Szeretetünk felébredése

Kérdés: Mester át tudsz haladni a belső síkokon, ha csak meditálsz (végzed a simrant) anélkül, hogy a bhajant, azaz a Hang hallgatását végeznéd?

A Mester válasza: Erre a kérdésre korábban sokszor válaszoltam már, de ma újra beszélek róla. Gyakran mondtam, hogy az öt szent nevet, amit a beavatáskor kapunk, ismételni kell, amikor végezzük a meditációt. Csak az öt szent név Simranjának ismétlésével szüntethetjük meg a világ simranját, a világra vonatkozó ismétlődő gondolatokat, amik újra és újra visszahoznak bennünket. Ahogy korábban mondtam, senkit nem találunk ebben a világban, akinek minden vágya valóra vált. Vannak, akiknek tíz vágyuk teljesítődött, de négy beteljesületlen marad, mások négy vágyukat váltják valóra és tíz marad teljesületlen. Haláluk pillanatában az emberek vágyaikra emlékeznek, és ezekkel a vágyakkal hagyják el a testüket: és e vágyaknak megfelelően kapják következő születésüket. Következő életükben könnyen megszerzik, ami után vágyakoztak előző életük folyamán, de az új születésben újra és újra sok vágy és képzelet ragadja el őket. És ismét beteljesedik néhány vágyuk, néhány pedig beteljesületlen marad. Ily módon tehát a világi simran emlékezetének körforgása szakadatlanul iörténik, és a világ simranja vagy a világi dolgok vágyának emlékezete újra és újra visszahoz bennünket ebbe a világba. A szentek szeretettel magyarázzák el nekünk, milyen fontos annak a Simrannak a végzése, amit ők adtak át. Tudnotok kell, hogy az a Simran, amelyet a Mesterektől kapunk, nem hallomásból származik: nem könyvből vagy valamilyen szentiratból vették elő. A Simran, amit a Mester ad át, az, amit ő maga nyert el, amin ő maga meditált. Azon a Simranon a Mesterétől kapott utasítások szerint meditált, és ily módon tökéletesítette azt. Ezért van az, hogy abban a Simranban, amit a tökéletes Mestertől kapunk, az általa feltöltött erő működik. És csakis azzal a Simrannal, amelyet a tökéletes Mestertől kaptunk, és amiben ennek a Mesternek a töltése működik, vághatjuk el a világi dolgok vágyát, vagy a rájuk való emlékezést. Kezdetben, amikor megkapjuk a Mestertől a Simrant, nehéznek tűnhet ismételni azt. Ha azonban teljes szívvel és őszintén ismételjük, fokozatosan jön a nyelvünkre (vésődik az emlékezetünkbe), hogy aztán később már automatikusan történjék bennünk.

Amikor valamit újra és újra felidézünk az emlékezetünkben, amikor valamit újra és újra elvégzünk, tökéletessé válunk abban a dologban. Ugyanígy, ha folyamatosan végezzük a tökéletes Mestertől kapott Simrant, tökéletessé válunk a gyakorlásában. Kezdünk megfeledkezni a világi vágyakról, gondolatokról, vagy a világi simranról, és ezek helyébe a Mestertől kapott Simran költözik. Amikor a Mester Simranja zajlik bennünk, ennek a Simrannak a végzésével könnyedén tudunk a szemközpontra koncentrálni. Amikor a Simran segítségével a figyelmünk a szemközpontban összpontosul, könnyedén jutunk át a napokon, csillagokon, holdakon és végül elérjük a Mester Sugárzó Fényalakját. A Simrannak ez a rendeltetése: csak a Simran vihet fel bennünket a Mester Alakjához.

