a kedveseknek az állapotát, akik befelé mennek. Azt mondta: "A fájdalom pillanatát mindig áldásnak vedd", mert tudta, az a kedves, aki befelé megy, az ilyen pillanattal szembesülve, a Mestertől kapott áldásként értékeli azt: mert a fájdalom pillanatában egészen más, jobb módon emlékezünk Mesterünkre, mint a boldogság pillanatában. Láthatjátok, hogy nem mindegyik satsangi viselkedik így, csak azok, akik befelé mennek, mert ismerik a valóságot, tudják, milyen karmát zárt le a Mester, és nekik éppen milyen karma következményeit kell elszenvedniük. Tehát azok, akik felismerték ezt, és ily módon nyerték el a karma ismeretét, nem panaszkodnak, hanem mindig boldogan fogadják azt, ami a Mester akaratából bekövetkezik.

Csak akkor érhetjük meg, hogyan záporozza ránk a Mester a kegyelmét, hogyan metszi el a karmánkat, és kegyelmét záporozva hogyan segít rajtunk, ha befelé mentünk. Kívül, a Mester szavait hallgatva megkönnyebbülhetünk kissé, és hihetünk is benne egy kicsit, de a Mesterek mindig nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy befelé menjünk, mert csak ekkor érthetjük meg és foghatjuk fel a Valóságot. Ezért mondják mindig a Mesterek: "Menj befelé, és győződj meg erről a saját szemeddel."

Tudjátok, hogy Baba Bishan Das ismerte a(z első) két szót, és valóban sikeres volt ebben az ismeretben. Ő adta át nekem a két alsó sík ismeretét, és az ő kegyelmével, engem is sikeressé tett ebben a tudásban. Általa ismertem meg előző születésemet, azt, hogy hol születtem, és kik voltak a szüleim. És csak az ő kegyelméből ismerhettem meg, milyen kapcsolat, milyen tartozás köt a jelenlegi szüleimhez, azokhoz a szülőkhöz, akik felneveltek, és gondoskodtak rólam, és általa tudtam meg, mivel tartozom másoknak a világban és mivel tartoznak mások. Az ő kegyelméből voltam képes lezárni a kölcsönös tartozásainkat. Csak az ő kegyelme által voltam képes elmondani a szüleimnek, meddig maradok velük. Sok évvel azelőtt, hogy elhagytam az otthonomat, megmondtam nekik, mikor fogok majd elmenni. Láthatjátok tehát, minderről Baba Bishan Das kegyelmének köszönhetően tudtam.

Amikor egy mahatma, akinek csak két szó ismerete van a birtokában, ennyi mindent meg tud mondani, és ilyen sokat tud, képzelhetitek, hogy ti, akik a teljes Ösvényen vagytok, mennyivel több tudást szerezhettek. A teljes tudás birtokában vagytok, képzeljétek csak el, mennyi felismerést és ismeretet szerezhetnétek, ha gyakorolnátok azt.

Azok a satsangik, akik nagyon magasra jutnak a meditációban, azok a szentek és Satguruk, akik mindent tudnak, olyan türelmesek és annyira béketűrők, hogy nem tesznek csodákat. Ha tudják, hogy néhány lépést megtéve valamilyen balesetet szenvednek el, még akkor sem próbálják elejét venni annak, mert nem tesznek semmit a Természet akarata ellen. Nem tesznek csodákat, és annak ellenére, hogy mindenről tudomásuk van, nem változtatják meg Isten akaratát.

