a Mesterek ösvénye
Pir da vichorda dukh jind meri sehindi na
Satguru nu dekh dekh bhukh meri lehindi na
A lelkem nem bírja elviselni a Mestertől való elválasztottság kínját. Bár nézem a Mestert az éhségem mégsem múlik.
Jistan lage soi tan payi, kon hor jane pir parayi
Ban gaya jind meri te jindari hun rehindi na
Csak aki átéli (az elválasztottság kínját), az érez így – ki más ismerhetné mások szenvedését? Te lettél az életem, a lelkem nem tud nélküled élni.
Khushiya di kheti ujri gamiya sir pe gaiya
Dil diya meriya sadra dil vich hi rehe gaiya
Khushiya de dahe munare sukh da sah lendi na
A boldogság termése elpusztult. Bánat szakadt a fejemre. Szívem összes vágya a szívemben maradt. A boldogság minaretjei darabokra törtek. A lelkem a boldogság egyetlen lélegzetéhez sem jutott.
Vad vad ke khanda andro dukhra prit da
Ghari da vichorda char juga jeha bit da
Sai hai sir te jihda mushkil onu pendi na
Felfal belülről a szeretet kínja. Még egy pillanatnyi elválasztottság is négy korszaknak tűnik. Akiben jelen van Mestere, annak nincsenek gondjai.
Sukha vich sari duniya nere ho behindi e
Bhir pai to koi sar na lendi e
Satguru de bajo sajna puri kade pendi na
Amikor boldog az ember, a világon bárki szívesen van a társaságában. Amikor bekövetkezik a válság, senki nem törődik vele. Ó, kedvesem, senki sem teljes a Mester nélkül.
Dhan Kirpal dhan teri kamai e
Dukhiye Ajaib di te dard mitai e
Dhakke mai dar dar khandi je sharan teri pendi na
Üdv Kirpal – áldott a meditációd! Eltörölted a szenvedő Ajaib fájdalmát. Ha nem leltem volna nálad menedékre, hányattatásaim közben csak ütöttek-vertek volna.