Tudjuk, bármilyen munkánk van, az a mi munkánk. Tételezzük fel, hogy van egy családunk: csak emlékeznünk kell a gyermekünkre, és a képe, az alakja magától tűnik fel előttünk. Tételezzük fel, hogy egy hivatalban dolgozunk: csak a hivatalra és az aktákra kell gondolnunk, és amit tennünk kell, máris megjelenik előttünk, és látjuk azt. Ugyanígy, ha utazunk és a repülőtérre gondolunk, minden gép vagy járat képe feltűnik előttünk. A lényeg tehát az, hogy bármivel foglalkozunk a világban, nem kell sokat törnünk rajta a fejünket, elég ha csak egy pillanatra gondolunk rá, máris feltűnnek ezek a dolgok a szemünk előtt és az elménkben. Ahogyan a világi dolgok alakja felmerül előttünk azzal, hogy gondolunk rájuk, ugyanígy, ha emlékezünk a Mesterre, ha végezzük a Mester Simranját, a Mester Alakja szintén kezd felmerülni előttünk. Azután, ha a Mester Alakja fokozatosan kezd megmaradni bennünk, felfelé fogunk haladni. Mert ha valaki rosszra gondolunk, felvesszük annak a személynek a rossz tulajdonságait, de ha valaki jóra emlékezünk, ha olyan valakire emlékezünk, vagy végezzük a Simranját, aki nagyon magasan áll, szent és tiszta, elkezdjük átvenni az ő tulajdonságait. Amikor a Mester Simranját végezzük, és a Mester Alakja kezd megjelenni előttünk, fokozatosan megkapjuk a Mester minden tulajdonságát is.

A világi dolgok emlékezete lefelé, a test alsó központjai felé húznak, míg a Mester emlékezete vagy a Mester látványa a szemközponton túlra von. Az elménk és a lelkünk központja a szemközpontban van, de amikor alszunk, a lelkünk a test alsó központjaiba zuhan, és ezeken keresztül kezd működni. Mivel a lelkünk a test alsó központjain keresztül működik, nem tudunk ébren maradni. Néha gondolunk valamire, de mégis valami másról álmodunk. Ezek az álmok néha hiányosak, és nem tudjuk, mi történik. Néha olyan vízióink is vannak, amikor megpróbálunk futni, de nem vagyunk rá képesek. Ezért mondják a szentek, hogy a világi embereknek még álmukban sincs békességük. Ez azért van, mert a lelkünk nem a központjában tartózkodik, lezuhant az alsó központokba - néha azonban, amikor a Mester kegyesen felfelé vonja a lelkünket, és megáld azzal, hogy láthatjuk őt, semmi ilyesmit nem érzünk, csak nagy szeretetet és békességet, ami ebből a látványból árad. Ez azért van, mert a Mester rendkívül tiszta és szent: soha nem tér a test alsó központjaiba. Amikor úgy látja, valamelyik kedves soha nem megy fel, néha kegyesen felfelé húzza ennek a tanítványnak a lelkét, kegyelmet záporoz rá, hogy láthassa a magasabb síkokat. Észrevettétek talán, milyen könnyű nektek embereknek a világról álmodni, de a Mesterről álmodni nagyon nehéz. Észrevettétek talán, hogy amikor a világról álmodtok, fáradtan ébredtek, és nincs nyugalmatok, de amikor meglátjátok a Mestert, könnyebbnek érzitek magatokat. Sokszor megtörténik, hogy azok az emberek, akik nem tudtak meditálni, élvezni kezdik azt, miután láthatták a Mestert. Mivel nekünk embereknek az a szokásunk, hogy a világról álmodjunk, azt hisszük, a Mester látványa is csak világi álom volt csupán. De nem: nem erről van szó. Amikor ilyen látványban van részünk, a Mester vonja felfelé a lelkünket, és árasztja ránk minden kegyelmét.