Baba Sawan Singh Jinek volt egy alacsony kasztból származó beavatottja, aki nagyon jó meditátor volt. A felesége azonban, rossz természetű lévén, állandóan szidta, ellene volt, néha még meg is verte, ami nagyon bántotta a férfit. Nagyon kedves ember volt, áhítatos, nagyon jó tanítvány. Egyszer elment Sawan Singh Ji Mesterhez, és elmondta, mennyi szenvedésben van része. Ha végezzük a meditációt, azt a munkát, amit a Mester adott, és aztán elmegyünk a Mesterhez, és beszélünk neki fájdalmainkról és szenvedéseinkről, néha különös kegyet árasztva ránk megjegyezvén valamit ezekkel kapcsolatban. Megismerteti velünk, miért kell éppen azt a fájdalmat elszenvednünk, és mi az oka annak a szenvedésnek. Tehát, amikor a tanítvány elment Sawan Singh Mesterhez és elmondta, milyen természetű a felesége, és hogy milyen nehéz ezért élnie vele, Baba Sawan Singh Ji az Ő teljes dicsőségében és az Ő akaratában azt válaszolta neki: "Kedvesem, tudod-e ki voltál előző életedben? Varjú voltál. A feleséged pedig egy nőstény szamár volt, akinek sebes volt a háta. Egy ruhamosó volt a gazdája, és amikor ez a ruhamosó arra vitte a szamarát, ahol éltél, te mindig rászálltál a szamár hátára, és a csőröddel piszkálva a sebet, kínoztad őt. Néha, amikor meg akartad tisztítani a csőrödet, beledörgölted a sebbe, és ily módon sok kínt és fájdalmat okoztál neki. Mivel az előző életedben nem volt jó a tartozásod vele szemben, ezért lett ő a mostani életedben a feleséged, és most rajta van a sor, hogy ugyanabban a bánásmódban részesítsen téged; mert minden Mester megmondta: bármit csináltál előző életeidben, el kell szenvedned annak következményeit. Ez tehát a te karmád, és jobb, ha még ebben az életben befejezed ezt a karmát, nehogy újra és újra vissza kelljen jönnöd ebbe a világba." Mivel az a kedves rendszeresen befelé lépett, tudta, hogyan működik a karma törvénye, és mert már felismerte, hogy ez a saját karmája, ezzel élt tovább, elszenvedte, bármi történt is vele Isten akaratából, és soha nem panaszkodott.

Nem ismertem azt az embert, de kb. 15 évvel ezelőtt egy Sangria nevű városba tartottam, és az úton láttam egy embert és egy asszonyt, akik abból a városból költöztek ki éppen. Amikor befejezték a csomagolást, és már készültek elhagyni az otthonukat, nagyon is meglepődve láttam, hogyan bánik a feleség a férjével. Az asszony megütötte a férjét, de a férfi nem szólt semmit: türelmesen elszenvedte bármi történt, miközben a felesége egy bottal verte. Végül az asszony még a férfi szájába is beletömte a botot, de az akkor sem szólt egy szót sem. Ez igencsak meghökkentett. Nem értettem, hogyan lehetséges, hogy egy emberben ennyi türelem és béketűrés legyen. Arra gondoltam, meg kell tudnom valamit arról az emberről. Vártam tehát, és amint befejezték a csomagolást és elindultak, követni kezdtem őket mintegy egy mérföldön át. Amikor észrevették, hogy valaki követi őket, megálltak, és megkérdezték tőlem: "Isten embere, miért követsz bennünket?" "Soha nem találkoztam még olyan emberrel, mint te - válaszoltam -, nem tudom, mi a baj közted és a feleséged között, de meglepődve látom, hogy milyen türelmes vagy. Megmondanád, hogy lehetséges ez?" Ő így válaszolt: "Negyven évvel ezelőtt avatott be Baba Sawan Singh Ji. Egyszer megkérdeztem tőle, miért ilyen a feleségem, és elmondtam neki, milyen nehéz vele élni. Akkor mondta el nekem ezt a történetet - erről beszéltem nektek az előbb (mondja Sant Ji) -, és most már tudom, hogy ez a karmám, amit el kell szenvednem, és nem bánok semmit: mert ez a saját karmám, amiért ebben az életben fizetek. Tudom, ha nem egyenlítem ki ezt a karmát ebben az életben, visszajöhetek újra erre a világra, mert bármit tettem a múltban, el kell szenvednem annak következményeit. Amit most láttál, semmi ahhoz képest, amin kezdetben keresztül mentem. Ez mindennapos dolog, vagy ha nem is minden nap, minden második vagy harmadik nap megtörténik, hogy így vernek el, és néha még ennél is rosszabb módon. De nem panaszkodom. Tudom, hogy én sokkal rosszabbul bántam vele."

