top of page

Június 11.

A Mesterek Ösvényén haladónak 

határozott előnyt jelent az 

egyszerű gondolkodás.


Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a tanult és közéleti emberek nem járhatnak a Mesterek Ösvényén. ...mindössze arról van szó, hogy saját elméjük komoly akadályt jelent az úton. Meg kell tanulniuk kiüresíteni, terheitől mentesíteni az elméjüket, hogy az ily módon képes legyen a szemközpontba térni.


A tanult emberek elméje összetett, teljes, hiszen sok mindent elraktároztak benne, és naponta szereznek új ismereteket.


A tanultak türelmetlenekké válnak, amikor kiderül, hogy nem tudják ellenőrzésük alá vonni az elméjüket. Kételkedni kezdenek a kapott módszer hatékonyságában. Gyors eredményeket kívánnak elérni, de mit sem tudnak arról, hogy az elme olyan erő, amely az egész világot mozgatja, és a világ úgy táncol, ahogy az elme fütyül. Önmagát a testi vágyon, haragon, kapzsiságon, ragaszkodáson és büszkeségen keresztül fejezi ki, és ki mentes ezektől a tulajdonságoktól?


Vitatkoznunk kell az elmével, ha azt a szemközpontba kívánjuk irányítani, és ez a vita életünk végéig tart. Ha győzünk ebben a küzdelemben, jutalmunk az örök boldogság.


Semmi mesterséges nincs a Mesterek módszerében. Nem ember készítette vagy tervezte. Természetes, és mindenben jelen van. A Mester dolga az, hogy kijelölje a módszert, a tanítvány feladata az, hogy eszerint teljesítse a feladatát. ...Korszakokon át minden Mester ezt a módszert követte, bármilyen földrészre született - a Hangfolyam vagy Ige gyakorlását.

(SG, 204-205. o.)

bottom of page