a Mesterek ösvénye
Bhajan éneklés után tartott beszéd,
1989. július, Bangalore
Minden bhajan, amit elénekeltetek, szeretetteljes és kedves volt. Remélem, hogy a lelkesedés, amivel a bhajanokat énekeltétek, a szívetekből szól. A bhajanok minden sora fakadjon szeretetből. Úgy kell imádkoznunk szeretett Mesterünk előtt, akár a beteg könyörög orvosához, azt mondván, eljöttem hozzád, kérlek, kezelj engem. Így imádkozzatok a mindenható Istenhez, így könyörögjetek hozzá: Ajtód elé járultunk, javíts állapotunkon.
A valóság ez: az anyagi síkra elmúlt életeinkben elkövetett bűneink miatt jöttünk, és azért, mert jó karmát is szereztünk. Azért küldettünk ebbe a világba, hogy elszenvedjük rossz karmáink következményeit, és élvezzük jó karmáink gyümölcsét. Itt azonban senki nem lehet maradandóan elégedett akkor sem, ha jó karmáinak gyümölcsét élvezi, nem is beszélve arról, hogy elégedettséget egyáltalán nem teremt, ha a rossz karmák következményeit kell elszenvedni. Tudjátok, itt mindenki boldogtalan. Azt is tudjátok, mi a múltbeli jó karmáink eredménye: ha a múltban jó karmát hoztunk létre, jó az egészségünk, jó családba születünk, szellemi képességeink jók, világi életünk zavartalan. Ha rossz karmát hoztunk létre, szegénységbe születünk, és mindig vannak problémáink. Életünk nyomorúságos ebben a világban. Sem az nem boldog itt, aki a múltban rossz karmát hozott létre, sem az, aki jót. Csak azok boldogok, akik a Naam meditációját végzik, és akik visszaviszik lelküket az igaz otthonba. Amikor tehát a bhajanokat énekeljük, minden sornak, minden szónak a szívünkből kell áradnia, és azzal a tudattal kell énekelnünk, hogy ezt az imát szeretett Urunk előtt imádkozzuk.
Csak aki szomjas, értékeli a vizet. Kabir Sahib mondta: "A szomjas ember megbecsüli a vizet, az azonban, aki nem szomjas, nem fog vizet inni még akkor sem, ha teli vödrökkel viszik neki. Nem értékeli, nem becsüli meg a vizet. De aki szomjas, könyörög a vízért, s nagyon megbecsüli azt."
Ha tehát felismerjük, hogy elvesztettünk valamit - elveszítettük szeretett Urunkat, aki nincs távol tőlünk, hanem bennünk van, de nem tudjuk, hol tartózkodik, és nem tudjuk, hogyan lépjünk vele kapcsolatba -, ha tehát rájövünk, hogy szeretett Urunkat veszítettük el, és a Mester az egyetlen, aki segíthet újra kapcsolatba lépni az elvesztett Úrral, és Ő az, aki valóban eggyé olvaszthat vele, akkor fogjuk értékelni a Mestert.
Amit éppen most énekeltetek - "Az egész világban vándoroltam, de nem találtam menedéket" -, nagyon illik a sorsomra. Tudjátok, gyakorlatiasan éltem az életemet. Istent keresve sok és különféle társaságot, vallási közösséget meglátogattam, de nem leltem támaszra sehol, amíg a szeretett Kirpal Úr lábához nem ülhettem. Csak akkor leltem menedékre, amikor Kirpallal találkoztam, és akkor ismertem fel, hogy a mindenható Isten bennem van, de tőlem még elkülönülten. Csak Kirpal Úr kegyelmének köszönhető, hogy Istennel találkozhattam, ezért becsülöm Őt annyira. Ha felismernénk, hogy a mindenható Isten bennünk van, de csak a Mester által ismerjük fel Istent, akkor valóban nagyra becsülnénk a Mestert.
A tegnap esti satsangon elmondtam, ha abban az áldásban részesülünk, hogy Mesterünk van, aki tesz értünk valamit, és ha megértjük a kegyelmét, árassza el szívünket a Mester iránt érzett hála, és soha ne rejtsük el a Mester dicsőségét. Amikor a Mester tett értünk valamit, mindig hálásnak kell lennünk Neki, és mindig értékelnünk kell azt, amit értünk tett.