Láthatjátok tehát, hogy azok a kedvesek, akik befelé mennek, és tökéletes a hitük a Mesterben, tudják, milyen karmát fejezett be a Mester, és milyen karmát kell elszenvedniük. Nem panaszkodnak, és nem bánják: szeretettel és boldogan szenvedik el múltbeli karmáik következményeit, a Mester pedig sokat segít nekik abban, hogy megértsék, és megfizessék azt. Sawan Singh Ji Mester mondta, hogy a jelenlegi családunk minden tagja, a barátaink, fivéreink, nővéreink, rokonaink, akik ebben az életben állnak velünk kapcsolatban, azokkal a lelkekkel kialakított kapcsolatainknak következménye, akikkel a múltban együtt voltunk. Akikkel sima és normális a kapcsolatunk, azokkal jó volt a viszonyunk, de azokkal a lelkekkel, akikkel nem bántunk jól, ebben az életben is problémáink vannak. Ezért van az, hogy egy családban van, akivel jó a kapcsolatunk, és van, akivel nem. Tehát Sawan Singh Ji Mester mindig mondta: "Csak akkor jövünk rá, milyen karmát fizetünk meg, és mit tett a Mester azért, hogy megszüntesse a karmánkat, amikor meditálunk, és befelé lépünk."

Oberoi úr könyvében olvasható Sunder Das, Baba Sawan Singh egyik beavatottjának története. Sunder Das, mint tudjátok, nagyon áhítatos tanítványa volt Baba Sawan Singh Jinek, majd sok évig élt velem. Nagyon jó meditátor volt, és Baba Sawan Singh Ji egyszer, az Ő akarata szerint, elmondta Sunder Dasnak, mi fog vele történni: "A feleséged meg fog halni, a fiadat és a lányodat is megölik. Ez annyira megviseli az elmédet, hogy őrjöngeni kezdesz, és meg fogsz ölni valakit. Börtönbe kerülsz majd ennek következtében, és ott meg kell vallanod, mit tettél. De ha az emberek segíteni próbálnak is rajtad, akkor sem fogadhatod el senki segítségét, bíróság elé kell kerülnöd, és elfogadnod a büntetést. Húszévi börtönre fognak ítélni, de ne aggódj: legyen hited a Mesterben. Csak hat évig leszel a börtönben, utána elengednek majd."

Nagyon érdekes, hogy amikor Baba Sawan Singh Ji mindezt elmondta Sunder Dasnak, még nem is volt házas ember. Mivel azonban sokat meditált, és belülre ment, nagyon közel állt Baba Sawan Singhhez, imádta őt, és tudta, bármit mond a Mester, az igaz. Amikor megismerte a jövőjét, arra gondolt: "Nem fogok megnősülni. Akkor nem lesz gyermekem, és mindez nem történik meg." Sunder Das életében azonban úgy alakultak a körülmények, hogy meg kellett nősülnie. Amikor a családja azt mondta neki, meg kell nősülnie, mivel ismerte a jövőjét, Sunder Das azt válaszolta, nem akar megnősülni. A családtagjai erre azt válaszolták neki, hogy vagy megnősül, vagy mindannyian kútba ugranak, és öngyilkosok lesznek. Sunder Das családjában öten voltak, és mind azzal fenyegették, öngyilkosok lesznek, ha nem egyezik bele, hogy megnősüljön. Sunder Das tehát engedett.