A Védákban és a Shastrákban, minden szentírásban magasztosan szóltak a nagy Mesterek a Mester Sugárzó Fényalakjáról. Azok a tanítványok, akik befelé mennek, és látják ezt a Fényalakot, szintén magasztos szavakkal írják le azt. Amikor elérjük a Mester Sugárzó Fényalakját, szunnyadó szeretetünk felébred, a világ irányában kezdünk elszunnyadni, és kezdünk ráébredni a mindenható Istenre. A Mester Sugárzó Fényalakjával kapcsolatban Guru Nanak mondta: "Azok, akik a Mesternek ezen az alakján elmélkednek, boldogságot nyernek ezen a világon és a másvilágon is." A Mesterek mindig azt mondják, hogy a Sugárzó Fényalakon kell elmélkednünk. Soha nem mondják, hogy a Mester képén elmélkedjünk, mert a Mesterekről készült képek élettelenek. Mindig azt hangsúlyozzák, hogy a Mester Sugárzó Fényalakján kell szemlélődnünk. A Mester Sugárzó Fényalakja tele van élettel, és élet életet ad. Ha a képeken való elmélkedéssel elvégezhettük volna a munkánkat, könnyen elmélkedhettünk volna a múltbeli Mesterek képein. De nem erről van szó: a Mesterek a a Sugárzó Fényalakról beszélnek, és amikor azt mondják, a Mester Alakján kell szemlélődnünk, a Sugárzó Fényalakot értik alatta.

A Negatív Erőnek ebben a világában, ahol a Negatív Erő különböző nemű emberek alakját teremti meg, mennyire elvesznek a lelkek abban, hogy egymás élvezetébe merülnek! (Nagyon sok satsangit láttam, akik azt mondták, mostantól fogva megtartjuk a tisztaságot, de nem tudnak ebben sikeresek lenni.). Azok a lelkek azonban, akik elérték a Mester Sugárzó Fényalakját, még csak rá sem akarnak pillantani a belül lévő ragyogó nőalakokra. Mert a Mester Sugárzó Fényalakja olyan, hogy attól a lélek megmámorosodik. Swami Ji Maharaj mondja: "Ha valaki befelé megy, és meglátja a Mester Sugárzó Fényalakját, még az angyalokra és a tündérekre se akar rápillantani."

Ez volt tehát a válasz a kérdésed első felére: a Simran visz fel bennünket a Mester Sugárzó Fényalakjáig. Ezen az alakon túl nem visz tovább.

Mondtam, hogy az öt szent név, amit ismétlünk, az öt nagy sík Urának vagy tulajdonosának a neve, amelyeken a lelkünknek át kell haladnia. A lelkünk az öt síkon csak a Shabdon haladva juthat át.

A satsangik nem ismerik a Simran jelentőségét és nagyságát. Mivel nem ismerjük a Simran nagyságát és nem értékeljük azt, az egyórás ülésből alig végezzük a Simránt öt vagy hat percen át: az idő többi részében a világi dolgokra gondolunk. Az elménk valahová máshová visz el bennünket.

És miután felálltunk a meditációból, mondjuk egy óra múlva, azt jegyezzük le a naplóba, hogy egy és egy negyed órát meditáltunk: mert az elménk meggyőz bennünket arról, hogy sokat Simranoztunk. De soha nem gondoljuk át alaposan, és nem határozzuk meg pontosan, vajon abból az órából mennyi ideig végeztük a Simrant. Nem gondolunk arra, hogy ebből az értékes órából, ebből a szent órából, amelyet a Mestertől kaptunk a Simran végzésére, mennyi ideig gondoltunk a világra, és mennyi ideig gondoltunk a Mesterre.

Hallhatjuk most a Shabdot vagy a Hangfolyamot, de ez a Shabd nem húzza felfelé a lelkünket: mert a lelkünk a test kilenc nyílásához tapad vagy azokkal foglalkozik, a Shabd viszont a szemközpontból jön. Ha végezzük a Simrant, és kivonulunk a test kilenc nyílásából, a lelkünket felvisszük a szemközpontba. Ekkor a kerül a lélek a Shabd hatókörébe, ami felfelé vonja a lelkünket, és viszi síkról síkra.