Végül pedig, ahogyan Baba Sawan Singh elmondta, minden bekövetkezett: lánya és fia született, a felesége elhagyta a testét, ezután a fiát még ifjan megölték, és megölték Sunder Das lányát is. Mindez elvette az eszét, és őrültségében megölt egy embert. Amikor bíróság elé vitték, Faridkot királya, aki jó barátja volt Sunder Dasnak, és aki tudta, hogy amikor Sunder Das elkövette azt a gyilkosságot, nem volt magánál, megpróbált neki segíteni. Elmondta a bíróságnak, hogy ez az öreg ember, ez a baba, nem volt magánál, és meg kell neki bocsátani, de Sunder Das, mert Baba Sawan Singh azt mondta neki, ne fogadja el senki segítségét sem, azt mondta: "Nem, nem voltam őrült, amikor elkövettem a gyilkosságot. Miért nem büntettek meg engem?" A vallomása alapján pedig húsz évre ítélték, de 1947-ben, amikor India és Pakisztán megalakult, szabadon engedték azokat, akiket húsz vagy annál több évre ítéltek. Köztük volt Sunder Das is. Amikor kijött a börtönből, pontosan hat évet töltött már el ott. Ezután jött el hozzám, és élt mellettem.

Annyira odaadóan érzett a Mester iránt, hogy mindig hűséges maradt hozzá azok után is, hogy ennyi minden történt az életében. Azok a dolgok, amiken keresztülment, még az eszét is elvették, mégsem vesztette el a hitét a Mesterben, mert rendszeresen belülre ment, és tudta, hogy ami történik vele, a saját karmája szerint történik, amelyet neki magának kell kiegyenlítenie, és tudta, mennyire segíti őt Sawan Singh Mester. Gyakran beszéltem arról, hogyan szoktunk együtt meditálni - volt, amikor nyolc órát ültünk egyhuzamban -, és egy alkalommal, amikor meditációban ültünk, hogyan égette meg a lábát úgy, hogy még csak észre sem vette. Amikor felállt abból a meditációs ülésből égett lábbal, azt mondta: "Ma olyan mámorosodott lettem a meditációban, mint még soha életemben." Nem vette észre, hogy közben megégett a lába. Ha olvastátok a könyvet (A.S. Oberoi: Support for the Shaken Sangat, Segítség a megrendült sangat számára), tudtok Sunder Das és Kirpal Singh Ji Mester beszélgetéséről, arról, hogyan vitte őt kegyesen befelé Kirpal Mester, és hogyan mondatta el vele azokat a dolgokat az embereknek, amiket látott belül. Tehát, akik végzik a meditációt, és belülre mennek, mindig odaadók maradnak a Mester iránt, hitük nem rendül meg soha, soha nem vesztik el a hitüket a Mesterben, mert ők tudják, hogyan működik a Mester kegyelme azért, hogy kiegyenlíthessük a karmánkat.

Mindig arra ösztönzöm a kedveseket, olvassák a SANT BANI Magazint, mert sok ehhez hasonló témájú satsang, beszéd, kérdés és felelet olvasható benne, sok dologról esik szó, és sok mindent megtudhattok, ha olvassátok ezt a kiadványt. Amerikában, ahol most jártam, sokat beszéltem a belső síkokról, igyekeztem elmagyarázni, hogyan működnek itt a dolgok. Elmondtam azt is, hogy a beavatás alkalmával a Mester véget vet azoknak a karmáknak, amelyek akadályok, gátak lehetnek abban, hogy befelé lépjünk. Amikor a figyelmünket a szemközpontba irányítjuk, látjuk, megértjük, hogy a Mesterünk, aki a beavatást adta, mielőtt még mi odaértünk volna, már jelen van ott, és ő segít befelé menni. Aztán párhuzamosan a meditációban elért fejlődésünkkel látjuk azt is, hogyan segíti kiegyenlíteni karmáinkat,.