A lelkünkön három lepel van, a fizikai, az asztrális és az oksági. Amikor a meditációban elérjük az első síkot vagy Sahans dal Kanwalt, a fizikai lepel hull le a lelkünkről. Hasonlóan, amikor folytatjuk a meditációt, és elérjük a második síkot, az asztrális lepel hull le a lelkünkről, és amikor elérjük a harmadik síkot, lelkünk megszabadul a kauzális buroktól is. Miután ez a három lepel lehull a lélekről amint elérjük Daswan Dwart, akkor ismeri fel a lélek a valóságot: akkor jön rá, hogy ő csakis lélek, sem nem nő, sem nem férfi, sem amerikai, sem más országbéli, csak lélek, a mindenható Isten lényegéből való.

Itt most a fizikai testben ülünk, és azon keresztül működünk, a Mestert is a fizikai alakjában látjuk, és kívülről, a testén át adja kérdéseinkre a válaszokat, magyaráz el dolgokat, és arra inspirál, lépjünk befelé. Amikor a fizikai test fölé emelkedünk, eltávolítjuk a fizikai leplet a lelkünkről, és az első síkra térünk, akkor a Mester Shabd alakját látjuk meg. Ott a Mester az asztrális alakjában működik. Tovább haladva, ha eltávolítjuk a kauzális leplet, és elérjük Daswan Dwart, akkor ott a Mestert a tiszta Shabd alakjában látjuk. Ahogy haladunk felfelé a magasabb síkokon, a Mester alakja egyre tisztább formáját veszi fel, és Sach Khandban a legtisztább formáját látjuk, a Mester Sar Shabd alakját. Gyakran mondtam, hogy a Sant Mat nem tündérmese, hanem valóság: és azok, akik keményen dolgoznak, és befelé mennek, látni fogják mindezeket a dolgokat a saját szemükkel. A szentek és a mahatmák szeretettel elmondják nekünk: "Addig míg kívül vagy, az elméd néha engedi, hogy higgyél a Mesterben, néha nem. Azt kérdezi, hogyan lehetne ez az ember Isten, néha pedig azt mondja, igen ő Isten. Ily módon folyton előre vagy hátra léptet, de ha csak egyszer befelé mégy, és meglátod belül a Mester Alakját, a hited ezután olyan lesz, hogy akár az egész világ ellened lehet, akkor sem veszíted el benne a hitedet." A Mesternek ezzel az alakjával kapcsolatban a szufi szent, Bulleh Shah mondta, miután a magasabb síkokra tért: ,"Miután emberré vált, eljött az Isten." Guru Nanak szintén azt mondja: "Ó ember! A Satgurut ne embernek tekintsd!"

Amikor az én szeretett Guru Devem visszavonult ebből a fizikai világból, amikor megváltoztatta a testét, nagy felfordulás támadt. Az emberek a bíróságra mentek, és az örökséget, a vagyont és az ehhez hasonló dolgokat követelték. Ez a szegény Ajaib akkor kitárta a kezét, és hangosan kiáltotta: "A Mester nem halt meg, a Mester nem ment el! Akik azt mondják, a Mester halott, azokat vigyék a bíróságra, hogy megkérdezzék tőlük, miért tartottak olyan valakit Mesternek, aki születésekbe és halálokba keveredett!" Mert az, aki születésekbe és halálkoba keveredik, hogy szabadíthatna meg? Hogy menthetne meg? Kabir Sahib szintén azt mondta: "Ó ember! A Mester teste melletted van, de nem vetted észre, nem kerested belül az igazi Satgurut, és így visszatérsz a 84 lakhnyi születés és halál körforgásába újra." A Mesterek mindig mondják: "Amíg a Mestered a testében van, fel kell emelkedned a tested és a Mester teste fölé, befelé kell menned, és látnod kell micsoda erő a Mester, és milyen országból jön." A Mesterek soha nem kötnek bennünket a testükhöz, mindig a Shabdhoz kötnek, ami bennük működik.

Guru Nanak mondta: "A Mesterem örökkévaló, soha nem megy, soha nem jön, elpusztíthatatlan lény, és mindenkiben jelen van." A Mesterek soha nem mutatják meg, mekkora erő van bennük, és a tanítványaiknak is azt mondják: "Ha a Mester kegyelmet árasztott rád, rejtsd el, és tartsd meg magadban."