Beszéltem arról is, hogy amikor végezzük a meditációt, és fejlődést érünk el benne, amikor eljutunk Trikutiig, arra a helyre, ahol a sanchit (raktározott) karmánk tárháza van, ott szintén sokat kell meditálnunk, ha a lelkünk még nem dicsőült (tisztult) meg eléggé. Mert a rossz karmák hatását csak úgy lehet megszüntetni, ha sokat meditálunk, és a lelkünk csak akkor tud az okságon túli vagy szuperkauzális síkra jutni Trikutin túlra, amikor tökéletesen megtisztult.

Nem tudunk semmit a belső síkokról. A Mester viszont mindig segítségünkre van. Mellettünk van minden egyes lépésnél, amit belső utazásunkon megteszünk. Egyetlen lépést sem tehetünk a Mester irányítása és segítsége nélkül. Ő mindig velünk van belül, és ahogyan az asztrális síkról az oksági síkra jutunk a meditációban, és ahogyan tovább haladunk, egyre inkább felismerjük, milyen nagy segítséget nyújt a Mester, és mennyi mindent tesz értünk. A Mester visz bennünket síkról síkra, végigvisz az egész úton, egészen Sach Khandig, Igazi Otthonunkig. Még akkor sem hagy el bennünket, ha már elértük Sach Khandot. A mindenható Úr elé kísér, és ő kéri helyettünk a mindenható Urat: "Ő a Te gyermeked, elfelejtette az otthonod, de most visszatért bocsánatot kérni Tőled. Bocsáss meg neki." A Mesterek mindig segítik a tanítványt a belső síkokon, a belső utazáson. Ez a lényeg. Amikor befelé megyünk, még egyetlen lépést sem tudnánk megtenni nélkülük, és mielőtt elérnénk hozzájuk, Ők már mellettünk vannak, hogy segítsenek.

Swami Ji Maharaj mondta: "Ha mindent látni akarsz, amíg élsz, ha tényleg meg akarsz győződni mindarról, amiről beszéltek neked, az a te bátorságod és erőfeszítésed dolga - és nagy vagy, ha megvan benned ez a vágy -, de az első dolog, amit meg kell tenned azért, hogy befelé mehess, az hogy megértsd és elfogadd a Mester kegyelmét."

A sangatban van hitünk a Mesterben, az elvégzett meditációnknak megfelelően. Azok, akik többet meditáltak, akik önmagukba lépnek, jobban hisznek a Mesterben, azoknak azonban, akik nem meditáltak sokat, nincs elég hitük a Mesterben. Azok, akiknek nagy a hite a Mesterben, mert végzik a meditációt, nem találnak benne hibát azután sem, miután Sach Khandig eljutottak. Sőt, valójában felismerik, mennyi mindennel tartoznak a Mesternek, amikor elérik Sach Khandot, de azok, akik nem meditáltak eleget, könnyen találnak hibát a Mesterben, ha valami rosszul megy az életükben.

Kedveseim, a lényeg tehát ez: minden mahatma elmondta, hogy ez a világ a karma földje, az a hely, ahol ki kell egyenlíteni a karmánkat. Azért kaptuk ezt az emberi testet, hogy élvezzük a jó karmánk jutalmát, és elszenvedjük a rossz karma következményeit, és csak ebben az életben rendezhetjük el ezeket.

A Gitában Krishna Úr így szólt Arjunához: "Sem a jó karmáink, sem a rosszak nem szabadítanak meg ettől a testtől. A jó karmák olyanok, mint az aranylánc, a rossz karmák, olyanok, mint a vaslánc." Sem a jó, sem a rossz karmák nem segítenek szabaduláshoz. A szabadulás a Naam meditációjában van.

Guru Nanak azt mondja: "Ó, testvér, ne hibáztass senkit a szenvedésekért, amin keresztülmégy. Bármit tettem, annak a következményeit szenvedem el, és én vagyok az egyetlen, akit vádolni lehet."

Tehát szeretettel kell végeznünk a meditációt a Mester utasításai szerint. Lépjünk befelé, hogy megszabadulhassunk a karma általi bebörtönzöttségtől, és elnyerjük a Mester tetszését.